Juhász: Dulakodtunk a volt élettársammal
További Belföld cikkek
A Bors szombaton írt cikket Juhász Péterről, az Együtt elnökéről. Ebben a folyamatban lévő gyermekelhelyezési per bírósági anyagaira hivatkozva azt állítják, hogy Juhász Péter bántalmazta volt élettársát, sőt volt, hogy benyugtatózta, és napokra bezárta a lakásba. Juhász Péter vasárnap egy hosszabb írásban reagált, képekkel, videóval cáfolva az ellene felhozott vádakat.
Az ügy előzménye, hogy Juhász 2016-ban Facebookon jelentette be, hogy élettársával szétmentek. A három gyerek felügyeleti jogáról, láthatásáról nem tudtak megegyezni, így abból per lett. Juhásznak pár hete új kapcsolatából is gyereke született.
Az ilyen jogviták kapcsán előkerülő állításokat, amennyiben az közszereplőt érint és a sajtó tudomására jut, nagyon óvatosan kell kezelni, a gyerekek védelme mellett elsősorban azért, mert kifejezetten nehéz ellenőrizni azokat. Juhász esetében különös óvatosságra adott okot, hogy az események több mint egy éve történtek, de csak most, a választási kampány alatt kerültek elő. Végül azért döntöttünk a megjelentetés mellett, mert az Indexnek nyilatkozva maga Juhász is elismerte, hogy volt élettársával egy vita tettlegességig fajult.
Nézzük a Bors cikkének állításait és az arra adott Juhász-féle reakciókat!
- A Bors cikke azt állítja, hogy Juhász "egykori élettársa a három közös gyermekkel külföldre menekült, otthonától távol kezdett új életet".
Juhász azt írja: "Az első és fontos tény, hogy nem én hagytam el a családomat. Volt párom döntött úgy, hogy mással folytatja. Kalandba keveredett egy családos emberrel". Szerinte volt élettársa nem menekült el. Azt írja, a másik férfi családja akkor értesült volt élettársa kapcsolatáról, amikor ő Facebookra kiírta a szakítás tényét. Ezután lett kellemetlen élettársának a helyzet, és maga döntött úgy, hogy jobb, ha egy időre elköltözik. "Sőt, nem hogy nem menekült, hanem kifejezetten kérte, hogy tartsak vele" – írja Juhász és egy éppen erről szóló levelezésükről készült képet is csatolt a bejegyzéshez.
- A Bors egyik legerősebb állítása az, hogy Juhász fizikailag bántalmazta egykori élettársát. "Tettlegesen súlyosan bántalmazta" – áll a cikkben, egy 2016 decemberi, tehát már a szíktás utáni látogatással kapcsolatban.
Juhász azt írja, ez hazugság, amit a gyermekelhelyezési perben próbál felhasználni ellene volt élettársa. „A cikkek azt állítják, hogy én bántalmaztam őt, miközben a valóság az, hogy ő esett nekem részegen." Erről közlése szerint videófelvétellel is rendelkezik. Amikor telefonon megkerestük azt mondta, a bejegyzésénél többet nem akar mondani.
Arra a kérdésünkre, hogy került-e aközben fizikai kontaktusba a keze volt élettársa arcával, elmondta, hogy ez egy egyórás, durva dulakodás volt, ami közben szerezhetett sérülést volt élettársa, de ő szándékosan soha, így akkor sem ütötte meg:
ez egy dulakodás volt utána, egy órányi dulakodás következett, ahol folyamatosan támadt nekem Józsa, és én védekeztem. Ez egy csúnya dulakodás volt, de ennek a tisztázása a bíróságra vár.
- A Bors arról is írt, hogy Juhász több napra bezárta a lakásba gyerekei anyját, sőt, nyugtatókkal begyógyszerezte.
Juhász erre az adott napon és a következő napokon készült családi felvételeket és üzenetváltásokat közölt, melyek szerinte egyértelműen cáfolják a bezárást és a begyógyszerezést.
Telefonon kerestük Juhász egykori élettársát is, hogy reagáljon ezekre, de sem hívásunkra, sem sms-ünkre nem reagált.