Nem kell az állam pénze a ferencvárosi civileknek

Ferencváros szívében évek óta működik egy alapítvány, ami kifejezetten helyi civil ügyek felkarolására jött létre. Ez bármi lehet, például rászoruló családok nyaraltása vagy akár sérült gyerekeiket nevelő anyák támogatása. A lényeg, hogy a projekt valamilyen módon kötődjön a városrészhez, innen a szervezet neve is: Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA).

A közösség ereje

2010 környékén határozta el három lelkes, ferencvárosi kötődésű civil, Kovács Edit, Scsaurszki Tamás és Benedek Gabriella, hogy Magyarországon elsőként közösségi alapítványt indítanak.

Elkezdték körbe járni Ferencvárost, hogy felmérjék, van-e igény egy hasonló szervezetre a kerületben. Körülbelül 40-50 szereplővel interjúztak: helyi vállalkozókkal, a civil szektor képviselőivel és magánszemélyekkel beszéltek. Így jutottak el többek között Barna Erikához is, aki 2016 februárja óta az FKA igazgatója, akkoriban pedig a Kék Pontnál dolgozott.“Tetszett a koncepció, hogy kizárólag helyi erőforrásokra támaszkodva valósítsunk meg helyi ügyeket.”

Főleg azért látott fantáziát a dologban, mert látszott, hogy kezdenek elzáródni az állami pénzcsapok, és világossá vált, hogy új pénzügyi források után kell nézniük a civileknek.

Előttük mások is próbálkoztak ezzel a műfajjal, de kivétel nélkül elbuktak. Más országokban – elsősorban Angliában és az Egyesült Államokban, de még Romániában és Szlovákiában is – nagy hagyománya van a közösségi alapítványoknak. Ezek abban különböznek más “normál” alapítványoktól, hogy nem egy dedikált célért (szegénységben élő családok támogatása, gazdátlan háziállatok befogadása stb.) dolgoznak, hanem híd szerepet töltenek be a közösség életében. Összekötik a helyi ötleteket a helyi erőforrásokkal: ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha például egy ferencvárosi civil szerveződés a kerületben élő hátrányos helyzetű fiatalok oktatását akarja fejleszteni, akkor a FKA-nál pályázhat a helyben futó adománygyűjtő akciók révén befolyt támogatásokra.

Mindenkinek a foci ugrott be

Az interjúk végére kilenc fősre duzzadt az alapítók száma, ők alkották az alapítvány kuratóriumát is. Nagyon különböző életkorú, foglalkozású és társadalmi státuszú emberek jöttek össze: nyugdíjas, színész-énekesnő és HR-szakember is volt a csapatban. “Nem tudtuk, mi lesz az egészből, de jó volt együtt lenni”, emlékezett vissza Barna Erika a hőskorra. Még nem volt bejegyezve az alapítvány, de már elkezdtek gondolkodni, hogyan tudnának támogatókat szerezni. Külföldi példák alapján az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy valamilyen rendezvényen keresztül próbálják megszólítani a potencális adományozókat. “Ahhoz, hogy megismerjenek minket, kellett valami kézzel fogható.” Az első nagyobb dobásuk az Aput a Kapuba Kupa elnevezésű rendezvényük volt. Ferencvárosról szinte mindenkinek a foci ugrik be elsőnek, így adta magát az ötlet.

Itt már adományokat is gyűjtöttek a focitornán résztvevő iskolák gyerekcsapatainak. Az első három helyezett kapott pénzdíjat, azzal a kitétellel, hogy azt valamilyen formában (pl, sporteszközök) a saját közösségükre kellett költeniük. A pénzdíjat és az ajándékokat helyi válalkozók dobták össze, az első évben 300 ezer forint folyt be a felajánlásokból.

Népszerű volt volt a rendezvény, még profi bírót és sportkommentátort is hívtak. Évről évre egyre nőtt a támogatások összege, 2014-ben már majdnem egymillió forintot dobtak össze a támogatók. Ezzel párhuzamosan egyre több vállalkozó szállt be a szponzorációba.

Később annyiban változott a koncepció, hogy az összegyűjtött pénznek csak egy részét kapták meg közvetlenül a gyerekek, a másik részét egy külön alapba tették, tartalékként. A kezdeti interjúk során a megkérdezettek kerületi szereplők négy területet neveztek meg a legfontosabb ferencvárosi ügyekként.

