Huba
19 °C
33 °C

Szépen lassan kiürülnek a hatalmas családi házak

konganak-az-uressegtol-az-oriasi-tobbgeneracios-csaladi-hazak-12
Tele van a magyar vidék olyan, két-háromszáz négyzetméteres családi házakkal, amelyek eredetileg több generáció kényelmes együttélésére épültek, de az átalakuló szokások és változó társadalmi normák miatt végül jórészt kihasználatlanul, szinte üresen maradtak. Sokukban már a gyerekeik kirepülésébe lassan belenyugvó szülők laknak csak, de ha maradt is még otthon egy-egy gyerek, a családalapítást már ők is külön tervezik. Akár úgy is, hogy csak pár utcával arrébb költöznének majd. Az Abcúg cikke.

Ha végigautózunk a Hatvant Salgótarjánnal összekötő 21-es főút mentén fekvő településeken, szembeötlő, mennyi két-háromszintes, beépített padlásteres családi ház magasodik a földszintes “Kádár-kockák” vagy az öreg tornácos parasztházak fölé. A kép nem környék-specifikus, választhattunk volna bármilyen országrészt, falut vagy kisvárost. Lehet hogy olvasóink közül is vannak, akik ilyen óriási családi házakban élnek valahol.

Egy korábbi riportunk során találkoztunk egy asszonnyal a Nógrád megyei Pásztón, aki a kisváros déli szélén egy óriási, hétszobás családi házban él egyedül. Férje néhány éve meghalt, gyerekei pedig Nyugat-Európába költöztek – csak időnként, igaz, akkor azért hosszabb időre látogatnak haza édesanyjukhoz. A ház azért épült ekkorára, mert a szülők úgy számoltak, legalább az egyik gyerekük a szülői házban marad – még családalapítás után is -, ez azonban nem így lett.

A ház felső két szintjét ezért az asszony nem is használja, nincs is ezekre a terekre szüksége, és felfűteni is egy vagyon lenne. Gondolkozott rajta, hogy eladja a házat, de azt mondta, nem kapna érte annyit, amennyit a beleölt pénz és munka miatt valójában ér. És nem adta még fel a reményt, hogy egyszer valamelyik gyereke a családjával hazaköltözik.

Riportunkból kiderül, az asszonyon kívül – csak a településen és a környéken is – még sokan járnak hasonló cipőben. A házak, szinte kivétel nélkül a nyolcvanas években épültek. Harminc-negyven év alatt változott ennyit a világ?

Saját kezükkel építették fel

Nem kell ahhoz a gyerekeknek külföldre költözniük, hogy egy nyilvánvalóan több család együttélésére kialakított házban egyedül maradjon, aki annak idején felépítette.

A 63 éves Klári szintén Pásztón lakik, egy kétszáz négyzetméternél is nagyobb összterületű házban, aminek a három szintjéből csak az alsót használja. Klári szintén özvegyasszony, gyerekei már mind elköltöztek otthonról, igaz, egyikük sem messze. Lánya saját családjával például Pásztón él, mindössze néhány utcával arrébb.

“Fontos volt neki, hogy saját otthont teremthessen, és én ezt megértem” – magyarázta Klári, amikor arról kérdeztük, nem próbálta-e lányát és párját maradásra bírni, ha már a szülői házban van bőven hely az egész családnak is. Vécéből, fürdőszobából is kettő van, lakószobából pedig mindjárt négy a házban.

Ha így lett volna, Klárinak ráadásul nem kellene 72 ezer forintos öregségi nyugdíjából egyedül kigazdálkodni a ház rezsijét, ami majd' 40 ezer forintot elvisz havonta. Klári vegyes, szén- és fatüzelésű kazánnal fűt, és bár a gázcsonk is ott áll a ház mellett, azt mondja, annak használatáról álmodni sem mer.

Klári házasságának első éveit saját szüleivel egy háztartásban élte le férjével és gyerekeikkel, fiatal családként, csak utána költöztek a házba, amit a nyolcvanas évek elején, nem egész 2 év alatt húztak fel a rokonság és a barátok segítségével.

“Hogy miért nem adom el ezt, és költözöm át kisebb lakásba? Hát mert kötődöm ehhez a házhoz, a férjemmel együtt raktuk le a salakblokk téglákat” – magyarázta Klári, aki különben sem szeretne felhagyni a háztáji csirkeneveléssel, amiből a tojást és a húst rendszeresen szétosztja a családban.

