Rafael
18 °C
32 °C

'89 Romániáját és kandelábereket emlegetett a hódmezővásárhelyi ellenzéki jelölt

O5A0533
2018.02.16. 09:06 Módosítva: 2018-02-16 09:44:26

Márki-Zay Péter, a hódmezővásárhelyi fideszes jelölttel szemben induló, szinte összellenzéki jelölt egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy szerinte Lázár azt állítja, Magyarország alaptermészete a mutyi, az uram-bátyám kapcsolatok, csak így lehet uralkodni. És igaza van abban, hogy ez így volt mindig is, vagy legalábbis sokszor, de a kormány a magyar nép béketűrésének köszönheti, hogy még mindig ezt tudják csinálni. Majd úgy fogalmazott:

Igen, valóban a magyar néppel nagyon sok mindent meg lehet tenni, amit más népekkel nem. Azt látom, hogy egy baszk, egy ír, egy skót, egy lengyel, annak a küszöb sokkal alacsonyabban van. Egy francia. Ugye, mennyivel többet tüntetnek, néha már túl sokat. De ők kiállnak egymásért, kiállnak az érdekeikért, harcolnak. Azt nem mondom el, hogy mi minden történne, mert akkor engem erőszakos uszítónak fognak tartani, hogy mi történt volna ezzel a kormánnyal, ezekben az országok bármelyikében. Tehát nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán és helyezésén kívül. Tehát én biztos vagyok benne, hogy óriási szerencséje ennek a kormánynak, hogy ez a birkatürelmű magyar nép, ez a borzasztó, szeretetre méltó toleráns magyar nép, ez még ezt is elfogadta.

Márki-Zay kandeláberes hasonlatát, példáját egy másik jelölt, az indulása miatt az MSZP-ből kizárt Hernádi Gyula szúrta ki, aki nyilatkozataiban arról beszélt, hogy felháborító ez a lámpavasazós példa, ez jobbikos tempó, és a gyűlöletkampány nem tesz jót az országnak.

A jelölt péntek reggel egy hosszabb Facebook-posztban reagált. Azt írja, ő semmilyen erőszakos cselekménynek nem híve, ezekre soha senkit nem buzdított, sőt, éppen ezektől félti a mai politikai vezetést. „Valamennyi kijelentésem élőben közvetített és felvételről visszahallgatható, maguk a rágalmazó oldalak adják meg a hivatkozott részeket a teljes felvételen, ezeket akárki percek alatt ellenőrizheti" – írja. 

A Magyar Nemzetnek pedig úgy nyilatkozott,

ő a választások útján szeretne változást hozni Hódmezővásárhelyre, a történelmi példák csak a hatalom számára lehetnének figyelmeztetők.

Márki-Zay ugyanis ezen a lakossági fórumon, a fenti rész után arról is beszélt, hogy:

Egy olyan rendszert, amit nem lehet demokratikusan leváltani, azt nem demokratikusan szokták leváltani. Minden rendszernek vége van egyszer. (...) Minél elnyomóbb, minél gyűlöletesebb egy rendszer, annál csúnyább vége van. Meg kell nézni '89 Romániáját.

(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)

Csatlakozzon az Index  tematikus Facebook-csoportjához , ahol moderált körülmények között tud beszélgetnia  témáról.