36 évesen, 7 gyerekkel érettségizett a kisemmizettek megmentője

Nyírbátorban két szegregátum is van, a kisvárosban közel négyezer roma él. 15 éve dolgozik velük a szintén roma Lakatosné Danó Zsuzsa. A helyi roma nőkből alakult közösségi akciócsoporttal közösen próbálja a szegregátumok és azok környékén felmerülő problémákat megoldani. Munkájáért decemberben ő kapta meg a Partners Hungary Alapítvány Év Roma Mediátora díját. Korábban soha nem kapott díjat, azt mondja, egész eddigi munkája elismeréseként tekint erre az elsőre. Az alapítvány olyan szakembereket, közösségi csoportokat és közéleti szereplőket díjaz minden évben, akik a romák helyi társadalmi és gazdasági integrációjáért dolgoznak sikerrel. Azt szeretnék, hogy sok más európai országhoz hasonlóan a mediátori munka fizetett szakmaként legyen elismerve Magyarországon is.

“Lehet mediátornak is hívni, de én inkább közösségszervezésnek nevezem a munkámat” – kezdi Zsuzsa, aki munka közben soha nem mondja el a saját véleményét, akkor sem, ha kérik. Csak kérdez, ha elmondaná, amit gondol, azzal szerinte befolyásolná az embereket a döntésükben. A közösségszervezést nem úgy kell elképzelni, mint ahogy például egy egyesület vagy egy civil szervezet működik. Zsuzsáék azokkal együtt dolgozik a probléma megoldásán, akik maguk is érintettek benne, nem kívülállóként közelítenek a problémákhoz. És, hogy mik ezek?

Például, amikor több mint kétszáz nyírbátori roma futott hiába a pénze után, miután egy szociális szövetkezet nem fizette ki a bérüket. A károsultak egyesével próbálkoztak, hogy valahogy behajtsák a nekik járó pénzt, telefonálgattak, ügyvédekkel próbálkoztak, mégsem jártak sikerrel. Egy ponton Zsuzsáék is bekapcsolódtak a történetbe: összehívták az érintetteket, átbeszélték, hogy hol tartanak, majd közös erővel próbálták az igazukat érvényesíteni. A több hónapos hajsza után, karácsony előtt el is kezdték kiutalni az elmaradt béreket.

De ugyanúgy szívügye az a probléma is, hogy a nyírbátori ipari parkban működő cégek nem szívesen alkalmaznak romákat. “Hosszú évek óta próbáltunk leülni a különböző multikkal és a városvezetéssel, hogy legyen már előrelépés az ügyben, vegyenek fel romákat is dolgozni, ne Nyíregyházáról hordják be az embereket, mikor itt van helyben a munkaerő” – meséli Zsuzsa. Még azokat sem vették fel, – igaz nem is voltak sokan-, akiknek érettségije vagy akár felsőfokú végzettsége is volt, a mindössze nyolc osztállyal rendelkező nem romákat viszont alkalmazták. És bár három cég is van, amelyik törekszik arra, hogy ezen változtasson, közülük csak egy, aki most már fenntartások nélkül alkalmazza is a romákat. Tavaly sikerült megállapodniuk, hogy vessenek véget a rossz gyakorlatnak, így több roma is munkát kapott az üzemben.

Hasonlóan fontos lenne Zsuzsa szerint az is, ha a munkaügyi központok átalakítanák a felnőtteknek szóló oktatási rendszerüket. Sok olyan aktív korú van ugyanis, aki szeretne dolgozni, de nem tud, mert még a nyolc osztálya sincs meg. “A legtöbbnek hiányzik az ötödik, hatodik, hetedik és a nyolcadik osztálya is. A munkaügyi kirendeltség viszont, ha indít is osztályt, akkor is hetediket és nyolcadikat, és azt is csak regisztrált munkanélkülieknek. Tehát ha például valaki gyesen van, akkor már nem vehet részt egy ilyen tanfolyamon, ugyanúgy az sem, akinek hiányzik mondjuk a hatodik osztálya is” – mondja Zsuzsa. A probléma miatt összehívtak egy kerekasztal-megbeszélést, amire meghívták a helyi döntéshozókat is, de senki nem jött el. Helyette küldtek Zsuzsáéknak egy brossúrát arról, hogy milyen képzéseken tud részt venni az, akinek már megvan a nyolc osztálya.

A szemétügyet is évekkel ezelőtt kezdte el felgöngyölíteni Zsuzsáék női csoportja. A cigánytelepről ugyanis nem hordta el senki a háztartási szemetet, háromezer emberre jutott összesen 3 konténer. A szemét egyre csak halmozódott, majd végül illegális hulladéklerakók is létrejöttek a város különböző pontjain. “Nyüstöltem mindenkit, akit csak értem, hogy ezzel kezdeni kell valamit. A rágcsálók ugyanis nem fognak megállni a szegregátum határán, ha nem történik valami az ügyben, a patkányok ellepik a várost”. Zsuzsa harca végül félsikerrel járt: mára ugyan működik a szemét elszállítása, de a kukásedények még mindig hiányoznak, a romák így zsákokban teszik ki a szemetet a házuk elé, amit a kutyák rendszeresen széttépnek.

