Az erőszakos valtonosok ellen tüntettek a ligetvédők

IMG 20180427 171845
2018.04.27. 17:49

Körülbelül 100-150-en gyűltek össze a Dózsa György úton a Liget Center előtt, ahol a Liget Budapest irodája van, hogy tiltakozzanak a Városligetben történt erőszak ellen, ahol a Városliget Zrt. által megbízott Valton cég biztonsági emberei durván bántalmazták a ligetvédőket. 

Ahogy arról beszámoltunk, szerdán a faátültető gépek megjelenése ellen tiltakozott néhány ligetvédő a Dózsa György úton lévő építési területnél. A ligetvédők a bejelentett demonstráción megpróbálták megakadályozni, hogy a gépek kihajtsanak a munkaterületről, de szembe találták magukat egy tucat valtonos biztonsági őrrel. A valtonosoknál pedig elgurulhatott a gyógyszer, mert az egyik tüntetőt a kisteherautó platóján álló biztonsági őr konkrétan hátulról fejbe rúgja, hárman-négyen tepernek le úgy egy embert, hogy közben a nyakát fogják, kezét és lábát kicsavarják, és egy nőt olyan erővel ütnek meg, hogy gyakorlatilag kiütik. A rendőrség garázdaság vétség gyanúja és súlyos testi sértés kísérlet bűntett gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

A Városliget Zrt. közleményben reagált a dologra, ebben egyrészt azt írják, hogy valamennyi erőszakos cselekménytől elhatárolódnak és elítélik, kövesse el azt tiltakozó, vagy a Liget Budapest Projekt munkálataiban közreműködő alvállalkozó, de a konkrét helyzetet ők úgy látják:

Szerdán a Ligetvédők kevesebb mint egytucat főt számláló, ismert, garázda csoportja immáron rutinszerűen erőszakosan megtámadta a Városliget beruházásain dolgozó alvállalkozókat, a Néprajzi Múzeum építési területének bejáratát lezárva akadályozták a munkálatokat, illetve a mozgó nehézgépjárművekre megpróbáltak felkapaszkodni és megrongálni azokat vascsövekkel, illetve láncokkal.

Szerintük az indulatok ezt követően szabadultak el. Majd újra kiemelik, ők elítélnek bármely erőszakos, önhatalmú, a törvényességet semmibe vevő cselekedetet. Erre alvállalkozóinak is nyomatékosan felhívták a figyelmét.

Ezek után péntek 17:00-ra a Dózsa György út 84. elé demonstrációt hirdettek meg Facebookon. Az esemény leírásában az szerepel: "Tegnap a Valton kopasz verőlegényei megint megmutatták bátorságukat, amikor 30-an körbeálltak és megvertek egy féltucatnyi ligetvédőt, akik békésen tiltakoztak a fák kiásása ellen. Mutassuk meg, hogy nem félünk tőlük és nem engedünk a megfélemlítésnek! Legyünk minél többen a Liget Center előtt, ahol székel a cég, aki felbérelte a Valtont ezzel is kifejezve szolidaritásunkat a Ligetvédőkkel és tiltakozásukkal szemben!" 

A helyszínen egy kis mobilszínpadról beszéltek a szervezők, akik elmondták, ez a tüntetés nem a Liget megvédéséről, hanem a jogaink megvédéséről szól. Ilyen durva esetek után össze kell jönnünk minél többen, hogy kifejezzük, hogy nem hagyjuk, hogy ilyen emberek elvegyék a jogainkat. Jogunk van tüntetni, jogunk van demonstrálni, és ezt a jogunkat nem veheti el senki - mondta az egyik szervező.

A Városliget Zrt-től azt követelték, hogy a cég bontsa fel a szerződését a Valtonnal, és egy erről szóló petíciót körbe is adtak. A rendőrségtől pedig azt kérték, hogy legközelebb védjék meg az állampolgárokat, mert embereket közterületen nem lehet szétverni, csak mert nem értenek velük egyet. Hozzátette, hogy akármit is gondolunk a Liget Projektről, egy demokráciában igenis meg kell hallgatni a másik véleményét, és el kell fogadni, amit csinál, ha azt törvényes kereteken belül csinálja - utalt ezzel arra, hogy a valtonosok által szétvert demonstráció egy bejelentett esemény volt.

A szervező megjegyezte, hogy sajnos a biztonságiak valószínűleg összejátszottak a rendőrökkel, mert éppen akkor vonultak félre a rendőrök, amikor a biztonságiak kitörtek és szétverték a ligetvédőket.

Karácsony Gergely is kint volt a demonstráción, aki azt mondta az újságíróknak, hogy ki kell állni mindenki mellett, akit bántalmaznak, vagy megfélemlítenek, és amit itt a biztonságiak csináltak, az elfogadhatatlan. Fontos, hogy a városiak kifejezhessék, hogy támogatják-e a Liget Projektet vagy nem, és nem akarjuk elfogadni, hogy a hatalom egy újabb határt átlépett azzal, hogy a projekt biztonsági emberei így viselkedhetnek.