Vince, Artúr
-6 °C
2 °C

Megállapodott a 106 körzetben az MSZP és a DK, de nincs közös lista

2017.12.19. 20:05 Módosítva: 2017-12-19 20:34:38
A közös egyéni jelöltekről sikerült megállapodnia az MSZP-nek és a DK-nak, és Gyurcsány Ferencék azt is jelezték, hogy el tudják fogadni miniszterelnök-jelöltként Karácsony Gergelyt. Közös listáról azonban nincs egyezség. Előrelépés történt, de aligha végleges a mostani állapot.

Nagy nap volt ez a kedd a baloldali összefogás történetében, ugyanis az MSZP és a DK hosszas, többhetes tárgyalások után egyfajta megállapodásra jutott. Az egyezséget a két párt elnökségeinek is szentesítenie kell szerdán, de a főbb dolgok már most elkezdtek szivárogni a sajtó felé.

Máris bemutatjuk a megállapodás kétféle értelmezését, de nézzük először a tényeket, amelyeket sikerült az MSZP-s és DK-s politikusok elbeszéléseiből leszűrni:

  • Megállapodtak a 106 egyéni indulóban. Nem tudni egyelőre, milyen arányban.
  • Minden választókerületben az egyik párt jelöltje indul, a másik pedig nem indít/támogatja. Nem lesz olyan körzet, ahol egymás ellen indul az MSZP és a DK.
  • Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferencéknek is elfogadható, ő tehát a DK miniszterelnök-jelöltje is lehet.
  • Közös listáról nincs döntés.
  • A megállapodásban nem szerepel a többi párt, így például az Együtt sem, amely szívesen koordinálna.

A megállapodást persze a két párt máshogy értelmezheti, de tény, hogy mindkét oldalon engedtek a felek. Az MSZP-sek eddig csak akkor voltak hajlandóak az egyénikről tárgyalni, ha döntés van a közös listáról, a DK-sok pedig az Együttet is bevonták volna a történetbe. Mint látjuk, mindketten hátrébb léptek a pozíciójukból.

Ennek megfelelően máshogy értekelik a két pártban a megállapodást. Az MSZP-s értelmezés szerint végre eldőlt a 106 választókerület sorsa, és innen lehet tovább lépni a közös listára. A DK-sok szerint viszont végre eldőlt, hogy külön lista lesz és egyéni körzetes koordináció, innen lehet továbblépni a többi párt, például az Együtt esetleges bevonására.

Ami viszont biztos előrelépés, hogy Karácsony Gergelyt mindkét párt elfogadja miniszterelnök-jelöltnek. Kerestük Karácsonyt, aki ugyanazt mondta, amit a Facebookjára ki is írt ezzel kapcsolatban: „Nagy előrelépés lenne, ha az ellenzéki pártok megállapodnának végre a közösen egyéni jelöltekben. Közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre is szükség van.”

A mostani helyzetben ugyanis az a furcsa helyzet áll elő, hogy ha nincs közös lista, Karácsony nem tud mit vezetni. Hiszen éppen hétfőn jelezte, hogy önálló MSZP-listán nem kíván szerepelni. Az MSZP-sek külön lista esetén aligha engedik, hogy a Párbeszéd is feltüntesse a logóját, hiszen akkor 10 százalékossá válna a parlamentbe jutási küszöb. Karácsony akkor tehát ezen a külön MSZP-listán nem fog indulni, a többi párbeszédes sorsáról pedig az szivárog, hogy Szabó Tímea Párbeszéd-társelnök Óbudán indulhat egyéniben (ki tudja most, milyen logó alatt).

A mostani megállapodás tehát előrelépés az összefogás történetében, de nem nevezhetjük végleges helyzetnek.