Idős, rossz állapotú mentőhelikoptereket venne a kormány

D  MI20161005020
2018.03.10. 15:18

Közbeszerzés nélkül venne a kormány idős mentőhelikoptereket, amik a szakemberek szerint nem is megfelelőek mostani állapotukban, írja a Népszava.huA Népszava információi szerint heteken belül szolgálatba állhat a kilenc helikopter.

Hétfőn kért a kormány a honvédelmi és rendészeti bizottság zárt ülésén több mint 600 milliárd forint értékű vásárlásra mentességet a közbeszerzési törvény hatálya alól, melynek része volt a mentőhelikopterek beszerezése is. A Népszava információi Információik szerint pedig az is eldőlt már, hogy a norvég légimentők 7-14 éves, EC135P2 és P2+ típusú helikoptereit vásárolja meg a kormány, bár ennek a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. pilótái nem feltétlenül örülnek.

Ha ezzel mi repülni akarunk és belekerül a felszerelés, akkora túlsúlya lesz a gépnek, hogy legfeljebb egy három kilós gyereket lehet már csak szállítani

– mondta az egyikük, ugyanis a gépek a skandináv országban megszokott rendkívüli időjárási viszonyoknak megfelelően vannak felszerelve, ráadásul még a szervizelésük is nehézkes lenne.

A hazai légmentés 2006 óta bérel egy osztrák cégtől hét darab EC135T2 helikoptert, az eredeti megállapodást tíz évre szólt. A kormány 2015-ben kiírt egy nyílt közbeszerzési pályázatot a hazai légimentés további működtetésére, de azt 2016 februárjában a beadási határidő napján visszavonták és határozatlan időre meghosszabbították az osztrák céggel a szerződést.