Ez alapján jött létre:

• a Ferencvárosi gyerekekért alap
• Belső-Ferencvárosért alap
• József Attila lakótelep alap
• és a Ferencvárosi Közterekért alap

Amikor a gyerekalapban összegyűlt egymillió forint, nyílt pályázatot írtak ki ferencvárosi civil szervezetek, informális csoportok számára. Az elsők között kapott támogatást a Színész Bobként ismert Horváth Kristóf slammer Talpraesők elnevezésű projektje. Ugyanebből a forrásból jutott plusz pénzhez a Molnár Ferenc Áltanános Iskola, hogy rászoruló gyerekeknek kreatív napközis tábort szervezzenek.

Hogy melyik projekt érdemes támogatásra, azt a kilenc fős kuratórium dönti el.

“Tapasztalati szakértőkként tekintünk magunkra, mindannyian látunk valamit a kerület életéből, hogy mi lehet fontos ügy.”

Kritérium viszont, hogy a pályázó legyen ferencvárosi kötődésű. Azért nem határoznak meg ennél szigorúbb feltételeket, mert nem akarják ennél jobban irányítani, hogy milyen projektek kapnak pénzt.

Nem kérnek az államtól

Filozófiájához híven az FKA igyekszik saját lábon állni, a helyi erőforrásokra támaszkodva. Induláskor alapszabályként mondták ki, hogy sem az önkormányzattól, sem pedig az államtól nem fogadnak el pénzt. Egyrészt nem akartak más civil szervezetek konkurensévé válni, másrészt meg akarják őrizni függetlenségüket.

“Láttuk, milyen hátrányokkal és kiszolgáltatottsággal jár, ha pénzt kérnénk az önkormányzattól”

– magyarázta Barna Erika.

Jelenleg is több adománygyűjtő programjuk fut a működési költségeik fedezésére. Ilyen az “FKA 100 barátja” és a Patrónus program is, mindkettőt úgy kell elképzelni, mint egy pártoló tagság, előbbi magánszemélyeknek, utóbbi cégeknek szól. Van olyan támogatójuk, aki azért lett tag, mert úgy érezte, olyan jól megy már a vállalkozása, hogy szeretne valamit visszaadni a közösségnek. Korábban az Igyon egy szódát Ferencvárosért nevű akció volt hasonló; a résztvevő kávézókban, éttermekben eladott szódák árából kapott meg egy bizonyos százalékot az alapítvány. Ugyanakkor arra is figyelnek, hogy erősítsék a helyi gazdaságot; a rendezvényeiket mindig ferencvárosi helyszínen tartják, az étel-ital pedig helyi vállalkozótól származik.

Barna Erika úgy látja, hogy a fokozódó civilellenes kampány ellenére nem csökkent az adományozási kedv. Sőt, sok személyes beszélgetésben került elő, hogy csak azért is adnak az FKA-nak, mert fontosnak tartják az alapítvány munkáját. “Pedig nem minden támogatónkkal értünk egyet politikai kérdésekben.” Szerinte sokat számít, hogy nem személytelen az egész, ismerik egymást a támogatók és a civilek, a kerületben bármikor összefuthatnak az utcán.

Tudni kell kérni

Rengeteg külföldi tanulmányutat szerveztek, hogy ellessék a adománygyűjtés know how-ját. Máshol sokkal nagyobb hagyománya és kultúrája van az adományozásnak, az angoloknál rangot jelent, ha valaki adománygyűjtő estékre jár, mondta az FKA igazgatója. De nem kell ilyen messzire menni a pozitív példákért. Jártak a besztercebányai és a székelyudvarhelyi közösségi alapítványnál is, mindkét szervezet közismertnek számít helyben. Kolozsváron látták először élőben, hogyan zajlik az angol minta alapján működő Swimathon elnevezésű adománygyűjtő kampány. “Úgy jöttünk haza onnan, hogy mi ezt meg fogjuk csinálni” – idézte fel Barna Erika. Beszédes, hogy Romániában 4-5 városban rendeznek adománygyűjtő úszásokat.

