Olivér
5 °C
8 °C

Vidéken is boldog iskolákat indít a Prezi alapítója

2018.02.19. 13:10 Módosítva: 2018-02-19 13:13:08

Országosan terjeszkedik tovább a Budapest School, amelynek létrehozását Halácsy Péter, a Prezi nevű világcég egyik alapítója kezdeményezte. Budapesten már három lakásóvoda és négy iskola működik öt helyszínen. Idén szeptembertől új  óvodai és iskolai csoportokat indítanak Szegeden, Solymáron és Budafok-Tétényben. Halácsy Péter azt mondta: országos hálózatot akarnak létrehozni, öt éven belül 10 ezer gyerek tanulására szeretnének hatással lenni.

Halácsy Péter és Halmos Ádám, a Libri Kiadói Csoport társ-tulajdonosa 2015-ben eredetileg saját gyerekeiknek alapították a Budapest School mikroóvodákat, majd pedig az iskolát. Az iskolába a gyerekek magántanulóként járnak. Halácsy Péter egy éve azt mondta az Indexnek: azt szeretnék, hogy boldog és kreatív felnőttek legyenek az iskoláikba járó gyerekekből, akiket a 2040-ben várható kihívásokra akarnak felkészíteni.

A lakásokban, korábbi üzlethelyiségekben berendezett iskolákban kis létszámú tanítás zajlik kevert életkorú csoportokban, hogy a diákok egymástól is tanuljanak.  Az oktatás nem a tantárgyak zárt rendszerében zajlik, hanem problémák, projektek, témacsoportok szerint. Az  írott és beszélt magyar nyelv mellett  egyszerre tanítják meg az angolt, és a 21. században nélkülözhetetlen digitális nyelvet. A tandíj havi 120 ezer forint, de a szülők anyagi helyzetétől függően ez lehet kevesebb és több is. Szociális munkások segítségével  hátrányos helyzetű gyerekeket is felvesznek az iskolába. 

A hálózat bővítésén 2017-től  Vészi Gábor dolgozik, aki a londoni Facebook menedzseri pozícióját feladva tért vissza Londonból Magyarországra. Emellett fontos szerepe van a fejlesztésben Molnár Attilának, a Bátor Tábor Alapítvány korábbi vezetőjének és Pintér Zsuzsának, aki egy banki vezetői pozíciót hagyott a háta mögött.

A hálózattá bővítésénél fontos szempont, hogy az iskolák egymástól is tanulhassanak, a tanári közösségek együttműködhessenek, és kihasználják a vidék és Budapest összekapcsolásából származó előnyöket.  A hálózat tanárai szoros kapcsolatban állnak egymással, heti és havi találkozóikon közösen dolgoznak a felmerülő kérdések megoldásán, a hasznos folyamatok fejlesztésén és megosztásán, olvasható a Budapest School közleményében.  

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?