Tekla
8 °C
20 °C

Mi hozzunk másik telket? Ez valami vicc?

DJI 0038
2018.05.14. 07:10
Kéthektárnyi zöldövezetet akarnak iskolaként beépíteni Gödön, ami közvetlenül határos egy természetvédelmi területtel. A helyiek egyetértenek abban, hogy kell iskola, de az önkormányzat által kijelölt helyszínt egyöntetűen elutasítják. Egy lakossági fórumot is összehívtak az ügy miatt, ahol aztán kibújt a szög a zsákból.

Az állami iskolaépítési programban nyolc iskolát építenek országszerte, ebből az egyik most Gödön épülhetne fel. A városnak már van három általános iskolája, de Markó József polgármester szerint ezek annyira telítettek, hogy muszáj valahol egy negyedik épületet felhúzniuk. „A Németh Lászlóban a folyosón tanítanak, a Huzellában a kis szaktantermekben is tanítás folyik” – mondta a polgármester a múlt heti lakossági fórumon, a gödi városházán.

Az iskolaépítésnek vannak kitételei, aminek minden városnak meg kell felelnie:

  • körülbelül kéthektárnyi olyan terület kell, ami a város tulajdonában van és beépíthető;
  • és jó, ha ott vannak a közművek.

A POLGÁRMESTER AZ INDEXNEK AZT ÍRTA, hogy ENNEK AZ ELSŐ PONTNAK GÖDÖN CSAK EGYETLEN TERÜLET FELEL MEG: AZ ERZSÉBET-LIGET NEVŰ ZÖLDTERÜLET, AMI EGY GOLFPÁLYA KÖZEPÉN FEKSZIK, ÉS DÉLNYUGATRÓL KÖZVETLENÜL EGY TERMÉSZETVÉDELMI LÁPOS TERÜLET HATÁROLJA. KÖZműELLÁTÁSA ÉS KIÉPÍTETT ÚTHÁLÓZATA JELENLEG NINCS.

A város 2017 elején vette meg az említett kéthektáros Erzsébet-ligetet egy árverésen, a polgármester szerint azért, hogy ne lehessen beépíteni, és „mert érdemes volt megvenni". Amikor 2018 elején aztán jött a lehetőség egy új iskola épületére, amihez pont ekkora terület szükséges, az önkormányzat mégis úgy döntött, ide, a háborítatlan természet közepébe teszi a majdani iskola székhelyét. Az állam körülbelül 5 milliárd forinttal támogatja az iskolaépítést, a projekt beruházója pedig a Nemzeti Sportközpontok (NSK).

A polgármester a lakossági fórumon erről azt mondta: „Ez egy olyan alkalom, hogy évszázadonként egyszer-kétszer lehet új iskolát építeni. Balfogás lenne elhalasztani ezt a lehetőséget. 

Az önkormányzat egyöntetűen úgy döntött, hogy megépíti az iskolát."

Ha csak ott lehet iskola, akkor ott lesz

Az önkormányzat is belátja, hogy ez a terület nem a legoptimálisabb hely egy iskolának, de „csak a 025/5-ös számú terület (Erzsébet-liget) jöhetett szóba eshetőségként, bár voltak más megfontolandó területek, csak nem jobbak", hangzott el polgármestertől a fórumon. Viszont annyira ragaszkodnak ahhoz, hogy igenis kell újabb iskola, hogy inkább lemondanak a gödiek kedvenc rekreációs helyéről.

A polgármester szerint a két meglévő általános iskola kihasználtsága 2017-ben így nézett ki:

a Huzella 100 százalékban, a Németh László 109 százalékban volt telítve.

Felmerült a lakók részéről, hogy átjárhatnának a diákok akár a közeli Fótra is, de Markó a fórumon azt mondta, azt még a saját családjában sem nagyon támogatná, hogy a gyerek egy órát oda, egy órát vissza utazzon. A térkép alapján azonban ezt a távot 20-30 perc alatt meg lehet járni akár egy iskolabusszal is.

„Ez a területkijelölés egy kényszerű döntés, amit annak érdekében kell hoznunk, hogy gyermekeink iskolai ellátása a jelenlegi  zsúfoltság helyett az elvárható körülmények között történjen. Az iskolába 800 gyermek fog járni, szüleikkel együtt ez kb. 2500-3000 gödi lakost érint majd vélhetően pozitívan" – írta többet között kérdéseinkre a polgármester.

És kik lesznek ezek a bizonyos gödiek? Több helyi szerint azokról van szó, akiket a liget mellett vezető kerékpárút túloldalán, az úgynevezett Temető-tábla beépítése után költöztetnek be az új lakásokba.