Zsuzsa munkája minden szempontból megérdemli, hogy elismerjék, de ha kicsit közelebbről is megismerjük az életét, feltűnik, milyen mérhetetlen kitartás is lakozik benne. Tősgyökeres nyírbátori, egy nagycsalád hetedik, legfiatalabb gyerekeként született meg. Hét éves korában meghalt az édesapja, édesanyja három testvérét nevelte fel egyedül. Az általános iskola után Budapestre került: kollégista lett, a sütőipariban tanult. Kérdés sem volt, hogy tanulni fog. Bár édesanyjának csak hat elemi osztálya volt, azt szerette volna, ha a gyerekei ennél többre viszik.

Egy évvel azután, hogy visszatért Nyírbátorba, megszületett az első gyereke. Összesen négy fiút szült, férje előző házasságából három gyereket hozott. “26 évesen egyszercsak lett hat gyerekem” – meséli nevetve. Tíz éven keresztül nevelte férjével együtt a gyerekeket, vezette a háztartást, míg 36 évesen gondolt egyet, és beiratkozott az esti gimnáziumba. A képzésre egyik fiával együtt járt, sokszor közösen csinálták meg a házit, vagy a többi gyereke segített neki, ha nem értett valamilyen matekfeladatot vagy nem ment neki az angol. Azt mondja, nagyobb szégyent érzett, ha rossz jegyet kapott, mint fiatalon. Az iskola mellett dolgozni is kezdett, a helyi kisebbségi önkormányzatnál lett adminisztrátor, és persze, továbbra is nevelte a gyerekeket.

“Negyven éves voltam, amikor egy 90 százalékos történelem érettségivel beadtam a jelentkezésemet a nyíregyházi főiskola társadalomtudományi karára. Fel is vettek levelezőre, de sajnos itt nem volt állami finanszírozás, ezért tandíjat kellett fizetnem. Közben úgy alakult, hogy egy ideig munkám sem volt, a férjem is rokkantnyugdíjas lett, így bizony okozott némi fejtörést, hogy félévente hogyan fizessek ki 75 ezer forintot. A mai napig nem tudom, hogy csináltam meg, de megcsináltam. Volt olyan, hogy összesen 1500 forintom volt, és el kellett döntenem, hogy a pénzből beutazom a főiskolára a konzultációra meg az órákra, vagy otthon maradok és főzök. És én bementem a konzultációra” – meséli. Hétközben tette a dolgát, hétvégén meg iskolába járt, a vizsgaidőszakok voltak igazán húzósak, amikor hétközben is tanulnia kellett. Ennek ellenére soha nem merült fel benne, hogy abbahagyja.

“Én nem ez a feladós típus vagyok. Ha valamit elkezdek, tűzön-vizen átviszem. Vannak harcok, amiből nem lehet győztesként kijönni, de a részgyőzelemnek is örülni kell. Most egy ilyen háború előtt állok a tüdődaganattal” – mondja. Az interjú készítésekor Zsuzsa arról mesélt, tíz nap múlva kapja az első kemóját, a munkát ennek ellenére nem akarja felfüggeszteni. “Nincs szünet, tervben van egy háromnapos szakmai tréning, azon mindenképp ott szeretnék lenni, folytatom tovább, nem áll meg a világ”.

A saját életét is szerette volna jobbá tenni azzal, hogy felnőtt fejjel újra tanulni kezdett, de talán még ennél is fontosabb volt, hogy a gyerekeinek megmutassa: bármit el lehet érni. “A fiaimnak akartam megfelelni, aztán pedig a körülöttem lévő romákkal is észrevetetni, hogy a tanulás az egyetlen, amivel előre lehet jutni. Mióta megcsináltam az iskolát, már nem merik nekem legyintve azt mondani, hogy azért nem jár a gyerek iskolába, mert úgysem lesz belőle pap. Vagy azt, hogy öreg vagyok én már ahhoz, hogy visszamenjek az iskolába, különben is gyereket nevelek. Tudják, hogy ilyenekkel nálam hiába próbálkoznak, mert én vagyok az élő ellenpélda. Ha nekem sikerült, akkor bárkinek sikerülhet”.

Azt nem tudja, hogy a nyírbátori romák közül hányan indultak neki a tanulásnak az ő példája miatt, de a fiai biztosan vették az üzenetet: négyből háromnak érettségije van, rendőr, pincér, kőműves és fűrészes lett belőlük.

Borítókép: Lakatosné Danó Zsuzsa.