Száz éve várja Miskolc a libegőt

„Nem haldoklunk, mi így élünk” – hirdeti vígan egy falfirka a miskolci Avasi kilátón. Jobb helyen nem is lehetne, mint a 72 méter magas tornyon, amely 1963 óta hiába Miskolc emblematikus épülete, az elmúlt 20 évben mégis szinte végig üresen állt.

Volt ugyan pár próbálkozás, de aki mégis életet akart lehelni a kilátó tetején lévő, értelemszerűen körpanorámás, 120 ember befogadására éppen alkalmas kávézójába, az hamar feladta. 

Pedig nem volt mindig így, a '60-as, '70-es, '80-as évekre a helyiek úgy emlékeznek vissza, hogy rendszeresen jártak az Avasi kilátón tartott buliba. „Felsétáltunk, táncoltunk lejöttünk” – emlékezett vissza egy nyugdíjas asszony, aki szerint nem a miskolciak szoktak le a belváros mellett álló domb kilátójáról, hanem a 90-es években megszűnt ott az élet, így nem volt miért feljárni – leszámítva magát a panorámát. Feljárni se túl jó, hajléktalanok, drogosok vannak arrafelé a temető mellett, és ki sincs rendesen világítva a lépcsős gyalogút, így az út sem bizalomgerjesztő a kilátóig – mondta az asszony, aki szerint a miskolciak most is nagyon vágynak arra, hogy valami tényleg működjön a kilátóban. Valamikor kisebb koncertek, élőzenés bulik voltak ott, jó lenne ezt visszahozni.

Az út egyáltalán nem tűnik ijesztőnek az avasi református templom mellett a dombra, igaz, más lehet sötétben végigmenni a családi házak és borospincék között meghúzódó elhagyott házak és az akár kétes búvóhelynek is kíváló pincék mellett. De a domb adottságai nagyszerűek, hiszen a kaptatón pár perc alatt a belvárostól feljuthatunk a város tetejére. 

A dombon álló a hatvanas évek újhullámának megfelelően ufószerű épület ma is menő, jó állapotban van a szerkezete is, valóban az az érzése az embernek, nem igaz, hogy nem lehet működőképessé tenni ott egy éttermet vagy kávézót. Még akkor sem tűnik lehetetlennek egy ilyen vállalkozás,  ha Miskolc a legkevésbé sem volt az elmúlt 30 év nyertese: az egykori nehézipari központ ennyi idő alatt elvesztette egykori kétszázezres lakosságának ötödét. Nem véletlen, hogy könnyedén találni lakásokat a városban, akár négyzetméterenként 100 ezer forintért is.

A hűvös havas időben sem volt néptelen a környék, a kilátónál többen fotózkodtak, egy ötfős középiskolás csapat is feljött, csak úgy. „390-egy kávéért nekem sok” – mondta egyikük, jelezve azért a vállalkozás korlátait. A közlekedési szakirányú középiskolában tanuló srácok – akik reményeik szerint Miskolcon találnak majd munkát az érettségi után, a MÁV-nál, vagy a szakképzésüktől távolabb eső Bosch-nál – szeretnék, ha több lenne itt, mint egy magányos torony. Kávézó vagy étterem, bármi, csak legyen rendben az épület és a környék.

Büfé a panorámaszínházban

A teraszos kilátó feletti emeleten alig két hete ismét kávézó működik, tíz éves szünet után, amikor egy vállalkozó másfél éven át próbálkozott a hely felfuttatásával. „Máshol az emberek akár kétszáz kilométert utaznak, hogy egy kilátóra felmenjenek és gyönyörködjenek a kilátásban. Miskolcnak pedig itt van a város közepén egy ilyen csodálatos panorámája, mégsem használjuk ki” – mondta a hely üzemeltetője, aki fél évre kapta meg a bérleti jogot az önkormányzattól. Rák Mónikát azonban nem aggasztja a rövid bérleti időszak és az, hogy ez nem jelent előnyt egy esetleges pályázaton, amelyet nem is biztos, hogy rögtön kiír majd a város fél év múlva. „Hiszek a projektben, amin meg nem tudok változtatni, azon nem aggódom” – mondta úgy, ahogy akár egy motivációs tréningen is elhangozhatott volna. 