EGY LAKÓPARK, 612 ÚJ LAKÁSSAL, NAGYJÁBÓL PONT 2-2500 ÚJ LAKOSSAL.

A tábla beépítését is egyöntetű elutasítás fogadta. „Az önkormányzat úgy parcelláz, mintha nem lenne holnap. Idecsődített egy rakás új lakost, és nem tervezett nekik iskolát, holott már 2002-ben látták, hogy szükség lesz rá. Nem az iskolai férőhely kevés, hanem a betelepülő sok" – mondta egy alsógödi lakos névtelenül az Indexnek.

Ugyanezt mondta egy másik lakos is a hétfői fórumon. Szerinte is igaz, hogy zsúfoltság van a másik két általános iskolában, de „nem a mi gyerekeinkkel. Vannak itt minden más környező településről, Fótról vagy Dunakesziről, gödi bejelentett címekkel, pedig nem is laknak itt." A lakók szerint előbb a saját gyerekeik helyzetét kéne megoldani, aztán a más településekről érkezőkét.

Itt nincs semmi helye egy építkezésnek

A helyiek eleinte úgy tudták, ha lesz is építkezés a ligetben, egy tájba épülő iskola lesz, végül kiderült, hogy egy 24 tantermes, sablonos iskolát akarnak ott felhúzni. Ráadásul az önkormányzat az építési tervezetben azt írja, csak a következő néhány év igényeit elégítené ki ez az épület, a későbbiekben mindenképp bővítésre lesz szükség.

Mivel az Erzsébet-liget közvetlenül határos egy természetvédelmi területtel, a törvények szerint a határvonaltól számítva 50 méteres védőtávolságon belül semmit nem lehet építeni. A liget mérete kettő hektár. Ha ebből levonjuk ezt azt 50 métert, akkor máris csak másfél hektárnyi terület marad az építkezésre, a későbbi bővítéssel együtt.

Szükség van egy, az iskolához odavezető útra és parkolóra is. „Jelenleg egy ösvénnyi út vezet be az iskola telkéhez, ahol még egy munkagép sem fér el. Ezért az önkormányzat meg akarja venni a szomszédos telket, a közel 50 hektáros volt golfpályát a tulajdonos CIB Banktól, hogy legyen valami út" – mondta a névtelenségét kérő lakos. Egy másik helyi szerint a város 400 milliós vételi ajánlatot tett, de a bank valamiért nem válaszol nekik,  „ csak ül a területen, rohad le a golfhotel.

Ha az önkormányzat elég tökös lenne, akkor tudna tárgyalni a bankkal, de mégsem ütik ezt a vasat, csak várják, hogy leteljen a határidő.” Ez a határidő június 30-a, addig kell ugyanis benyújtani a kormánynak a iskolatervezetet. Megszólalóink azért nem vállalják nevüket, mert többször megtörtént már az, hogy ha valaki olyan kijelentést tett, ami nem tetszett a gödi önkormányzatnak, akkor kitiltották őket a városi fórumokról.

Fontos, hogy a gödiek sem az iskola megépítése ellen vannak: egyetértenek abban, hogy szükség van rá a sok gyerek miatt. Azt nem akarják, hogy az önkormányzat elvegye tőlük azt a kevés zöldet, amit ők rekreációs területként használhatnak: ez az egyetlen hely, ahova kijárhatnak sportolni, levegőzni vagy kikapcsolódni. „Nem baj, ha az a zöld terület, ami a világban annyira fogy, Gödön megmarad. Mi szeretnénk egy élhető városban élni. Azon a területen semmi helye egy építkezésnek" – mondta a fórumon egy felsőgödi nő. 

Az önkormányzat a tervezetben azt írja, a közműellátással és az építkezéssel a környezeti feltételek nem változnak: nem zavarja meg a felszíni vizeket, és nem lesz több hulladék. Egy iskola azonban mindenképpen környezeti terhelést jelent: megnő a forgalom, és az iskolások gyakran szemetelnek. „Napi kétszer nagyjából háromszáz autót eresztenek rá erre a csendes vidékre a zajszennyezéssel, a benzingőzzel és mindazzal a kicsöpögő olajjal, ami a domborzati viszonyok miatt a felszíni vizeket fogja szennyezni", ráadásul a természetvédelmi terület védett növény- és állatvilágát is veszélyeztetnék ezzel, írja erről egy gödi lakos, Szávoszt-Vass Dániel nyílt Facebook-bejegyzésében.

