Átlátszó: Túl sok az azbeszt a Széchényi Könyvtárban

2018.05.07. 12:20

Mégis van azbeszt, nem is kevés az Országos Széchényi Könyvtár épületében, akad helyiség, ahol csak védőfelszerelésben ajánlott tartózkodni, akkor is csak rövid ideig, és olyan is, amit teljesen le kellene zárni - írja az Átlátszó.hu. A lap birtokába került a Magyar Azbesztmentesítők Szövetségének előzetes szakvéleménye, amit az OSZK rendelt meg. 

Az azbeszttartalmú födém alatt, a 8. emeleten több tucat munkaállomást alakítanának ki, hogy tömeges digitalizálást folytassanak.

A szakértők január közepén járták be az érintett területeket, a jelenlegi gépészeti teret, büfégalériát, szellőző-gépházat. Azt állapították meg egyebek mellett, hogy „a déli és az északi gépház keleti oldalán megtekintett, vakolattal nem rendelkező, látszó azbeszttartalmú szigetelőanyagok olyan mértékben elveszették a szilárdságukat, hogy sok helyen külső behatás – huzat, épületrezgés – nélkül is leesnek a földre, onnan pedig a légmozgásoktól irányítottan juthatnak el az épület különböző részeibe”.

A legrosszabb a helyzet a szellőző-gépházban. Itt ugyanis már látszik a falfelület, az azbeszt lehullott. Mivel a gépház nem üzemel, a szövetség szerint az ajtót le kellene zárni, a belépést pedig megtiltani.

Szintén lezárandó a gépészeti tér, ahová csak indokolt esetben, a lehető legrövidebb ideig, megfelelő védőfelszerelésben lehetne engedélyezni a behaladást. Itt további laborvizsgálatokat is szükségesnek tartanak a szakemberek. 

Az Átlátszó kereste az OSZK-t, hogy ismerik-e az előzetes szakvéleményt és milyen lépéseket terveznek, de egyelőre nem válaszoltak.