Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Hiába kerestünk parkolóőröket a Ferencvárosban

D  YT20130821006
2018.02.07. 16:28
Szerda reggeltől két órán át mászkáltunk a parkolási botránytól zajos Ferencvárosban, de ez idő alatt egyetlen parkolóőrt sem láttunk. Pedig korábban villámgyorsan büntettek a környéken. Ez csak véletlen lenne?

Szerda reggel fél 9-től 10 óra 30 percig, azaz két órán át keresztül bolyongtunk a Ferencvárosban, azon belül is a Lónyay utca, Ráday utca, Angyal utca, Páva utca környékén, de egyetlen parkolóőrbe sem botlottunk bele. Tíz óra körül megkérdeztünk egy kukást, aki azt mondta: a kerületben jóval távolabb, de reggel látott egy parkolóőrt, igaz, azóta sem. Több, a környéken élő, de az utcán álldogáló embert is megkérdeztünk, de hiába. Kivétel egy boltos a Lónyay utcában, ő azt mondta, hogy reggel látta őket. Az biztos, hogy megritkulhatott a "járőrözésük", kizárt ugyanis, hogy ennyi idő alatt legalább egyikükbe ne futottunk volna bele.

Úgy tudjuk, hogy a jelenség összefügg a kerületet érintő parkolási botránnyal. Egyes információk szerint azért látni kevesebb parkolóőrt, mert a gárdát lecserélték, lecserélik. Maga a parkolási botrány ugyan nem most kezdődött, de kedden vett egy újabb csavart. Kiderült, hogy létezik egy titkos VIP-lista, és azok a kocsik, amelyeknek a rendszáma szerepel rajta, akkor is ingyen parkolhatnak a kerületi fizető övezeteiben, ha a tulajdonos nem a kerületben él. 

Ennek a VIP-listának a létezéséről a kerület fideszes polgármestere, Bácskai János számolt be.

Méghozzá annak apropóján, hogy kiderült: Bácskai egyik barátja, Rudits Tibor is ingyen parkol, noha nem kerületi lakos. 

Az egész ferencvárosi parkolási ügyet (más kerületi mutyival együtt) a 444 tárta fel, ennek a cikksorozatnak az egyik "melléktermékeként" derült fény a titokzatos lista létezésére. Rudits az ügy egyik emblematikus figurája: mindenféle ingatlanügyekbenkulcsszerepet játszik, együtt vitorlázik Bácskaival, és nem mellesleg egy megkülönböztető jelzéssel ellátott fekete BMW-vel járt-kelt.

Bácskai a Civil Rádióban Fiala Jánosnak azt állította, a VIP lista létezéséről korábban nem tudott és azt sem tudja, hogy ki hozta létre, kik és milyen alapon kerültek fel rá. 

A helyi önkormányzatok rendeleti úton biztosítanak mentessséget vagy kedvezményeket meghatározott csoportoknak. A IX. kerültben sincs ez másképpen, így egy minimális összegű hozzájárulás fejében mentességet élveznek a helyi lakosok, de kedvezményre jogosultak például a kerületi bérlők vagy a kerületben székhellyel, telephellyel rendelkező gazdasági társaságok is.

A VIP-lista működéséről keveset tudni, de megpróbáltuk kideríteni, miként működik a gyakorlatban. Bementünk a FEV IX. Zrt ügyfélszolgálatára, mondván: jogosultak lennénk ingyen parkolni, mégis büntetést kaptunk. Az ügyintéző válaszai alapján bizonyossá vált, hogy a VIP-listát valahogy hozzácsatolták a kerületi parkolási rendelet alapján jogszerűen ingyen parkolókéhoz.

Így tehát amikor egy parkolóőr leellenőrzi a rendszámot a nála lévő kütyü segítségével, a "VIP-listás" rendszám beütése után azt fogja látni, hogy az autó ingyen parkolhat, így nem bünteti meg. Azt azonban a parkolóőr nem látja, hogy az autó üzembentartója milyen címen jogosult az ingyen parkolásra, tehát például kerületi lakos vagy csókos-e. 

Azt a polgármester is elismerte, hogy szerinte bűncselekmény történt. Bácskai azt állítja: jelenleg annyit tud, hogy a FEV IX. Zrt-ben valaki, akinek hozzáférése van a vállalatirányítási rendszerhez, létrehozott egy olyan (nem nyilvános) adatbázist, amit az összes parkolóőr ismert, ezért a listán lévő autókat a kerületben nem bírságolják meg, a kiváltságosok ingyen parkolhattak az egész kerületben.

