Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Állami gyorssegélyt kért a város, majd el is szórta milliós jutalmakra

2017.12.13. 17:48

Még december elején írta meg a Szabadpécs, hogy miután 25 milliós állami gyorssegélyt kért Harkány, a városvezetés megszavazott egy kis jutalmat a polgármesternek és az alpolgármesternek. Baksai Endre Tamás hathavi fizetésének megfelelő jutalmat, 3,3 millió forintot kapott, az alpolgármester, Remmert Ferenc pedig háromhavi fizetését kapta meg, 1,15 millió forintot.

A "gyorssegélyt" az úgynevezett önhiki-pályázaton nyerték el, ez egy állami mentőöv az

önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került

településeknek.

Most viszont a Pécsi Stop azt írta, hogy a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. igazgatósági tagjai is combos prémiumot kaptak, az igazgatóság három tagjának (5,4-3,8-3,8 milliós megosztásban) összesen 13 milliós jutalmat szavaztak meg, ami a járulékokkal együtt Harkánynak 16 milliójába kerül.

af2987990baef6dd96b22b0a068fbd8e
Fotó: Harkafoto / harkanyfurdo.hu

Ha mindez stimmel, az azt jelenti, hogy a 25 milliós állami támogatás után 20-at (az eddigi információk szerint legalábbis) gyorsan ki is osztottak jutalomként.

Mondjuk így elég viccesen hangzik, hogy "önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került".

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?