Vizoviczki szabadon járkálhat a fővárosi utcákon

2017.12.18. 18:18 Módosítva: 2017.12.18. 18:37

Már elhagyhatja otthonát, de lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság Vizoviczki Lászlóval szemben, írja a Hvg.hu a Pestisrácok.hu-ra hivatkozva, akik a Fővárosi Ítélőtáblától kapták az információt. A 90-es és 2000-es évek pesti éjszakájának alvilági vezetője eddig házi őrizetben volt.

A Fidesz-frakció pénzéből is működtetett lapnak a sajtóosztály azt írta, Vizoviczki "az átlagosnál lényegesen jobb és rendezettebb családi körülmények között él, a lakhatása, megélhetése biztosított, vagyoni helyzete rendezett, és hat kiskorú gyermeke ugyancsak Magyarországhoz köti, ezek a körülmények pedig a szökés, illetve elrejtőzés veszélyének közvetlensége ellen hatnak."

Továbbá nem sértette meg a házi őrizet szabályait. "A tábla azt is közölte, hogy a házi őrizet további fenntartása az eljárás jelen szakaszában a fenti körülményekre figyelemmel még akkor sem indokolt, “ha a szökés és elrejtőzés veszélyének közvetlensége teljes egészében nem szűnt meg”. A táblabíróság utalt arra is, ha az elsőfokú ítélet jogerőssé válik, Vizoviczkinak már csak tizenegy hónapra kell visszamennie a börtönbe, mert a többit előzetesben és házi őrizetben már letöltötte - írja a Pestisrácok.hu"

Vizoviczki László ellen számos bűntetűügy zajlik, 2017 áprilisában felbujtóként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban ítélte 7 évre első fokon a bíróság. Több mint 600 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték, és nyáron 250 millió forintos óvadék ellenében került házi őrizetbe.

Vizoviczki fellebbezett.

Azzal is vádolják, hogy magas rangú rendőröket vesztegetett meg, emlékeztet a 444.hu.