Ha hazajönnek, azért mégiscsak legyen nekik hely

Három gyerekéből kettő már kirepült az 57 éves Gábor családjában, aki bevallottan azért építette ekkorára megint csak a nyolcvanas években a házát, mert arra számított, hogy “valamelyik gyerek csak itt marad”.

Most úgy tűnik, ez másként alakul, a még otthon élő lánya sem ezzel tervez. A kihasználatlanság ellenére azonban Gáborék úgy gondolkodnak, hogy nem érdemes kisebb helyre költözni, mert szülőként szeretnék, ha gyerekeik és később unokáik rendszeresen látogatnák őket. Ilyenkor pedig fontos, hogy kényelmes helyük legyen. Most is, hiába nem lakják mindegyiket, az összes szoba berendezve várja a gyerekeket.

Gábor szerint nem is lenne értelme elhanyagolni a ház kihasználatlan részeinek a fűtését, mert a fűtetlen részek a többi helyiségtől szívnák el a hőt.

A cinkotai mozaikcsempe a ház éke

Sokat dolgozott az NDK-ban, sőt az NSZK-ban is a 71 éves Feri, az így összeszedett tőkéből tudott ilyen nagy házat építeni – nem meglepő: a '80-as években – a Pásztó melletti faluban, a Mátra lábánál fekvő Szurdokpüspökiben.

Feri eredetileg a közeli Csécséről származik, felesége miatt építkeztek Szurdokpüspökiben, ahol egy ideig az anyósa és az apósa is velük lakott, a nagy ház mögötti kisebb, később hozzátoldott épületrészben. Feleségével két gyerekük született, lányuk a közeli Petőfibányán lakik, harmincas éveiben járó fia pedig Ferivel a szurdokpüspöki házban.

A ház azonban már jó ideje háziasszony nélkül maradt, Feri felesége ugyanis 59 évesen meghalt. A férfi azonban szerencsére nem maradt egyedül: a mostanra szintén megözvegyült régi szerelme Csécséről, aki annak idején nem várta meg, míg Feri hazatér az NDK-ból, lett a férfi barátnője.

Ez a szál lehet a kulcs, hogy a ház, amiben most a két férfi – apa és fia – lakik, újra benépesedhessen. “Ha a barátnőm nyugdíjba megy, szeretném, hogyha ide költözne” – magyarázta Feri, majd hozzátette: a lányának és unokájának is sokkal jobb lenne, ha a petőfibányai társasházi lakásból, ahol most laknak, kertes házba költöznének.

“Így is sokat vannak itt, nyáron egész heteket” – magyarázta Feri a ház díszes homlokzati terasza előtt állva, amihez egy cimborája hozta a mozaikcsempét anno, Cinkotáról.

“Azt se tudom: ők minek építették ekkorára?”

Mikor, valamivel több mint egy éve, megvette családjának jelenlegi házukat a negyvenes éveiben járó vasúti dolgozó, Gábor, olyan volt, mintha a háromszáz négyzetméter körüli, óriási ház felső szintjét sohasem használták volna.

Gábor feleségével és két kisgyerekükkel költözött Pásztóra a szintén a környéken lévő Apcról, egy ennél jóval kisebb házból. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segített nekik, hogy nagyobb ingatlanba költözhessenek.

A házat felépítő idős házaspár halála után vált eladóvá az ingatlan, Gábor még az öregek gyerekeit is ismeri. “Őszintén szólva, nem tudom, eleve miért építették a szülők ekkorára ezt a házat, ugyanis már akkor nyilvánvaló volt, hogy a gyerekeik nem fognak családostul itt maradni”

– magyarázta Gábor, aki azon van, hogy az épületgépészeti és lakberendezési szempontból elavult házat kényelmessé és otthonossá tegye a négyfős családnak.

Gábor már a vásárláskor tudta, hogy négyen nem tudják majd belakni a hatalmas épületet, de azt mondta, tapasztalt házvásárlóként – a mostani már a harmadik otthona, költözése, ingatlanvásárlása – ő olyan házat keresett, “amiben lehetőségek vannak”. Itt például egy beépítetlen padlástér jelent még bővítési lehetőséget, és bár tudja, hogy a korszellem nem ilyen, a vasúti munkája mellett kántorkodó családapa reméli, hogy valamelyik gyereke itt marad majd, hogy kihasználja.

Mióta megvette a házat, Gábor legnagyobb költsége az ormótlan, elavult majd egyszer csak kilyukadt kazán lecserélése volt, amit az eredeti tulaj – a szlovák-magyar határon dolgozó vám-és pénzügyőr révén – még Szlovákiából hozott be.

