Hol fogjuk tárolni 250 ezer évig Paks2 atomhulladékát?
![image uploaded from ios (4)](https://kep.index.hu/1/0/1972/19724/197245/19724557_520c1bb0c620c512212565f5999db227_wm.jpg)
Az atomerőművek elhasznált üzemanyagainak 250 ezer évig biztosítani kell a sérthetetlenségét, ám a legidősebb ismert emberi építmények romjai is csak 10 ezer évesek.
Erről tartott figyelemfelhívó akciót ma a Greenpeace Magyarország a Dunán, ahol egy óriás atomhulladékot jelképező hordót úsztattak. A civil szervezet szóvivője kifejtette, hogy az atomhulladékok végleges tárolását eddig a világon sehol sem tudták megoldani.
Magyarországon a végleges atomhulladék-tároló kialakítását 2047-re ígérték, de aztán eltolták 2064-re. De azt sem lehet tudni, hogy találnak-e erre alkalmas helyet és technológiát.
A Greenpeace azért is akciózott most, mert a hírek szerint néhány héten belül el akarják kezdeni építeni a paksi atomerőmű új blokkjait. A szervezet szóvivője megdöbbentőnek nevezte ezt a felelőtlenséget, mert a kormány úgy kezdene bele atomerőmű bővítésébe, hogy még mindig nem találták ki, hogyan lehetne majd tárolni az atomhulladékot, és ennek várhatóan óriási, 800 milliárd forintos költsége lesz a jövőben.
![image uploaded from ios (2)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1972/19724/197249/19724911_10ae351eee4c70025f771cafca462810_wm.jpg)
A szervezet online petíciót indított a paksi bővítés leállítására. A kezdeményezést eddig 24 ezren írták alá.