Handó Tünde kritikusai is bekerültek az Országos Bírói Tanácsba
További Belföld cikkek
-
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől
- Dollár tízmilliók gurultak be a USAID-től a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint
- A kínai KunlunChem elektrolitgyártó Szolnokon hozza létre első európai üzemét
- Járványveszély miatt bezárt a győri állatkert
- Egyetlen kérdésből áll majd Orbán Viktor véleménynyilvánítási szavazása
Új tagokat választott az Országos Bírói Tanács hétfő este, és az új személyi összetétel azt sejteti, hogy az eddiginél kritikus hangvételű OBT fogja felügyelni a Handó Tünde által vezetett Országos Bírósági Hivatal tevékenységét, írta a Hvg.hu.
Az Országos Bírósági Hivatal a bíróságok központi igazgatását végzi, míg ennek a felügyeletét egy 15 fős testület, az OBT végzi. Az OBT feladatai egyebek mellett a következő:
- ellenőrzi az OBH elnökének központi igazgatási tevékenységét, és szükség esetén az OBH elnöke felé jelzéssel él;
- véleményezi az OBH elnöke által kiadott szabályzatokat, ajánlásokat;
- egyetértési jogot gyakorol bizonyos bírói kinevezéseknél.
Vagyis sok olyan jogosítványa van, amellyel számonkérheti Handó Tünde tevékenységét. Erre számíthatunk is a következő években, a Hvg.hu szerint ugyanis az elnök több kritikusát is megválasztották tegnap. Két olyan bíró is tag lett, aki jogi lépéseket is tett Handó tevékenysége miatt.
Tag lett Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke, aki Handó korábbi munkatársából lett egyik legnagyobb kritikusa. Azért fordult például az Alkotmánybírósághoz (AB), mert úgy véli, vissza lehet élni a fegyelmi elrendelésével, és így Handó befolyásolni tudja az őt ellenőrizni hivatott OBT összetételét.

Ugyancsak az új OBT tagja lett Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) bírája, aki pedig azért perelte Handót, mert a „joggal való visszaélése egyértelműen tetten érhető” a bírói álláspályázatok elbírásakor.
Forradalom, lázadás, taktikai KO Handónak
– így értékelte a választást a lap egyik forrása.
Az új OBT tagja lett Hilbert és Vasvári mellett Fatalin Judit, a Fővárosi Ítélőtábla bírája, Vadász Viktor, a Fővárosi Törvényszék megbízott kollégiumvezetője, a Magyar Igazságügyi Akadémia korábbi elnöke, Szabó Sándor, a Szombathelyi Törvényszék csoportvezető bírája, Rochlitz Zoltán, a Szolnoki Törvényszék bírája, Rendeki Ágnes, a Pécsi Törvényszék elnöke, Matusik Tamás, a Budai Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája, Léhmann Zoltán, a Váci Járásbíróság elnökhelyettese, Seres Lívia, a Nyírbátori Járásbíróság elnöke, Gaider Bálint, a Zalaegerszegi Járásbíróság bírája, Hornyák Zsolt debreceni járásbíró, Őzéné Hajdú Mária, a szentesi Járásbíróság elnöke és Demjén Péter, az Észak-Magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium vezetője.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Belföld
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől
Közleményükben még a kábítószer-fogyasztás negatív hatásait is felsorolják.
tegnap, 20:36
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül
Exkluzív interjút ad a kormányfő.
március 1., 17:09
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható
Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.
március 1., 15:43
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
március 1., 12:31
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van
Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.
március 1., 10:40
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
tegnap, 08:30
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
tegnap, 10:20
- Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Aurelio szerint ha nem megy börtönbe, „a következő állomás a temető lett volna”
tegnap, 09:18
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
március 1., 16:55
- Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
tegnap, 08:13