Az állami tankönyvek teljes hatalomátvételétől tartanak a kiadók
További Belföld cikkek
-
Fordulat az időjárásban: több hullámban érkezik csapadék, az ég is megdörrenhet
- Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
- A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
- Reagált a Református Egyház, egyenértékűre cserélték az államtól kapott telket
- Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
A magán-tankönyvkiadók utoljára 2013-ban tudtak közismereti tankönyvet engedélyeztetni, azóta csak miniszteri felhívásra nyújthatnak be könyvet. Ilyen felhívás azonban közismereti tantárgyakra 2014 óta nem volt, és az ekkor kiadott engedélyek idén augusztusban lejárnak. Az állami kiadó (OFI) számára egyébként nincs ilyen megkötés, ők bármikor engedélyeztethetnek tankönyvet.
Így zabálta fel az állam a tankönyvpiacot
2013-ban elsőként a tankönyvterjesztést államosították, attól kezdve kizárólag a Kello (Könyvtárellátó) szállíthatta a könyveket. Ugyanabban az évben az új tankönyvtörvény pedig gyakorlatilag kizárta a magánkiadókat a piacról.Majd erre jött a 2014-es Emmi-rendelet, amelynek értelmében az állami tankönyvfejlesztés és -kiadás az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) feladata lett, a magánkiadók pedig csak az oktatási miniszter felhívására engedélyeztethetnek tankönyveket, ilyet viszont közismereti tárgyakra 2013 óta nem írtak ki. Az államosítás során az állam 2014-ben felvásárolta a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadót (korábban Nemzeti Tankönyvkiadó) és az Apáczai Kiadót. Azelőtt a Mozaik Kiadó volt a piacvezető a tankönyvpiacon 30 százalékkal, őt követte a Nemzeti 28 százalékkal és az Apáczai 18-20 százalékkal.
Magánkiadók nem hosszabbíthatnak?
Reményfy Tamás, a Mozaik Kiadó ügyvezető igazgatója elmondása szerint korábban megpróbálták meghosszabbítani az engedélyeket, viszont az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arról tájékoztatta őket, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján magánkiadóknak nincs lehetőségük hosszabbításra.
A törvény szerint a tankönyvi engedélyek meghosszabbítását legkésőbb az engedély lejártát megelőző 120 nappal lehet kezdeményezni, és összesen háromszor lehet hosszabbítani. Ez a határidő az augusztus végéig engedélyezett könyveknél 2018. május 3-án járt le. Értesüléseink szerint több magánkiadó is benyújtotta a hosszabbítási kérelmét, de arról egyelőre nincs hír, milyen eredménnyel járt a próbálkozásuk.
Mindeközben az állami tankönyvkiadó engedélyeinek meghosszabbítása 2018-ban is folyamatosan zajlik, mondta Kereszty Péter, a Tanosz (Tankönyvesek Országos Egyesülete) elnöke.
90 százalék sorsa a tét
A Mozaiknak jelenleg 196 tankönyve érthető el a tankönyvjegyzéken, ezeknek körülbelül 90 százalékának lejár idén az engedélye.
Amennyiben a Mozaik kiadványai lekerülnek tankönyvjegyzékről, továbbra is megvásárolhatóak lesznek, csak nem a központi normatíva terhére. Tehát ha a tanárok és a szülők úgy döntenek, összedobhatják a pénzt a magánkiadós könyvekre, mert a köznevelési törvény alapján a pedagógus joga, hogy megválassza a használni kívánt tankönyveket, taneszközöket. Tanítani tehát bármiből lehet, akár az internetről letöltött anyagokból, de elegendő lehet akár egy szál kréta is – mondta Reményfy.

A Mozaik igazgatója bízik abban, hogy a minisztérium is belátja, az lenne a racionális döntés, ha meghosszabbítanák az engedélyüket a tankönyvlistán, legalább addig, amíg az adott évfolyamokra fel nem ér majd az új alaptanterv (NAT) – ez nemcsak a kiadó, hanem a tanár, a diák érdeke is lenne, ráadásul a közpénzzel történő takarékos gazdálkodás is ezt kívánná meg, hiszen rengeteg könyvük van az iskolai könyvtárakban, amelyeket ellenkező esetben ki kell dobni. Semmilyen szakmai érv nem indokolja, hogy az új alaptanterv bevezetése előtt egy-két évvel a jelenleg használt tankönyvek leváltására kényszerítsék az iskolákat.
Hacsak nem az a valódi céljuk, hogy ellehetetlenítsék a magyar magánkiadókat
– tette hozzá Reményfy.
Szerinte azért van szükség az új Nemzeti alaptantervre, mert a 2012-ben elfogadott NAT a képességfejlesztés és gyakorlatiasság helyett a lexikai tudásra helyezte a hangsúlyt, azonos vagy csökkenő óraszámok mellett a tananyag mennyisége nőtt, ez óriási leterheltséget jelent a pedagógusoknak és a diákoknak is. Van olyan tantárgy, ahol az átdolgozott könyv terjedelme közel másfélszeresére nőtt. Viszont ezt az állam is belátta, és új irányba indulnak el.
Kereszty Péter úgy gondolja, késni fog az új NAT bevezetése, így célszerű lenne legalább két évvel meghosszabbítani azoknak a jegyzéken lévő tankönyveknek az engedélyét, amelyek idén augusztusban járnak le. Az új kerettantervhez pedig már el kellene kezdeni fejleszteni az új tankönyveket. Az is kérdéses, hogy az új tanterv mellett lesz-e miniszteri felhívás. Megkérdeztük az Oktatási Hivatalt és a Minisztériumot, de egyelőre nem érkezett válasz.
