Ma matekérettségi: délután egytől megoldások az Indexen

2018.05.08. 07:42 Módosítva: 2018.05.08. 10:30

Ma a matematika írásbeli érettségiket tartják az ország középiskoláiban. A többség középszintű vizsgát tesz, ami reggel nyolckor kezdődik és 3 órás lesz. 

Ma 13 óra után Gerőcs László, a Trefort Ágoston Gimnázium vezető matematika tanára és Csapodi Csaba, az ELTE tanára élő videóban ismertetik a nehezebb feladatok megoldásait az Indexen.

Az Eduline azt írja: a középszintű érettségin korrekt feladatokat kaptak a diákok, több példához az általános iskolai tudás is elég, mivel egyszerűen szorzással, osztással vagy átlagszámítással megoldhatók, de azért vannak kisebb buktatók a feladatsorban. Az érettségi második részében egy kétismeretlenes egyenletet, egy összetett geometriai feladatot és egy számtani sorozattal kapcsolatos példát is meg kell oldaniuk a diákoknak.

A mai középszintű matematika írásbeli érettségi két részből áll: 

  • Az első részében 10-12 feladat van, amelyek az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzik. Ennek megoldására 45 percet kapnak a diákok.
  • A második részben több részkérdésből állnak a feladatok. Ezt azért vezették be, mert az elmúlt évek feladatsorainak elemzése azt mutatta, hogy a diákok számára nagyon hátrányos a 10-16 pontos, részkérdéseket nem tartalmazó feladatok kitűzése.

Emelt szintű vizsgát főként azok tesznek matematikából, akiknek ez a továbbtanulásukhoz kell. Az emelt szintű írásbeli 4 órás. Az I. részfeladatsor négy feladatból áll. Ezek az emelt szintű követelmények alapján egyszerűnek tekinthetők, többnyire a középszintű követelmények ismeretében is megoldhatók. A négy feladat közül legalább három több részkérdést is tartalmaz.  

A II. részfeladatsor öt, egyenként 16 pontot érő feladatból áll. Ezek közül legalább kettőben a gyakorlati életben előforduló szituációból származik a probléma, így a megoldáshoz a vizsgázónak a szöveget le kell fordítania a  matematika  nyelvére, azaz  matematikai modellt kell alkotnia, abban számításokat végeznie, és az eredményeket az eredeti probléma szempontjából értelmezve kell válaszolnia a felvetett kérdésekre. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania és megoldania.

 Itt nézheti meg a tavalyi matematika érettségi feladatsorokat:

Az Oktatási Hivatal honlapján közben megjelent a hétfői magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi hivatalos megoldási útmutatója: