A legtöbb fogyatékos gyerek csak álmodhat róla, hogy nevelőszülőhöz kerül

Rohamosan csökken a fogyatékos gyerekek nevelésére szakosodott különleges nevelőszülők száma Magyarországon.

Ez a Hintalovon Alapítvány 2017-es gyermekjogi jelentésének egyik fő megállapítása. Azt írják, 20 százalékkal kevesebb ilyen nevelőszülő dolgozott az országban tavaly, mint az előző évben, 2016-ban.

Ez a szám azért baljós adat, mert tovább csökkenti az esélyét, hogy egy gyermekvédelmi szakellátásba kerülő fogyatékkal élő gyerek családban, és ne gyermek- vagy lakásotthonokban nevelkedhessen. Pedig már most sem túl fényes a helyzet.

Egy gyermekvédelmi és egy fogyatékosügyi szakember, valamint egy gyakorló, különleges nevelőszülő segítségével megpróbáltunk utánajárni, mi az oka a jelentős fogyásnak.

Kik azok a különleges nevelőszülők?

882 – ez a 2017-ben Magyarországon különleges nevelőszülőként dolgozók száma a KSH adatai szerint.

Különleges nevelőszülőnek az számít, aki tartósan beteg, vagy 3 évnél fiatalabb, gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyerek családban gondozását vállalja. Emiatt a kettősség miatt azonban nem tudni pontosan, ebből a közel kilencszáz nevelőszülőből hánynál élnek fogyatékos gyerekek, és mennyi olyan nevelőszülő van ebben a csoportban, aki babákat vesz magához.

Az azonban látszik, hogy ez a szám, az összesen körülbelül 5500 nevelőszülőhöz viszonyítva, aki jelenleg fogad vér szerinti családjukból kiemelt gyerekeket, meglehetősen alacsony.

Hogy megértsük, miért, nézzük meg, milyen feltételek mellett dolgozik egy különleges nevelőszülő!

A különleges nevelőszülők, úgy, ahogy a normál nevelőszülők az országszerte állami, civil és egyházi fenntartásban működő nevelőszülői hálózatok tagjai, mindegyikük kapcsolatban van egy nevelőszülői tanácsadóval. A nevelőszülői tanácsadók feladata a hálózathoz irányított, családjukból kiemelt gyerekek számára a legmegfelelőbb nevelő család megtalálása.

A különleges nevelőszülők épp úgy gondozzák a hozzájuk kerülő gyerekeket, mint az átlag nevelőszülők az egészséges vagy 3 évnél idősebb gyerekeket, de az ellátás magasabb költségei (például a fejlődésben elmaradó gyerekek fejlesztésének költségei) miatt magasabb fizetést kapnak ezért.

A különleges nevelőszülőknek ugyanazt a 240 órás képzést kell elvégezniük, mint a többi nevelőszülőnek, tehát nem ez teszi őket különlegessé, hanem a vállalás, vagy a “véletlenül” szerzett tapasztalat – mondjuk, ha egyik nevelt gyerekükről náluk derül ki, hogy valamilyen fogyatékossága van, mégis folytatják a gondozását.

Már az elhelyezésnél kezdődik

A rendszerbe kerülő gyerekek elhelyezése az egészséges gyerekeknél is nagyon komplex feladat: a vér szerinti családtól 50 kilométernél távolabbra nem kerülhetnek a gyerekek a könnyebb kapcsolattartás végett, és a testvérek együttes elhelyezésére is figyelni kell. A fogyatékos gyerekeknél azonban bejön még egy olyan szempont is, ami nagyon könnyen megakadályozhatja a családba kerüléseket.

A nevelőszülő lakóhelye közelében ugyanis fontos, hogy meglegyen a megfelelő infrastruktúra ahhoz, hogy a kihelyezett gyerek fejlesztése, oktatása, vagy akár nappali gondozása biztosított legyen.

“Ha ez hiányzik, az akár kizáró tényező lehet az elhelyezésnél, az ugyanis, ha a gyereket később azért kellene elvenni a nevelőszülőtől, mert a szolgáltatások hiánya miatt az ellátása ellehetetlenül, az újabb trauma lenne a számára”

– magyarázta az Abcúgnak Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak, az egyetlen civil fenntartású nevelőszülői hálózat gyermekjogi szakértője. Az SOS összesen 83 nevelőszülővel dolgozik együtt, ebből csak néhányan nevelnek fogyatékos gyerekeket, az ő tapasztalataikon keresztül látnak rá erre a területre.

“Ha megnézzük, hol, milyen településeken fogadnak nevelőszülők fogyatékos gyerekeket, akkor látszik is, hogy ahol valamilyen, fogyatékosokat ellátó szolgáltatás működik, oda több fogyatékos gyermeket helyeznek el a nevelőszülői tanácsadók”

– hallottuk már Kovács Évától, a fogyatékosügyi szakmai támogató szervezet, a Kézenfogva Alapítvány szakemberétől. Kovács és kollégái az alapítvány egy 2016-os projektje keretében részletesen vizsgálták a gyermekvédelem, különösen a nevelőszülői hálózatok, a nevelőszülői elhelyezés működését a fogyatékos gyerekek helyzete szempontjából.

Kovács szerint elsősorban emiatt az elhelyezési nehézség miatt

A szakember szerint esetleges, nagy mértékben függ a gyermekvédelmi szakszolgálat intézményeinek belső működésétől, hogy mennyire aktívan próbálkoznak ezzel.

A legszerencsésebbek, akiknél később derül ki

“Sajnos nincs arra egységes protokoll, hogy mi történjen egy fogyatékos gyerekkel a gyermekvédelemben, ezért nagyon nehéz is tipikus utakat felvázolni, de az látható, hogy leggyakrabban a mozgássérült gyerekek vannak kint nevelőszülőknél, akik valamilyen súlyos vagy halmozott sérültséggel élnek, kevésbé”

– magyarázta Kovács Éva.

Hozzátette: sokszor már a nevelőszülőnél van egy gyerek, mikor kiderül, hogy valamilyen középsúlyos vagy enyhe értelmi elmaradása van, ebben a helyzetben azonban a gyerek jó eséllyel marad a nevelőszülőnél. Ő legalábbis a munkája során még nem találkozott olyan nevelőszülővel, aki emiatt visszaadta volna a gyereket – ha volt is ilyen, azt a szakellátás kezdeményezte, főképp a környékbeli szolgáltatási háló hiányosságai miatt.

“Láttunk már olyan esetet, hogy a fogyatékosság a nevelőszülőnél derült ki, és mivel azt látta a szakellátás, hogy a nevelőszülőnek túl nagy teher lenne messzire hordani fejlesztésre a gyereket, inkább elvették tőle. Egy intézménybe, egy bentlakásos intézménybe tették, mondván, hogy ott könnyebben jut hozzá fejlesztéshez” – mesélte példaként.

A legrosszabb helyzetben a kezdettől nyilvánvaló betegségekben szenvedők, például a Down-szindrómás gyerekek vannak – magyarázta Kovács -, ők valószínűleg már be sem kerülnek nevelőszülőkhöz.

Az olyan fogyatékos gyerekek, akikről születésükkor lemondtak szüleik, egy éves korukig mindenképp a gyermekvédelmi szakellátásban vannak, és sokuk később is ott marad, azok a gyerekek viszont, akiknél súlyosabb fogyatékosság áll fenn, nagy valószínűséggel átkerülnek szociális ápoló-gondozó otthonokba.

Nem teljesült a vállalás

Szlankó Viola hívta fel rá a figyelmet, hogy általánosságban is komoly lemaradásban van a 12 év alatti gyerekek nevelőszülőkhöz helyezésében a gyermekvédelmi szakellátás.

2014-ben a gyermekvédelmi törvény módosításával a parlament jogszabályba foglalta, hogy 12 éven aluli gyerek nem kerülhet gyermekotthonba, 2017 év végéig pedig a már otthonban lévő összes 12 év alatti gyereket is nevelőszülőkhöz kell elhelyezni. Szlankó Viola szerint ez a cél nem valósult meg mostanáig.

“Mindenki elismeri, hogy nincs ennyi nevelőszülő a rendszerben. Sőt, vannak olyan információink, hogy újabb csecsemőotthonok nyitására kényszerül az állam, mert nincs elég olyan nevelőszülő, aki akár a csecsemőket, akár egyéb, különleges szükségletű gyerekeket elvállalná”

– magyarázta a szakember. Az SOS Gyermekfalvak becslései szerint 1-2 ezer nevelőszülő hiányzik még a vállalás teljesítéséhez a rendszerből.

