Az kap cserelakást a Hős utcában, akinek nincs tartozása
"Várhatóan januárban állapodik meg a kormánnyal a kőbányai önkormányzat annak a 2,1 milliárd forintos támogatásnak a feltételeiről, amelyet a kabinet a Hős utcai gettó felszámolására ítélt meg – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kovács Róbert X. kerületi fideszes polgármester. Ennek megfelelően egyelőre nem tudni, pontosan hogyan rendezik majd a Hős utca 15. A és B épületekben élő több száz lakó helyzetét, de az szinte biztos, hogy a két leromlott állagú házat kiürítik és elbontják" - írja a Magyar Nemzet Online.
![DBZOL20171222021](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1909/19099/190991/19099169_86e20d090bb41ccb52df078e3c57adf1_wm.jpg)
Ez az az utca, aminek a környékén nagyon sok a bűncselekmény és tele van droghasználóval. A gettóban hiába zajlottak hullámszerűen fokozott rendőri akciók, ennek ellenére a helyzet lényegében változatlan. A helyszínen többször is riportozó MNO úgy tudja, a Hős utcai két épületben komoly probléma a több mint kétszázmillió forintnyi közösköltség- és közüzemi tartozás is.
Kilenc nap alatt 81 embert állítottak elő a rendőrök a Stadionoknál
Szinte csak kábítószer-birtoklás miatt indítottak eljárást. A Hős utca környékén már állandó a rendőri jelenlét.
A Nemzetnek nyilatkozó polgármester elmondta, hogy a 300 lakásnak már csak fele van önkormányzati tulajdonban, másik fele magántulajdon. Az önkormányzat készül már egy ideje a szanálásra, ezért jó ideje azon van, hogy az önkormányzati lakásokat kiürítsék. Így mostanra 20-30 önkormányzati lakásban laknak, az itt élőknek az elhelyezéséről gondoskodnia kell az önkormányzatnak. Itt hozzátette, hogy cserelakás-ajánlatot csak olyanok kapnak majd, akik rendesen fizetik a lakbért és a közüzemi számlákat.
"A magánkézben lévő százötven lakás kapcsán Kovács Róbert azt mondta, hogy a tulajdonosokkal egyenként ülnek majd le tárgyalni, és mindenki egyedi ajánlatot kap előzetes értékbecslés után, valamint attól függően, hogy mekkora tartozás kapcsolódik a lakáshoz" - írja a lap.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
1 órája
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
Több mint egymilliárd forint kárt okoztak.
17 perce
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
1 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
2 órája
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
25 perce
- Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
13 órája
- Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben
A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.
február 6., 12:39
- Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.
43 perce
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47