Rejtélyes kettős haláleset Hódmezővásárhelyen
Két idős ember holttestét találták meg egy péntek reggeli háztűzben Hódmezővásárhelyen. A Délmagyar cikke szerint reggel 5 óra előtt pár perccel, egy helyi varrodába igyekvők vették észre, hogy ömlik a füst "Lajos bácsiék házának ablakán." "Lajos bácsi és a felesége lehet a két áldozat. Mindketten 80 év körüliek, de inkább közelebb a 90-hez", írja a lap a helyiek elmondása alapján.
Bűnügyi helyszínelő Hódmezővásárhelyen, ahol kigyulladt egy családi ház, amelyben a tűzoltók két holttestet találtak 2018. május 25-én.
Fotó: Donka Ferenc / MTI
Ám valószínűleg nem szimpla lakástűzről lehet szó, erre utal legalábbis több információ is.
- A Délmagyar szerint "a szomszédok között terjedő szóbeszéd szerint a két idős ember még a tűzeset előtt meghalt". A lap kérdezte a rendőrséget, de nem erősítették meg és nem is cáfolták az információt.
- A Bors is arról ír, hogy már a tűz előtt halott lehetett az idős pár, a szomszédok szerint valószínűleg rablótámadás történt. "Úgy tudom, hogy korábban is ki akarták már őket rabolni. Nem kizárt, hogy most is bement hozzájuk valaki. Sajnos az idős emberek a legkönnyebb célpontok" – mondta a lapnak az egyik asszony az utcából. A cikk szerint ezt látszik alátámasztani, hogy a helyszínelők órákon át vizsgálódtak, főként az ablakpárkányokat és az udvart mérték fel tüzetesen.
- Az RTL Híradója péntek este úgy tudta: két embert már őrizetbe vettek.
- A rendőrség pedig péntek este küldött szét meghívót egy szombati sajtótájékoztatóra, amelynek témája - írja a meghívó - "a Hódmezővásárhelyen történt kettős haláleset lesz".
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.