Hogy pontosan hogyan zajlott a "vipezés", azt csak egy vizsgálat tudná kideríteni. Árulkodó ugyanakkor, hogy az önkormányzat tulajdonában álló vagyonkezelő cég, a parkolásokat intéző  FEV IX. Zrt.-nél láthatóan megritkultak a parkolóőrök. 

A 444 birtokába jutott listán 25 jármű szerepel, azt viszont a lap nem tudja, hogy ez a teljes VIP lista-e vagy az ennél bővebb.  Az Együtt önkormányzati képviselőjelöltje, Baranyi Krisztina közölte: az ügyben hűtlen kezelés, csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen panaszt tesz.

Míg az általunk körbejárt kerületekben élők elmondása szerint korábban villámgyorsan büntették a jegy nélkül parkoló autósokat, addig most nyomát sem láttuk az őröknek. Egy Lónyay utca környéki lakó például azt mesélte, hogy korábban többször előfordult, hogy a gyereke valamelyik cuccáért ugrott fel a lakásába és kérte meg a parkolóőrt, hogy addig hadd ne fizessen, de mire leért, már ott volt a mikuláscsomag. Szerdán reggel egyetlen autóst találtunk a Ferenc körúton, aki délelőtt szállt be az autójába és a szélvédőjén ott volt a büntetés. Ő azt mondta, hogy reggel fél 9 körül parkolt le. Ez tehát azt jelenti, hogy biztosan jártak arra a parkolőrök és büntettek is, de ugyanott később nem bukkantak fel.

De lehet-e egy parkolási cégnek "VIP-listája", amellyel kiváltságosoknak nyújt ingyen parkolást? Természetesen lehet, ha a kerületi önkormányzat rendeletet alkotott erről. Mivel ez politikailag vállalhatatlan, ilyen rendeletek sehol nincsenek.

Ha mégis létezik VIP-lista, akkor természetesen felmerül a bűncselekmény gyanúja, azonban korántsem mindegy, hogy a parkolásüzemeltést végző önkormányzati vagyonkezelő cég részéről ki bírt tudomással a VIP listáról – mondta az Indexnek Bodó Kristóf ügyvéd. 

Ha a cégnél olyan személy tudott erről, aki felelős a társaság vagyonának kezeléséért, akkor az felvetheti a hűtlen kezelés gyanúját.

De önmagában ez még kevés.

Bodó szerint ugyanis ha fel is merül a hűtlen kezelés gyanúja, akkor az is fontos, hogy az ezzel okozott vagyoni kár meghaladja-e az 50 ezer forintot. Márpedig ha a rendszer lényege valóban az volt, hogy a parkolóőr a listán szereplő gépjárművek mellett mindenfajta adatrögzítés nélkül továbbhaladhat, akkor szinte lehetetlen bizonyítani, hogy a kerületi vagyonkezelő cég mégis milyen bevételtől esett el a VIP listák miatt – magyarázta Bodó Kristóf.

Ha viszont mindez egy olyan ember magánakciója volt, aki hozzáfért a cég vállalatirányítási rendszeréhez, és önhatalmúlag hozta létre ezt a "VIP-listát", akkor az Információs rendszer vagy adat megsértése bűncselekménye merülhet fel.

Megkerestük kérdéseinkkel a FEV IX. Zrt-t, de egyelőre nem kaptunk választ a kérdéseinkre. Arra voltunk kíváncsiak, hogy indítottak-e belső vizsgálatot, tettek-e rendőrségi feljelentést és mi az oka annak, hogy alig látni a Ferencvárosban parkolóőröket, igaz-e, hogy a gárdát lecserélték. 

A FEV IX. Zrt. honlapján találtunk rá a Parkolókat Üzemeltetők Egyesületére. Az egyesület elnöke, Tóth László az Index megkeresésére azt mondta, a FEV IX. Zrt nem tagjuk, a ferencvárosi parkolási ügyről pedig nem hallott. Arra a kérdésre, hogy az egyesületbe találkoztak-e már hasonló esettel, azaz "VIP-listával", nemmel válaszolt. 

Frissítés: egy olvasónk jelezte, hogy a Ferenc körúton nem a IX. kerület cége intézi a parkolást, tehát azt az autóst, akit szerda reggel megbüntettek a körúton, nem a FEV IX Zrt. parkolóőri büntették meg.

(Borítókép: A Ferencvárosi Parkolási Kft. ellenőre büntetőcédulát nyomtat a főváros IX. kerületében 2013. augusztus 21-én. Fotó: Illyés Tibor/MTI)