Orbán Viktor 2030-ig tervez
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
"Az igazat megvallva én mindig is egységes korszaknak láttam a 2010 és 2030 közötti 20 évet"
- mondta Orbán Viktor a miniszterelnöki eskütétele utáni beszédében a parlamentben csütörtökön. Orbán Viktort ugyanis negyedjére is Magyarország miniszterelnökévé választotta az országgyűlés: 134 igen, 28 nem, 0 tartózkodással. Az ellenzéki pártok közül az LMP és az MSZP nem volt bent a parlamentben, amikor Orbán Viktort megszavazták, a DK bent volt, de nem szavazta meg a miniszterelnököt. Orbánt hétfőn kérte fel kormányalakításra Áder János köztársasági elnök. A képviselők felének szavazata elég a megválasztáshoz.
Orbán az eskütétel után arról beszélt, hogy negyedik alkalommal tette le miniszterelnöki esküjét, nyolcadik parlamenti ciklusát kezdi meg, 28 éve képviseli az országot a parlamentben.
Szerinte a viták és küzdelmek a politika természetes része,
Ha beverünk egy szöget a falba, és nincs ellentartás, mit is akaszthatnánk arra a szögre
- mondta Orbán. Azt azonban megígérte, hogy bár ritkán adatik meg, hogy mindenki belátásán alapuló megegyezés legyen, de rajta lesz, hogy minél többször legyen ilyen. De azt is, hogy a párharc, amikor elkerülhetetlen, a lovagiasság alapján fog küzdeni, és a vitákban senkinek nem maradnak adósai:
Ha támadnak bennünket, olyan lesz a fogadj' Isten, amilyen az adjon Isten.
Orbán szerint a politika veszélyesebb, mint a háború, ahol csak egyszer ölhetik meg az embert, míg a politikában többször is feltámadhat. "Magam is többet voltam ellenzékben, a győzelem sohasem végleges, a vereség sohasem végzetes" - mondta, és hozzátette, hogy ha kitölti ezt a ciklusát, akkor a végére eléri, hogy ugyanannyit lesz kormányon, mint ellenzékben. De ez még mindig csak egál,
Ha isten engedi és élünk, ennek a ciklusnak a végére elérem a kormányzati és ellenzéki évek közti egyensúlyt, és akkor még csak mindig döntetlenre állunk. De mi sportemberek vagyunk, nem érjük be a döntetlennel
- mondta. Szerinte a választás eredménye is azt mutatja, hogy az emberek is úgy gondolják, jó nyolc éve volt az országnak. "A Fidesz-KDNP-re többen szavaztak, mint az itt ülő összes többi pártra összesen" - mondta.
"Biztosat csak a következő 4 évre mondatok, de önök tudják, sohasem 4 évben gondolkodom. Az ellenzék gyakran kritizál is ezért, kormánypárti barátaim is figyelmeztettek, legyek óvatos a nagy távlatokkal, aki nem néz a lába elé, hamar orra bukik" - mondta Orbán, de hozzátette, most nagy dolgokra van lehetőség.
12 évben gondolkodunk
Szerinte az emberek azt akarják, hogy az előttünk álló lehetőségekhez méltó kormánya legyen az országnak ez ad bátorságot ahhoz, hogy terveinkkel ne 4, hanem tíz, sőt 12 évben gondolkodjunk. Ráadásul az Európai Unió következő költségvetése, illetve végrehajtása is 2030-ig tart, ezt követeli meg a racionalitás is, mondta Orbán.
A lehetetlenre kell vállalkoznunk, mert a lehetségest más is meg tudja csinálni
- mondta. Szerinte a demokrácia, és a szabad választások nem állnak ellentétben a távlatos gondolkodással, nem zárja ki a hosszú távú tervezést. Aki már épített házat, tudja, nem érdemes úgy alapokat kiásni, hogy nincs meg a ház tervrajza, mondta.
Orbán szerint bár sokan hihetetlennek tartják, de elérhető, hogy Magyarország 2030-ra az EU első 5 olyan országa közé kerüljön, ahol a legjobb élni, dolgozni. Az új típusú versenyképességi rangsorokban is az 5 legjobb uniós állam között lehet az ország addigra. Bár vannak nálunk gazdagabb, népesebb, nagyobb országok, de szebb, biztonságosabb, védettebb és ősibb hely nincs a Kárpát-medencénél, benne Magyarországgal.
Orbán a tervek között arról beszélt, megállítják a népesedési hanyatlást, gyorsforgalmi utak kötik össze Budapestet a megyei jogú nagyvárosokkal, az autópályák mindenhol elérik a határt, az új napelem parkok és Paks 2 pedig a tiszta és fenntartható energiatermelés élvonalába emelik az országot. A népbetegségeket pedig radikálisan visszaszorítják, ennek érdekében pedig nem félnek az egészségügy ésszerűsítésétől. Emellett kihangsúlyozta, hogy új honvédséget építenek fel, mert az az ország, amely nem tudja garantálni a maga védelmét, az történelmi hibát követ el és felelőtlen.
Budapest régi fénye
A miniszterelnök Budapestről is beszélt külön, azt mondta, "vissza akarjuk adni régi nagyságát és fényét". Mert a város a budapestiek otthona, de emellett a nemzet fővárosa, minden magyaré, bárhol is éljen. Egy hatalmas mágnes erejével bír, ide vonzza azokat a magyarokat, akiket a szél kisodort a Kárpát-medencéből.
