Béla
12 °C
27 °C

Megalakult a honvédség első önkéntes tartalékos egyetemi százada

2018.04.11. 17:59

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) hatvan hallgatójából alakul meg a Magyar Honvédség (MH) első önkéntes tartalékos egyetemi százada – írja az MTI.

 Takács Attila dandártábornok a leendő alakulat tagjainak részvételével szervezett szerdai eseményen elmondta, a Honvédségnek mintegy 20 ezer tartalékos katonára van szüksége, ezért az ország mind a 197 járásában létrehoznak egy-egy tartalékos századot. Elmondása szerint az egyetemi századok jelentik majd a testület tartalékos tisztképzésének bázisát.

A leendő önkéntes egyetemi tartalékosok főként azért lehetnek hasznosak, mert így krízishelyzetben minden járásban, minden településen lesz egy azonnal reagálni tudó helyi erő – tette hozzá. A PTE azt is megjegyezte, hogy az egyetemi tartalékosok kiképzésük után részt vállalhatnak a hivatásos erők támogatásaként a helyi védelmi feladatokban, így például árvíz vagy rendkívüli időjárási helyzet esetén.

Takács Attila az MTI érdeklődésére azt is elmondta, a Magyar Honvédség 13 magyarországi felsőoktatási intézményben kíván létrehozni egyetemi századot, összesen mintegy 1300 fővel.