Pedig az említett 2014-es törvénymódosítás ösztönzőket is tartalmazott a nevelőszülőség vonzóbbá tételére: a módosítás óta teljes értékű foglalkoztatottságnak számít a nevelőszülői státusz, ezzel jogosultságot teremt a nyugdíjra, az egészségügyi ellátásra, ugyanakkor dolgozni is lehet mellette.

Ahhoz, hogy ez miért nem volt elég a nevelőszülők számának emelkedéséhez, sőt, a csökkenését sem tudta megállítani, Szlankó Viola szerint a következő problémáknak van köze:

• a nevelőszülői díjazás mostani mértéke – elsősorban a különleges vagy speciális szükségletű, például tartósan beteg gyereket nevelő nevelőszülőknek – továbbra sem elég a költségek fedezésére,
• a nevelőszülői munka társadalmi megítélése csak nagyon lassan változik: még mindig egy alacsony presztízsű hivatásról van szó
• a nevelőszülők továbbra sem kapják meg a kellő szakmai vagy lelki támogatást, amire az anyagi juttatáson kívül a sikeres nevelőszülőséghez szükségük lenne.

Az utóbbi, azaz a szakmai vagy lelki támogatás hiánya meg is látszik egy nevelőszülőn: ha fáradt, kudarcélményekkel teli, azt a környezete és a gyermek is meg fogja érezni – magyarázta Szlankó.

Márpedig a szakember szerint informális utakon a legkönnyebb új nevelőszülőket vonzani a rendszerbe. “Kisebb településeken gyakori, hogy egymást csábítják a nevelőszülőségbe a falubeliek. Ha látszik egy nevelőszülőn, hogy szereti, amit csinál és jól végzi a munkáját, mások is könnyen kedvet kaphatnak” – magyarázta Szlankó Viola.

Ami a különleges nevelőszülőket illeti...

Azt tehát látjuk, hogy a fogyatékos gyerekeket is nevelő különleges nevelőszülők hiánya nem elszigetelt probléma: illeszkedik egy általános nevelőszülő-hiányba, aminek az okait Szlankó Viola vázolta.

Ezek, a nevelőszülőséget egészében érintő problémák még inkább kihatnak a nehezített pályán dolgozó különleges nevelőszülőkre.

1. Pénzügyi okok

A különleges nevelőszülők emelt összegű díjazással dolgoznak: havi 29400 forint alapdíjon felül különleges nevelési igényű gyermekenként 24500 forintot kapnak, amihez hozzájön még 52 ezer forint ellátmány, valamint a gyermek után járó családi pótlék.

Ez az összeg azonban Kovács Éva szerint közel sem fedezi egy fogyatékos gyerek ellátásának szükségeit, ha a nevelőszülő a megfelelő fejlesztést szeretné megadni neki – ami egyébként kötelessége is. “A legtöbb nevelőszülőnek nincs a közvetlen környezetében elérhető fejlesztés, legtöbbször autóval kell másik városba vinniük a gyereket ehhez, aminek költségei vannak. Vannak gyerekek, akiknél a gyógyszerek, vannak, akiknél különféle segédeszközök jelentenek plusz költségeket” – magyarázta Kovács Éva.

2. A nevelőszülői munka szakmai/lelki támogatásának hiánya

A nevelőszülők mindenképpen nehezített pályán dolgoznak, hiszen a családból való kiemelés miatt, és a vér szerinti családban esetleg elszenvedett traumák mindenképp ott vannak a kicsik életében, mikor a nevelőszülőkhöz érkeznek. A különleges és speciális szükségletű gyerekeket gondozó nevelőszülőkre azonban plusz terhek hárulnak, fokozottan lehet szükségük segítségre.

Szlankó Viola az Abcúgnak elmondta: a pszichológiai támogatás és a szupervízió lehetősége nagy hiánycikk a nevelőszülői hálózatokban, a forráshiány mellett azért is, mert a törvény sem írja elő, hogy legyen ilyen.

A Kézenfogva Alapítvány szerint “speciális esetmegbeszélő csoportokra” volna szükség, hogy a fogyatékos gyerekek nevelőszülői családja gyermekvédelmi, egészségügyi és köznevelési szakemberekkel egyeztethessen a fogyatékos vagy tartósan beteg neveltje szükségleteiről, és hogy szakmai segítséget kapjon a gyerek gondozásához.