Ezután arról beszélt Orbán, amiről már korábban elég sokszor: a 2008-as nyugati válság valójában korszakhatár volt, a mélyben már régóta formálódó új világrend akkor jött felszínre, a maga saját belső logikájával és erővonalakkal. Neki pedig erre kellett felhívnia a figyelmet. Küldetésének tekintette, hogy meggyőzze a magyarokat, hogy ennek fényében meg kell újulni. Így a 2010-es válságkezelés célja nem az volt, hogy visszatérjünk a korábbi időkhöz, hanem hogy az új alapokat tegyünk le, mondta.
Orbán szerint ha egy nép új utakra lép, akkor nem spórolhatja meg a szellemi természetű vitákat. A régi szellemi rend haszonélvezői persze mindig támadják az újítókat, de a vitákat nem lehet megspórolni
"Titokban nem lehet megújítani egy egész nemzetet"
De Orbán szerint ők mindig is kimondták nyíltan, hogy a liberális demokrácia korszaka véget ért. Az alkalmatlan lett arra, hogy megvédje az ember méltóságát, hogy megadja a szabadságot a fizikai biztonságot, és nem tudja fenntartani a keresztény kultúrát sem.
Vannak akik még bütykölnek rajta, nem értik, nem a szerkezet romlott el, világ változott meg
- mondta Orbán, aki szerint a magyarok válasza erre az volt, hogy a zátonyra futott liberális demokrácia helyett felépítették a XXI. századi kereszténydemokráciát. Amely megvédi a férfi és nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust és esélyt ad a nemzet fennmaradására.
A kormány dolga emellett szerinte, hogy felkészítse a nemzetet az új technológiákra, új gazdasági trendekre. A magas államadósság életveszélyes, mindenkinek dolgoznia kell, ezért fejleszteni kell a nemzeti vállalkozásokat kiszolgáló infrastruktúrát is.
De minden újítás mellett szerinte nem szabad elfelejteni, hogy egy 1000 éves ország vagyunk, és az ilyen ősi országok politikájában vannak örök dolgok. Például tisztában kell lennünk a méreteinkkel, hogy nem tartozunk a nagy létszámú nemzetek közé, ezért nekünk, velük szemben nem elképzelhetetlen: el lehet tűnni, el lehet fogyni, el lehet képzelni a világot magyarok nélkül. A homo sapiens magyar válfaja nélkül, fogalmazott Orbán.
Ezért a magyar politikának feladata, hogy ebből a nézőpontból is vizsgálja, ami Magyarországgal történik. "A megmaradás életerő kérdése, ezért az államnak stabilnak, erősnek és akcióképesnek kell lennie. Ez minden mást megelőz, minden mást felülír" - mondta. A magyarság világhozzájárulását pedig folyamatosan gyarapítania kell a kormánynak.
Szerinte a Kárpát-medencében élő nemzeteknek, kormányoknak össze kell fogniuk, hogy a leggyorsabban fejlődő térséggé fejlesszék azt. És
"az elmúlt években megmutattuk, hogy a magyaroktól nem kell félni, jól jár, aki együttműködik velünk".
Majd azt mondta, a földrajzi elhelyezkedésünk sok mindent meghatároz, sok mindent felül is ír. És bár az ország elkötelezett tagja marad továbbra is a nyugati szövetségesi rendszernek, a jövőben is a "Berlin - Moszkva - 'Sztambul - háromszöggel kell számolni".
Orbán szerint a magyarok soha nem akartak szolganép lenni, de a szabadsághoz nem elég a három nagy hadsereget a németet az oroszt és a törököt kívül tartani a Kárpát-medencétől, olyan viszonyokat kell teremteni, hogy belül az országban is szabadon rendelkezhessünk magunkról. A szabad magyarok és szuverén magyar állam kormánya lesz a kormányom, mondta Orbán.
Meg kell változtatni Európa gondolkodását
Orbán arról beszélt, hogy erős Európát, békét, és kölcsönös megállapodásokat szeretnének. Az Uniónak szüksége van Magyarországra, és nekünk is az Unióra, és Magyarország készen áll, hogy alakítóként vegyen részt az Unióban történő változásokban.
Azt képviseljük, hogy szabad nemzetek szövetségeként működjön, és adja fel az európai egyesült államokra vonatkozó rémálmot
Orbán szerint a migrációról, a népvándorlásról, és a bevándorlásról való gondolkodást kell megváltoztatni. "Most azt gondolják, igazságtalan, ha az ember nem ott születik, ahol élni szeretne"
Brüsszelben ma fizetett aktivisták, bürokraták és politikusok ezrei dolgoznak azért, hogy a migrációt alapvető emberi joggá minősítsék, ezért elvennék el tőlünk a jogot, hogy eldöntsük, kit fogadunk be, és kit nem.
- mondta a miniszterelnök. Szerinte a migráció végül elvezet a nemzetek és államok felbomlásához, a nemzeti kultúrák feloldódásához és egyetlen nyílt társadalom marad. Majd annyira előrehalad, hogy létrejöhet az egyetlen és egységes európai kormány. Ha nem is holnap, de az általunk belátható jövőben. "Erre megy ki a játék, ez az igazi mesterterv"
"kormányom ennek a tervnek, az ide vezető folyamatoknak is ellenzője, a magyar szabadság nevében fellépő elszánt ellenfele lesz"
- mondta.