A bútorasztalos vállalkozást férjével közösen vivő asszony korábban nem dolgozott a vendéglátásban, de pontos víziója van a helyről. „Az atrakció maga a panoráma, nekünk ezt kell kiszolgálnunk. Olyan ez, mint a színházi büfé. A jó előadás mellett egy plusz dolog, hogy a büfében finom sütemények vannak, de csak a büféért nem mennénk oda. Itt a színház a panoráma, a város éjszakai fényei. Olyan tud lenni, mint egy világváros, jó, nem egy Chicago, de én imádom.” 

Rák Mónikát évek óta foglalkoztatja a kilátó hasznosításának gondolata. Két éve több mint hetven vállalkozót gyűjtött össze, akik fejenként egymillió forintot adtak volna egy nagyobb volumenű projektre. A kilátó közelében van egy hatvanas években épült amfiteátrum is, most szintén elhagyatott, de megmenthető. Itt is rendszeres kulturális programok - stand uptól a kisebb koncertekig - vonzhatnák a közönséget az Avas tetejére. Rák Mónika egy makettvárost is megálmodott a dombra, ahol a világ híres tornyait, kilátóit lehetne felépíteni.

Ennek az ötletnek és az akkor hozzá megálmodott exkluzív étteremnek híre ment, afféle dubajozós projektként. Az Avasikilato.com a kávézó mellett most is kitér erre a tervre. (Az oldal nem keverendő össze az Avaskilato.commal, azon csak japán nyelven reklémozott potencianövelőre bukkanhatunk.)

„A városvezetésnek is javasoltam, igazából azt gondoltam, ha hozok az ötlet mellé befektetőket, akkor a városvezetés kap az alkalmon, de nem reagáltak, az a projekt így elcsendesedett” – mondta Rák Mónika, aki most azért is szánta el magát a kilátó üzemeltetésére, hogy a városvezetés lássa, működőképessé lehet tenni a helyet.

A libegő kész lesz 1914-re

A vulkanikus eredetű Avas a 20. század elején vigalmi negyed volt, 900 boros pincével. Ma a túloldala pedig egy negyvenezres városrésznek is helyt ad, de a domb ma inkább csak akadálynak tűnik a belváros és az avasi lakótelepek között, ahelyett, hogy összeköthetné a várost. Tervek voltak arra, hogy libegő épüljön, már száz évvel ezelőtti képeslapokon is felrajzolták – mondta Miskolc 2010 előtti főépítésze. Később is évtizedeken át tervben volt, a kilátó megépítése után még inkább, mégsem lett belőle semmi. „Több nyomvonallal terveket is készítettünk, a zárt libegőről, amely a kilátótól egy megálló beiktatásával összeköttetést biztosítana a város főterével” – mondta Viszlai József. Ráadásul nem egy szezonális, turisztikai jellegű libegőről van szó, hanem egy tömegközlekedési eszközről, elvégre az Avasról most csak a dombot megkerülve lehet eljutni a belvárosba. „Furcsállom, hogy miközben kizárólag turisztikai céllal az ország több pontján épülnek libegők, itt, ahol egész éves funkciója lenne, nem valósul meg” – mondta az egykori főépítész, elismerve, hogy 2010 előtt sem tűnt úgy, hogy a megvalósítás küszöbön áll. „Pedig életet lehelne a borospincékbe is, és a környék közbiztonságnak is jót tenne, ha forgalmasabb hely lenne, amely a város szerves részét képezi.”  Viszlai úgy tudja, hogy a jelenlegi városvezetés tervezi a terület kétmilliárd forintos rehabilitációját, de konkrétumokat nem tudott róla mondani, és nem látszanak az ezzel kapcsolatos előkészületek sem. Az önkormányzat viszont állítólag épp ezért adta bérbe csak fél évre a kilátót, mert jövő évre tervezi a rehabilitáció elindítását.

„Bízom abban, hogy sikerül a kilátóban működtetni egy vendéglátásra alkalmas helyet, de mégsem vagyok optimista.  Az Avast újra kell pozicionálni. Harminc éve hanyatlik, mostanra kiesett a város életéből ahová vissza kellene hozni.”

(Borító- és címlapkép: Bődey János / Index)