3. “Mi lesz, ha felnő a gyerek?”

A fogyatékos gyerekeket nevelő nevelőszülők egyik legspeciálisabb problémája, hogy folyamatosan kísérti őket a kérdés: mi lesz a nevelt gyerekükkel, ha eléri a 18 éves kort, vagy az utógondozás 24 éves felső korhatárát?

“A nevelőszülőket az aggasztja a legjobban, hogy nem látják, hogyan fog nélkülük boldogulni a gyerek, ha majd felnőtt lesz, hiszen akár csak egy középsúlyosan fogyatékos gyerek sem lesz képes az önálló életre: szüksége lesz segítségre egész felnőtt életében”

– magyarázta Kovács Éva, aki találkozott olyan nevelőszülővel, aki nagykorúvá válása után is szerette volna gondozni a nevelt gyerekét, miután a szociális ápoló-gondozó intézményben egykori nevelt gyereke vállalhatatlan körülmények közé került. Ezt a gesztust azonban nem tudja kezelni a rendszer, ami, ha nincs vérségi kapcsolat, semmiféle támogatást nem tesz elérhetővé az egykori nevelőszülőnek, aki folytatná a gondozást.

“Fontos lenne, hogy a szociális ellátórendszer már a nagykorúvá válás előtt jóval bevonódjon a nevelőszülő és nevelt fogyatékos gyereke életébe, hogy az esetlegesen szükséges intézményi elhelyezést már időben, nyugodtan megoldhassák közösen” – tette hozzá.

“Másfél éves korában derült ki, hogy nincs vele minden rendben”

A 63 éves Szerdahelyi Jánosné Mária is akkor nyugodott meg igazán, mikor 7 éves nevelt fiát, a középsúlyos értelmi fogyatékos Pétert el tudta elhelyezni egy Vas megyei gyógypedagógiai iskolában, és a hozzá tartozó lakásotthonok egyikében. (A kisfiú cikkünkben álnéven szerepel.)

Mária az SOS Gyermekfalvak egyik nevelőszülője a Vas megyei Kőszegen, most 14 éve, hogy befogadta első nevelt gyerekét. Az emlegetett Pétert 2 hónapos korában vette magához, ekkor még semmi jele nem volt a kisfiún fejlődési rendellenességnek.

Aztán Péter másfél éves kora felé lett nyilvánvaló, hogy nincs minden rendben, Péter azóta beszélni nem, csak járni tanult meg – azt is három és féléves korában. Önálló életre valószínűleg sohasem lesz képes.

Miután szembesült Péter állapotával, Máriának eszébe se jutott, hogy visszaadja a kisfiút, akit addigra már unokájaként szeretett. “Hiába mondták róla, hogy fogyatékos, én mindig úgy kezeltem, hogy csak más, mint a többi” – mondta Mária. Az, hogy nevelt fia “mennyire nem a korosztályának megfelelően működik” akkor tudatosult csak benne igazán, amikor Pétert elkezdte egy szombathelyi integrált óvodába járatni.

Szombathelyre járt Péter fejlesztő foglalkozásokra is, ahová Mária vitte minden pénteken, és igyekezett többféle módszert kipróbálni nevelt fia fejlesztésében. “Ennek a költségeit, ha csak a Petikém van, nem fedezte volna a pénz, amit az ellátására kaptam, de mivel akkor is másik 5 gyereket neveltem egyszerre, kis átcsoportosítással mindent ki tudtam gazdálkodni” – magyarázta Mária.

Ahogy Péter közeledett az iskoláskorhoz, úgy vált egyre sürgetőbbé, hogy Mária és a nevelőszülői hálózat helyet találjanak egy speciális iskolában a kisfiúnak. Mária vette kézbe a dolgokat, alaposan megnézte nevelt fiának az említett Vas megyei intézményt, és amikor megbizonyosodott róla, hogy rendben lesz a hely, felvetette a nevelőszülői tanácsadójának, hogy gondozzák át oda a kisfiút.

Mindennek már három éve, Péter most tíz éves, és Mária hiába nem a nevelőszülője már, 2 hetente hétvégén a mai napig hazaviszi a fiút Kőszegre, ahol a kisfiú 4 testvérét továbbra is ő neveli.