Nem ők hagyták el a hazájukat, a hazájuk hagyta el őket

Sokan tényleg csak a megélhetés miatt hagyják maguk mögött Magyarországot, de vannak olyan kivándorlók, akiknél ez egyáltalán nem vagy csak részben játszott közre. Ők azok, akik a gyerekeiket menekítették az oktatási rendszer vagy az egészségügyben uralkodó állapotok elől, olyanok, akik, már nem tudtak együttélni a folyamatos gyűlölködéssel, olyanok, akik már nem tudták, akarták tolerálni a politikai szereplők silányságát, de akadnak olyanok is, akik a saját bőrükön tapasztalták meg a kormány korruptságát. Olyanokkal készítettünk interjúkat, akik egyáltalán nem a pénz miatt hagyták el Magyarországot, egy részüknek saját lakásaik voltak Budapesten, autójuk, szinte királyi életük, a gyomruk mégsem tűrte azt, ami körülöttük zajlott otthon.

Szenvedtem attól, amit láttam

Sebők Zsuzsanna (a riportalany nevét kérésére megváltoztattuk) férjével és két gyermekével együtt másfél éve költözött ki Angliába, de a jobb megélhetés az utolsó szempont volt a távozáskor. Zsuzsanna az utolsó 5 évét mesélte el az Abcúgnak, amit a kultúra különböző területein végzett közfoglalkoztatottként és azt, ahogy végignézte, hogyan nyúlják le a kulturális projektekre adott támogatásokat.

Zsuzsanna 2011-ben a családjával együtt költözött át egy vidéki kisvárosba, mert a férje ott kapott munkát. Ő egy kulturális közfoglalkoztatási programban dolgozott a helyi művelődési házban. Zsuzsanna állítása szerint többször észrevette, hogy a lakosok után kapott kulturális támogatás az önkormányzatnál marad ahelyett, hogy a rendeltetésének megfelelően programokat szervezhettek volna belőle. Ha mégis volt valamilyen ünnepség, például március 15-én, akkor bekérték a teljes szövegkönyvet ellenőrzésre, de még a versek kiválasztásába is beleszólt a polgármester, csak nehogy a kormány politikai nézeteinek ellentmondjon. Az ünnepségre a vendégek meghívása sem volt egyszerű, voltak olyanok, akik politikai nézeteik miatt voltak tiltó listán.

Zsuzsanna úgy érezte, hogy a helyi kultúrát az adott politikai elvárásokhoz igazították, végül el is bocsátották, amiért valami ettől eltérőt akart csinálni. Például az is botrányt kavart, hogy egyszer egy Jancsó-filmet vetített le a nagyjából két fős közönségnek a művházban. Szerinte Jancsó Miklóst túl liberálisnak tartotta a polgármester.

Zsuzsanna ezután egy romákkal foglalkozó civil szervezethez került mint pályázatíró, de a tanoda programját is ő koordinálta. Nagyon szeretett itt dolgozni, de itt is sorra gyűltek a bajok. Mindössze 50 ezer forintért foglalkoztatták közmunkásként, rajta kívül volt még három pedagógus és néhány rendezvényszervező a szervezetnél. Kiszámolták a bérek és a programok alapján, hogy a civil szervezet költségvetése összesen 6 millió forint volt 2 évre, holott 32 milliót kaptak az államtól támogatásként. Zsuzsa szerint a pénz gyanúsan tűnt el, és ezzel egy időben a civil szervezet vezetője vett egy kocsmát a faluban.

Szerinte a tanoda is inkább csak butította a gyerekeket, mint tanította volna. Volt egy nagy okos kisfiú, aki mérnök szeretett volna lenni, de a tanoda tanárai inkább szakács pályára terelték. Végül egy szexuális zaklatás miatt mondott fel, de azóta is bűntudata van, hogy cserben hagyta a gyerekeket.

Zsuzsanna még ezek után sem adta fel, egy másik vidéki faluban kapott állást könyvtárosként. A könyvtárat a helyiek egyáltalán nem használták, gyakorlatilag a polgármester irodájaként szolgált, de Zsuzsanna megpróbálta kicsit felfrissíteni a könyvkészletet. Elmondása szerint a polgármester ezt egyáltalán nem támogatta – holott a falu kapott a kultúra megszervezésére támogatást – inkább azt szerette volna, ha csak egy mozgó könyvtárat hoznak létre, mert az jóval olcsóbb.