Státuszszimbólum

“Egy olasz lakáskultúra magazinból néztem ki egy házat. Kis változtatásokkal, de nagyjából azt építettem fel” – magyarázta László, aki idős édesanyjával egyedül volt otthon, mikor a házuknál jártunk. A ház nem messze van a már bemutatott Klári otthonától, ahonnan mi is kiszúrtuk.

László az építőiparban dolgozott aktív korában, és úgy véli, a kor divatjának megfelelő, modern házat épített annak idején.

Ez benne volt a levegőben, a nyolcvanas években, a Kádár-korszak vége felé épült emeletes családi házak ugyanis erősen a hatvanas-hetvenes évek tucat kockaházainak ellenében épültek. Nehezen találni köztük két egyformát, sokuk pedig egyenesen nyugati mintára épült: divatos volt az alpesi stílus a tipikus alpesi tetővel és a fehér-barna színkombinációval.

Az emeletes családi ház megjelenése és elterjedése főleg a területfejlesztési politikával függött össze – olvasható egy vidéki házfejlődésről szóló kutatásban. Akkoriban ugyanis számos községet fejlesztettek várossá, vagy helyeztek falvakat térségükben központi szerepbe. Ezekre a településekre folyamatosan költöztek új lakók, akik a régi parasztházak átalakítása-felújítása helyett sokszor inkább új házat építettek.

Egyfajta státusz-szimbólum is volt az emeletes családi ház, a kor fogyasztási lázának egyik szimbóluma – írja Tamáska Máté, a kutatás szerzője.

Tamáska egyik legérdekesebb állítása, hogy nem is a többgenerációs együttélés normája magyarázza, miért volt szükség ekkora – több szintes, több lakrészes – épületekre, hanem éppen ez a fogyasztási láz.

Ekkoriban ugyanis már változásnak indult a családszerkezet: a falvakból kezdtek tömegével elköltözni a fiatalok.

Tamáska szerint sokkal inkább magyarázza az emeletes családi házak nyolcvanas évekbeli divatját, hogy a háztáji termelésből és a “maszekolásból” szerzett többletjövedelem elköltésének a házépítés lett a legfőbb célterülete. A kutató szerint az olyan “megfoghatatlan” javak, mint például a nyaralás, nem bírtak olyan értékkel a falusiak szemében, mint az ingatlan, a saját ház.

“A nővérem két házzal arrébb költözött, én sem maradok”

Saját élet saját ingatlanban – ez a fiatal Péter terve is, akivel, Ferihez hasonlóan, Szurdokpüspökiben találkoztunk. A fotón családi házuk előtt szerepel, ahol a 25 éves fiú szüleivel él. Nővére már korábban elköltözött, igaz, a korábban bemutatott Klári lányához hasonlóan nem messze a szülői háztól.

“Azért mégiscsak számít valamit, hogy külön van a két háztartás” – válaszolta Péter, mikor arról kérdeztük, miben tart előbb a leválásban az, akihez a szinte-szomszéd házból rendszeresen átjárnak a szülei.

Tervei szerint Péter sem sokáig lakik még otthon, ugyanis már elkezdte nézegetni a településen található eladó házakat. Az egyikbe – mondta – még akkor is beköltözne, ha egyedülálló lenne. De jelen állás szerint a barátnőjével kezdene majd önálló életet.

Péter már sokéves munkatapasztalattal rendelkezik, a középiskolát is azért nem fejezte be, mert egy adódó angliai munkalehetőséget nem tudott visszautasítani. Nem is bánta meg, sosem került még olyan helyzetbe, hogy az érettségi vagy a szakképzési bizonyítvány hiánya miatt ne kapott volna munkát.

Jelenleg egy napelemeket telepítő brigádban dolgozik, amivel járja az országot – akár heteket is távol van otthonról.

Péter azonban kicsit máshogy működik, mint a legtöbb fiatal: legszívesebben el sem mozdulna Szurdokpüspöki környékéről, annyira szereti a tényleg szép helyen fekvő falut. Még viccelődik is: legjobb lenne, ha az újságban meg sem említenénk, mert akkor túlságosan híre menne, és özönlenének ide az emberek.

Péter szerencséjére egyelőre ettől nem kell félni, és ez az ingatlanárakon is meglátszik. Nem ritka, hogy a Péterékéhez hasonló nagy házakat 8-12 millióért dobják az ember után.