Az első Swimathont 2016-ban rendezte meg az FKA. Maga a rendezvény úgy néz ki, hogy az úszók előbb négy hétig kampányolnak az általuk szimpatikusnak, hasznosnak, egyszóval támogatandónak tartott civil projekt mellett. Egyéni kihívásokat tesznek; például sellőjelmezben úsznak le egy teljes hosszt, megdöntik saját rekordjukat stb., de olyan is volt, aki csak a Swimathon kedvéért tanult meg úszni. Az esemény honlapján lehet megnézni, ki melyik ügyért úszik, ugyanitt lehet pénzt küldeni.

Az ügyeket képviselő csapatokat külön felkészítik, hogyan érdemes kampányolniuk és adományozókat toborozniuk. “Azt is meg kell tanulni, hogyan lehet kérni”, mondta az FKA igazgatója. A tavalyi Swimathonon körülbelül 3000 felajánlás jött össze, több mint 2500-an adományoztak. Idén hat ügyért fognak úszni, körülbelül 100-120 jelentkezővel. A mezőnyben marokkói rögbist, rádiós újságírót és hajléktalan aktivistát is találni. Az idei Swimathon kampány május közepén indult, az úszóesemény pedig június 16-án lesz.

A másik nagy adománygyűjtő rendezvényük, az Élő Adás szintén angol forgatókönyv szerint fut. A Swimathonnal ellentétben az Élő Adáson egy hat perces prezentáció keretében helyben, azaz élőben mutatják be ötleteiket a civil szervezetek, és a felajánlások is az esemény alatt történnek.

Kikötés, hogy minden szervezetnek legalább 15 ferencvárosi kötődésű vendéget kell meghívnia a rendezvényre. Tőlük azt kérik a szervezők, hogy minimum 10 ezer forinttal támogassák az adott projektet. Ezenfelül az FKA meghív további 50 vendéget, vagyis a szervezetek legalább 300-300 ezer forint támogatással számolhatnak, de ennél jóval több szokott összejönni; a tavalyi rendezvényen közel 3 millió forint gyűlt össze.

Nem kis meló ennyi adakozókedvű embert találni, “húsz embert kell megszólítanunk, hogy eljöjjön hat”, jegyezte meg Barna Erika. Tavaly többek között a Menedék- Migránsokat Segítő Egyesület divatbemutatóval egybekötött érzékenyítő programja és a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi tér rászoruló családoknak szóló nyári tábora kapott támogatást.

Nem találkoznak az adományozók és a civilek

Hét év működés után válaszúthoz érkezett az FKA. A két nagy adománygyűjtő rendezvényük mellett már nem tudnak újabbakat vállalni, így is rengeteg munkával jár a Swimathon és az Élő Adás szervezése; több hónap telik el, mire elbírálják a projekteket, kiválasztják a helyszínt és felkészítik a szervezeteket. “Nem akarunk rendezvényszervező céggé válni. Elveszítené a varázsát, ha minden hónapban lenne egy Élő Adás”, tette hozzá Barna Erika. Miközben azt látják, hogy igazán hatékonyan egyelőre rendezvényeken keresztül lehet adományt gyűjteni.

Megoldás lehetne, ha a sikeres és bejáratott rendezvényeik mellett elkezdenének úgynevezett philanthropy advising-galfoglalkozni. Sok multinacionális cég társadalmi felelősségvállalási programjában (corporate social responsibility, azaz CSR) szerepel a helyi közösségek támogatása. Ha egy cég hátrányos helyzetű gyerekek oktatását szeretné támogatni, akkor az FKA egyfajta “nonprofit ügynökségként” felkeresné a szóba jöhető szereplőket, és összekötné őket.

Gond viszont, hogy nincs elég csatorna, ahol az adományozók és a civilek találkozhatnak. Nehéz elérni a cégeket, ritkán kapnak választ a megkereséseikre. ‘Tíz cégből kettővel jutunk el odáig, hogy le tudjunk ülni beszélgetni. Az utcáról nem lehet kapcsolatot építeni.” Nem segít, hogy sokszor olyanokat bíznak meg a CSR koordinálásával, akik túlságosan leterheltek, sorolta a kihívásokat Barna Erika. Ellenpéldaként említette a British Petrolt; a brit olajipari vállalat nemcsak támogatja a Swimathont, de a korábbi években úszóik is voltak.