Az önkormányzat még 2017-ben megkereste az illetékes természetvédelmi hatóságot, hogy véleményezzék az iskola építését a ligetben. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság azt válaszolta: „Az iskolahasználat során az intenzív emberi jelenlét, a taposás, a megvilágítás mind olyan folyamatokat indítanak el, amely a közelben lévő természeti értékekre káros hatású. 

Igazgatóságunk álláspontja szerint a 025/5 hrsz-ú ingatlanon iskola létesítése táj- és természetvédelmi szempontból nem támogatható."

Másnap mégis ezt a területet jelölte ki az önkormányzat az új iskola létesítésére, írta egy gödi építészmérnök a véleményében.

Ha nem tetszik, hozzanak a lakosok jobb telket

„Ha valakinek valami fontos, adott esetben most a lakosságnak ezt a két hektár, akkor arra kérem, azt vegyük komolyan" – kérte egy lakos a hétfő kora esti lakossági fórumon a polgármestertől. Körülbelül húsz-huszonöt gödi ment el a háromórás fórumra, amit csak emiatt hívtak össze a városházán. A felszólalók mindegyike ellenezte az építkezést. Bár próbáltak emberi hangon, racionálisan beszélni a polgármesterrel, Markót láthatóan nem igazán érdekelte, ki mit mond.

Mindenkinek a szavába vágott, gyakran grimaszolt, személyeskedett („örülök, hogy a Margit utcából ennyire látni a golfpálya problémáit”, „örülök, hogy önnek ilyen előrelátó képességei vannak”), egyszer még a szemüvegét is nagyon alaposan megvizsgálta maga előtt, és jobban érdekelte, ki lépett be késve a terem ajtaján, mint az, aki éppen beszélt.

A résztvevők elmondták, egyetértenek abban, hogy kell iskola, de arra kérték az önkormányzatot, próbáljanak közös nevezőre jutni, és egy olyan megoldást találni, ami mindkét félnek optimális. Azt viszont egyöntetűen sérelmezték, hogy miért csak három nappal korábban, pénteken délután ment ki a meghívó a fórumra, amikor legalább nyolc nappal korábban kötelesek értesíteni a lakosságot.

Szerintük a hivatal már egyértelműen döntött a kérdésben, és a fórum csak amolyan kötelező kör volt, hiszen a június 30-i leadási határidőig csak pár hét van hátra. Ennyi idő alatt kéne egy másik telket találni az iskolának, ami szintén legalább kéthektáros, és a helyi önkormányzat tulajdonában van. A polgármester szerint jelenleg ilyen terület nincs.

Jól tudjuk, hogy miért csak pár héttel a tervleadási határidő előtt hívott össze minket, de fel is tudja vállalni?

– kérdezték. Azt mondták, ez nem is egy lakossági fórum volt, hanem inkább tájékoztató.

„Minden el van döntve. Pár hét múlva pont kerül egy papír végére" – szólalt fel az egyik lakos, mire a polgármester azt mondta nekik, hogy mondjanak jobb helyszínt akkor az iskolának, mire többen is kifakadtak:

Mi hozzunk másik telket? Pár héten belül? Ez vicc?

Végül bármilyen lehetséges helyszínt is hoztak szóba a helyiek, a polgármester egytől egyig azt mondta, azok nem megfelelők. Nem jó például a lerobbant golfhotel, amiben van konyha, és iskolai étkeztetésre is alkalmas lehetne, mert „a szálloda egy komoly monstrum, és átalakítása többe kerülne, mint egy újat építeni." Egy idősebb gödi lakos megkérdezte, készült-e számítás erre, mire a polgármester azt válaszolta, hogy „szerintem alkalmatlan." Másikuk azt is számonkérte, megvizsgálták-e a többi területet, amik esetleg még jók lehetnek, de a polgármester szerint azokra „nem volt licit".

A résztvevők végül feldobták a helyi népszavazás lehetőségét is, de a polgármester azt mondta, nem fognak szavazást kiírni, „mert nem, mert nincs rá idő". Tüntetésen is gondolkodnak, hogy megmutassák, tényleg fontos számukra az a zöldövezet.

Ötvenhektárnyi zöld van, és kettő hektár zöldről beszélünk, hogy most beépítsük. Iskola lesz. Ettől nem fogunk elállni.

Lakos: „Akkor, ha most jól értem, ott lesz az iskola?”

Polgármester: Ott.”

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Mi hozzunk másik telket? Ez valami vicc?

Göd vezetése úgy döntött, hogy az új, ötmilliárdos iskola a város legnagyobb természetvédelmi területénél épüljön föl. Sajnos erről a gödieket is meg kellett kérdeni, akik most lázonganak.

1543 · May 14, 2018 07:10am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Borítókép: olvasónk / Index.