Zsuzsanna férje ekkor döntött úgy, hogy ezt nem lehet tovább így csinálni, muszáj elköltözniük. Zsuzsanna viszont a kiköltözés óta folyamatosan depresszióval küzd, mert bűntudata van a magukra hagyott roma gyerekek miatt és azért, mert úgy érzi, hogy a saját hazája kijelentette, hogy nincs rá szükség.

„Szenvedtem attól, amit láttam, pedig királylány életem volt” – meséli egy nő, aki ma már Franciaországban él.

Fehér Eszter (a riportalany nevét kérésére megváltoztattuk) a kormány tűzvonalában dolgozott, az egyik minisztériumban, közismert politikusok keze alatt. Valóssággal királylány életet élt, ugyanis rengeteg pénzt keresett, például hitel nélkül tudott magának lakást venni. Ennek ellenére mégis betelt a pohár, 2015-ben költözött el Franciaországba, de ehhez komplex okok vezettek.

Eszter közvetlenül látott bele a rendszer működésébe, például abba, hogy mi folyt az állami szerveknél a 2014-es választások alatt.

„A minisztériumban gyakorlatilag teljes garnitúraváltás volt a választások után. Itt kezdtem érezni azt, hogy most már elég” – mondja.

Eszter nem csak a kormány mocskával, hanem az egészségügy állapotával is közvetlenül találkozott, amikor 2014-ben egy rutinszerű vakbélműtétbe orvosi műhiba miatt majdnem belehalt. Aztán jött az, ami a felsőoktatással és a CEU-val történt, de a CSOK bevezetése is kiütötte nála a biztosítékot. Szerinte extrém irányba siklottak ki a dolgok a jelenlegi kormánynak köszönhetően.

A kaput végül az ország migránspolitikája és a határon felhúzott kerítés tette be, ekkor döntött úgy, hogy elég volt. Sok ismerőse bírálta a költözés miatt, szerintük be kellett volna fognia a száját egy olyan élet mellett, mint az övé. Eszter viszont nem bírta elviselni az ország állapotát, ezért ott hagyta a jól fizető állását és a királylány életét, és kiment külföldre a teljes bizonytalanságba. Eleinte bébiszitterkedett, de ma már a francia kormánynak dolgozik. Egy kormányváltás egyelőre nem győzné meg, hogy visszatérjen Magyarországra, de mindig figyelemmel kíséri az eseményeket.

Anyaként lett elegük

„Én nem szeretek egy olyan országban élni, ahol fenyegetve érzem magam” – mondja egy ma már Párizsban élő nő.

Szilágyi Adrienn (a riportalany nevét kérésére megváltoztattuk) 2012-ben döntött úgy, hogy nem szeretne Magyarországon maradni, mert nem akarta a gyerekét abba a demagógiába belenevelni, amit az oktatás képvisel.

A most 40 éves nőnek semmi anyagi indoka nem volt arra, hogy külföldre költözzön, a mai napig van két saját lakása Budapesten. Korábban is járt már Franciországban, ott végezte az egyetemi tanulmányainak egy részét, művészettörténetet tanult.

Adrienn nem tudta elviselni, ami az elmúlt években az oktatásban történt. Szerinte az irodalom annyira demagóg lett, annyira erőlteti a vad nemzeti identitást, hogy ez automatikusan vezet az idegengyűlölethez. Ő pedig nem akarta ebben nevelni a kislányát.

Egyedülálló anyaként tanított egy francia iskolában és fordított egy olasz cégnél, de folyamatosan érezte, hogy megvetik, amiért egyedül neveli a gyerekét mind a rendszer, mind az emberek részéről.

