Magdolna
18 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Az MDF-es képviselő elismeri, hogy kapcsolatban állt az állambiztonsággal, de nem követett el erkölcstelenséget

2017.12.16. 10:46
Mészáros Péter, az MDF egykori országgyűlési képviselője, Budafok díszpolgára az Indexnek elismerte, hogy a rendszerváltást közvetlenül megelőző években munkája miatt kapcsolatban állt a korabeli állambiztonsággal, de utólag is úgy gondolja, hogy erkölcstelenséget nem követett el. Abban azonban, úgy gondolja, hibázott, hogy 1990 után nem állt ki az üggyel a nyilvánosság elé.

Mészáros Péter az egyik szereplő volt azon a listán, melyet Ungváry Krisztián kutatásai alapján hoztunk nyilvánosságra: a listán az a 35 országgyűlési képviselő szerepel a rendszerváltás utáni első, 1990 és ‘94 közötti ciklusból, akik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) megtalálható akták szerint szerepeltek az állambiztonság nyilvántartásában. Mint jeleztük, és az Ungváry-interjúnkból is kiderül, ez nem egy, a szó klasszikus értelmében vett ügynöklista: olyanok is vannak rajta, akik érdemi ügynöki tevékenységet nem végeztek, jelentéseket nem adtak le, de az állambiztonság azért hálózati személyként számolt velük.

Mészáros Péterről a dokumentumokból csak annyi derül ki, hogy „Direktor” fedőnéven tartották nyilván, hogy 1988 májusában „hazafias alapon” szervezték be, beszervezésének célja pedig az ifjúságvédelem volt. Esetleges ügynöki tevékenységére semmilyen dokumentum nem került elő, az ÁBTL ilyesmit nem őriz róla – ez alapján az is elképzelhető, hogy nem adott le jelentéseket.

Az Ungváry-féle lista nyilvánosságra kerülése után Mészáros ügyében a budafoki önkormányzatot is megkeresték, azt is kiemelve, hogy a volt politikus, aki régóta a budafoki civil élet és a helyi környezetvédelmi mozgalmak meghatározó alakja, 1999 óta Budafok díszpolgára. Karsay Ferenc, a kerület polgármestere emiatt levélben szintén Mészároshoz fordult, azt kérdezve, van-e a híreknek valóságalapja. Mint a polgármester az Indexnek elmondta, Budafokon nem is lenne jogi lehetőség a díszpolgári cím visszavonására, de nem is gondolkodik ebben, csak azt kéri, Mészáros tisztázza a kérdést.

Mészáros Péter a lista publikálása után már maga is megkereste az Indexet, hogy saját maga mondja el a történetét. Eszerint a Műegyetem 1987-ben elindított nemzetközi képzésének egyik alapítójaként kereste meg őt a korabeli hírszerzés, hogy információkat adjon a BME-n tanuló külföldi hallgatókról.

„A Nemzetközi Oktatási Központ igazgató-helyetteseként kapcsolatban álltam nagykövetségekkel és az idegenrendészettel is.”

Egyszer csak megjelent a nemzetbiztonság, a rektorhelyettes küldte őket hozzám, mert én foglalkoztam az operatív ügyekkel.

„A beiratkozott hallgatókról kértek rendszeres listát, illetve azokról, akik menet közben abbahagyták a képzést. Legnagyobb számban közel-keleti, arab hallgatóink voltak, ami nemzetbiztonságilag érdekes lehetett” – mondta nekünk.

Dr. Mészáros Péter, 1990-94 MDF, Budafok díszpolgára
Dr. Mészáros Péter, 1990-94 MDF, Budafok díszpolgára

Mészáros úgy emlékszik, főleg csak listákat kellett átadnia, a hallgatók személyiségéről, politikai nézeteiről, érzékeny személyes adatairól soha nem kértek tőle semmit.

Ugyanaz a személy jött általában a hírszerzéstől. Volt ebben némi misztifikáció, hogy nagyon fontos, nemzetbiztonsági kérdés, nehogy terrorveszély legyen.

Mészáros Péter nem emlékszik rá, hogy aláírt-e beszervezési nyilatkozatot, de mint mondja, könnyen lehet, hogy így volt. Írásbeli jelentéseket nem kellett adnia, ahogy magyar hallgatókról vagy kollégákról sem kértek tőle semmit.

Én sem akkor, sem később nem láttam ebben semmilyen erkölcstelenséget. Később a nemzetbiztonság ugyanígy kért hasonló adatokat a kilencvenes években is.

Mint mondja, 1990-ben elhalt a kapcsolat, ő pedig az egyetemi szférát ideiglenesen elhagyva országgyűlési képviselő lett az MDF színeiben.

Ez az egy, amiben valószínűleg hibát követtem el, és ebben felelős vagyok: a kilencvenes években jeleznem kellett volna, hogy volt ilyen kapcsolatom az állambiztonsággal.

„Ezt részben az 1990 utáni közhangulat miatt nem akartam nyilvánosságra hozni, akkor is, ha tudtam, hogy tartalmilag nem tettem semmi vállalhatatlant” – mondta most Mészáros Péter.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után Mészáros Péter beszerezte az ÁBTL-ben őrzött kartonját, ezt az Indexnek is elküldte.