Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Megharapott egy nő egy 14 éves fiút és elvette a telefonját

2018.01.16. 10:19

Megharapott és kirabolt egy 14 éves fiút egy nő Budapesten - gyorsított eljárásban állította bíróság elé az ügyészség, írja közleményében az ügyészség. Mi van? - teszi fel a kérdést, aki olvassa.

A nő 2017. december 15-én délután a Kálvin téri metróaluljáróban odament a fiúhoz, akitől pénzt kért, majd beszélgetni kezdett vele. Ezalatt a Ráday utcáig sétáltak, ahol a nő azt kérte a fiútól, hogy adja kölcsön neki a telefonját addig, amíg azon felhív valakit.

A fiú ebbe beleegyezett de csak úgy, hogy a saját kezében tartja a telefont, amíg a nő telefonál. A nő azonban a fiú akarata ellenére kivette a kezéből a telefont, amit a 14 éves fiatal többször megpróbált visszakérni. Mivel a nő ennek ellenére nem adta vissza a készüléket, a fiú megpróbálta azt visszavenni, ekkor azonban a nő megharapta a fiú egyik ujját, majd kirántotta a telefont a kezéből. Ezután a készüléket a válltáskájába tette, és azzal elindult.

A gyerek megpróbálta ezek után is visszavenni a telefonját, egy ideig még követte a nőt, de később, amikor a nő már veréssel fenyegette, nem merte tovább követni.

A rendőrök a nőt megtalálták, rablás miatt gyorsított eljárásban, a gyanúsítástól számított 30 napon belül bíróság elé állították.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét és ezért őt 3 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, valamint 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, áll a közleményben.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a védő enyhítésért fellebbezett.