„A bőrömön éreztem a megítélést. A kormány szerint mindenki király, aki nagy családos, de mindenki meghalhat, aki egyedül marad. Mi, egyedülálló, egy gyerekes anyák csak rongyok vagyunk a rendszerben, a három gyerekes számít csak embernek” – fogalmaz.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor Orbán Viktor 2012-ben azt kezdte el pedzegetni, hogy ki kellene lépni az EU-ból. Adrienn ekkor nagyon megijedt, mert ő még megélte azt az időszakot, amikor nem nagyon lehetett utazgatni, amikor az egyetemen a tanárai úgy beszéltek műtárgyakról, hogy soha életükben nem látták azt, amiről tanítottak. A nő nem értette azt az arculatváltást, amit a Fidesz hozott, mivel a rendszerváltás után még az Európa felé való nyitás volt a jellemző, addig most a kormány a nyugat mocskáról beszél.

„Azt gondoltam, hogy ha ilyen bizonytalanság van, hogy ha fenyegetve érzem magam, akkor inkább megyek. Összepakoltam a bőröndbe, és kivettem egy lakást Párizsban” – meséli.

Adrienn ritkán látogat haza, de az itthoni nagyobb eseményeket figyelemmel követi. Épp a nyáron járt az országban, de azt érezte, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy azt a magyar, kormányellenes lapok megírták.

T. Barbara is a gyerekei jövője miatt költözött ki Angliába 45 évesen anélkül, hogy beszélné a nyelvet, annyira el volt keseredve. Náluk az egészségügy és az oktatás robbantotta ki a költözést. Barbara lánya asztmával, a fia pedig hörgőszűkülettel küszködött, de megvonták tőlük a közgyógy kártyát, ezért elestek a gyógyszerektől és egyéb juttatásoktól, mindent zsebből kellett fizetniük, ami egy egyedülálló anyának nem volt könnyű.

Az oktatásból is elegük lett, mert az éltanuló, jó iskolába járó gyerekein azt látta, hogy hiába próbálnak jól teljesíteni, ha közben valósággal beleszakadnak a tanulásba. Azt látta rajtuk, hogy lelkileg kezdenek összezsugorodni.

„Anyu, azt érzem, hogy csúszunk lefelé” – mondta Barbarának a lánya, aki korábban sosem gondolkodott abban, hogy külföldre költözzenek, egy idő után mégis szükségszerűnek látta.

Barbara úgy érezte, hogy pont az a két terület – az egészségügy és az oktatás – hanyatlik egyre lejjebb, ami a gyerekeit leginkább érinti. A lánya színésznőnek készült, a fia pedig pilóta szeretett volna lenni, aminek a képzési ára nagyjából 70 millió forint lett volna. Ráadásul a közhangulatot is nehezen viselte, utálta nézni, ahogy az emberek wc-papírt, eszközöket lopnak a munkahelyükről, hogy megvetik őt, amiért egyedül neveli a gyerekeit.

„Belegondoltam abba, hogy a gyerekeim ilyen környezetben nőnek majd fel. Én leszek az első, aki azt fogja mondani nekik, hogy húzzanak külföldre, én pedig nem akartam nélkülük itt maradni” – meséli.

A bank még a tetőt is elvette a két gyerekes anyuka feje felől, de Barabara azt mondja, hogy az anyagi gondok önmagukban kevesek lettek volna ahhoz, hogy külföldre költözzön, azért ment el, mert úgy érezte, hogy magára hagyta a saját hazája.

A politika és a gazdaság kéz a kézben jár

Kovács József karbantartó lakatosként dolgozott itthon, 52 éves, de ma már feleségével együtt Franciaországban él. Az ő esetében anyagi okai is voltak az ország elhagyásának, ugyanakkor megunta a sok hazugságot és a minden szinten egyre inkább pusztító politikát.

Úgy látja, hogy Magyarországon a politikusok nem tesznek azért, amiért megválasztották őket az emberek. Nem valósul meg a parlamentáris demokrácia, mert a képviselők gazdasági tevékenységet is végeznek. Míg Angliában, ha egy politikus hibázik, akkor lemond, addig nálunk új titulust kap. József úgy érzi, hogy Magyaroszág már szinte nem is Európa része, hanem egy elhatárolt sziget, ahova az emberek be vannak zárva és nem tudnak változtatni.

Az anyagi okok mellett ők ezt is mérlegelték a feleségével, amikor a gyerekeik után külföldre költöztek. József úgy érzi, hogy kiölték belőle a hazafiságot.