A külföldieknek is könnyebb
Reményfy nehezményezte, hogy miközben a magyar magánkiadók talpára útilaput köthetnek, a drága külföldi nyelvkönyvek és azok kiadói előtt nyitva áll az út, a külföldi kiadók nyelvkönyveit még 2017-ben is lehetett engedélyeztetni. A jelen állás szerint tehát magyar adófizetői pénzből (tankönyves normatíva) külföldi nyelvkönyvet lehet, magyar magánkiadó könyvét nem lehet majd vásárolni 2019-től.
Reményfy felhívta a figyelmet, hogy volt olyan iskola, ahol a 9 ezer forintos alsó tagozatos normatíva fele a nyelvkönyvekre ment el, és a maradékból kellett kigazdálkodni még további 7-8 tantárgyat.
Ráadásul a magánkiadóknak egy másik félelmük is van: eddig bizonyos területeken, például nemzetiségi vagy sajátos nevelési igényű gyermekeknek fejleszthettek könyveket, de a jövőben az erre a területre érkező EU-s források kiszoríthatják őket innen is.
Félreértett jogszabály, letiltott könyvek
A tankönyvfelelősök áprilisban adták le a rendeléseket a szeptemberben kezdődő tanévre, ez azonban Kereszty Péter, a Tanosz elnöke szerint nem mindenhol zajlott problémamentesen. A tankönyves szakmai civil szerveződés levélben jelezte az iskolák tankönyvfelelőseinek, hogy a tankönyvi engedélyeket bizonyos tankerületekben hibásan értelmezték:
Több kolléga jelezte, hogy egyes tankerületekben (a jogszabályokat félreismerve), úgy értelmezik a 2018.08.31-ig szóló tankönyvi engedélyeket, hogy azok nem érvényesek a 2018/19-es tanévre. Erre hivatkozva, egyes magánkiadós tankönyvek megrendelését nem akarják jóváhagyni.
Pedig a 2018/2019-es tankönyvjegyzéken szereplő könyvek rendelhetőek, ezeknek a letiltása jogellenes. Kereszty biztos abban, hogy írásbeli központi utasítás nem lett kiküldve, de szóbeli tájékoztatókon szerinte elhangozhatott olyan információ, hogy célszerű olyan könyvet rendelni, amely később is elérhető lesz.
Reményfy Tamás, a Mozaik Kiadó ügyvezető igazgatója is értesült ilyen esetekről, szerinte az ügy hátterében a könnyen félreérthető jogszabályok állnak, zavaros, hogy egy augusztusban lejáró engedéllyel rendelkező könyvből még szeptemberben is lehet tanítani. A tankönyvrendelet azonban egyértelműen fogalmazza meg, hogy mely könyvek kerülhetnek az Oktatási Hivatal által összeállított tankönyvjegyzékre, tehát amely könyv szerepel a 2018/2019-es tanév tankönyvjegyzékén, az természetesen megrendelhető és használható abban a tanévben – tette hozzá az igazgató.
Rosszabbik eset, ha a tankerületek érzik a megfelelési kényszert, és mivel a kormányzat célja, hogy a magánkiadók kivonuljanak a piacról, ők is inkább úgy döntenek, hogy nem rendelnek a magánkiadók könyveiből. Reményfy szerint a jelenlegi tankönyvpiac abba az irányba halad, hogy végül csak az állami kiadó marad.
Pedig az ingyenességnek nem feltétlenül kell a választék és a magánkiadók megszüntetésével járnia. Jó példa erre Ausztria, ahol a diákok valóban ingyen kapják a könyvet, azt vissza sem kell adniuk év végén, ennek ellenére ott verseny van, több kiadó ad ki tankönyvet.
Ahol tényleg fontos a minőség, ott egy könyvet a használhatósága minősíti, nem pedig az, hogy azt állami vagy magánkiadó adja ki, azok jól megférhetnének egymás mellett.
– jegyezte meg a Mozaik igazgatója.
Nem fogy az állami tankönyv
A Tanosz elnöke szerint a nagy és a kis kiadókat egyaránt érintik a lejáró engedélyeket követő változások. A nagyobbaknak sok könyvük kerül le egyszerre, egy időben a jegyzékről, a kisebbek pedig akár teljesen ellehetetlenülnek, közülük több kiadó már meg is szűnt az utóbbi években.

Az állami könyvek minősége nem tudja pótolni a kieső magánkiadós könyveket, – hivatkozott Kereszty egy korábbi közleményükre, amelyből kiderült, annak ellenére, hogy évről évre kevesebb magánkiadós könyv van a jegyzéken, mégis egyre többet rendelnek belőlük, miközben 2015-től folyamatosan csökken az állami tankönyvek népszerűsége.
- 2015-ben 74,4 százalék volt az állami tankönyvek aránya, a magánkiadóké pedig 25,6 százalék.
- 2017-re 67,1 százalékra csökkent az állami, miközben 32,9 százalékra nőtt a magánkiadók részesedése.
Legutóbb az Akadémia mondott komoly kritikát a magyar oktatásügyről, miszerint a megbízható szakmai kontroll elmaradása miatt romlott a tankönyvek színvonala.
Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Belföld
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
16 perce
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája