Inkább kidobnak félmilliárdot az ablakon, csak a romáknak ne kelljen adni

A tűző napon is a házuk előtt ülnek a kerítéspadkán a Dankó Pista utca öregei, úgy nézik a gyerekeikkel épp az iskolából hazafelé sétáló szülőket, akik mentükben intenek nekik. A hátuk mögött álló házak nagy része lepusztult, komfort nélküli, düledező lakás, de az utcán áll néhány szépen kifestett, gondozott kerttel körülvett otthon is. Mindegyik házat romák lakják.

Egy Heves megyei faluban, Kerecsenden járunk, de a faluközpont helyét jelző kőtemplom-torony innen jó messze – a települést kettészelő Laskó-patak túloldalán – magasodik ki a környezetéből. A falunak ezt a részét szinte kizárólag romák lakják: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) négy kisebb szegregátumot is nyilvántart itt, de a szemnek egybefüggő szegénytelepnek látszik az egész, magas fűvel és gazzal benőtt településrész.

Erről a részről, egészen pontosan a már említett Dankó utcáról 5-6 családnak lett volna lehetősége, hogy önkormányzati tulajdonú, frissen felújított szociális bérlakásokba költözzenek, ha az önkormányzat sikerrel megvalósít egy európai uniós forrásból finanszírozott deszegregációs pályázatot. És főként az itt élő kerecsendiek lettek volna a célközönsége annak a Biztos Kezdet Gyermekháznak is, ami egy másik, kapcsolódó pályázat keretében épült volna fel.

Kerecsend 7 fős képviselő-testülete azonban még május 9-én úgy döntött, hiába nyerte meg már a teljes támogatás felét, nem támogatja az összesen 480 millió forint értékű pályázati források lehívását és elindítását. Ahogyan az az ülésről készült jegyzőkönyvből kiderül: három képviselő ellenszavazatán és egy képviselő tartózkodásán bukott el a két említett projekt.

Bebetonozott helyzet

“‘Negyven éve költöztem ide, már akkor is szinte csak a cigányok laktak ezen a részen”

– világosít fel bennünket a telepen Irén, aki nyugdíjas kora ellenére a szomszédos Demjénben működő gombatermesztő- és feldolgozóüzemben dolgozik, férje pedig épp most jött haza Németországból, egy nehézipari munkahelyről. Gyerekeik, unokáikkal már otthagyták a telepet: “a lányom itt lakik a faluban, a Gárdonyi utcában” – magyarázza Irén a háza előtt, egy gyönyörű rózsabokor előtt állva.

Irén válasza is jól érzékelteti, mennyire régóta megszokott dolog, hogy a romák és a többségi társadalom tagjai szeparáltan élnek, és ezt támasztják alá a statisztikák is. A Statisztikai hivatal jelenleg 1300 körüli szegénytelepet, szegregátumot tart számon Magyarországon, és összesen mint egy 300 ezer ember él ilyen környezetben – persze nem csak romák, de egyértelműen ők vannak többségben.

Hogy mennyire érzékeny terület a szegregáció felszámolása, azzal az Abcúgon is többször foglalkoztunk: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályi polgármestere például belebukott egy, a kerecsendihez hasonló próbálkozásba. Szintén több száz millió forintból kiköltöztetett volna a szociális bérlakásokba néhány cigány családot a falu széli telepről, és mindenféle szociális és egészségügyi szolgáltatást vitt volna a nyomorúságos helyzetben levő ópályi romatelepre. Ezzel egyedül marad a képviselő-testülettel szemben, ami végül feloszlatta magát, az időközi választásokat pedig már nem ez a polgármester nyerte.

Kerecsenden egy ugyanilyen pályázat váltotta ki most a képviselő-testület egy részének ellenérzését. Hogy milyen érveket hoztak fel a projektek ellen, amiket a polgármester, Sári László kezdeményezésére indított volna el az önkormányzat, azt a történet szereplőivel készített interjúk és a faluban kedden lezajlott nyilvános képviselő-testületi ülésen elhangzottak alapján mutatjuk be.

Nehéz megmagyarázni, miért kellett ennyi pénzre nemet mondani

Azt gondolom, hogy itt elvi döntés született”

– mondja már Sári László, Kerecsend fideszes polgármestere az Abcúgnak, mikor arról kérdeztük, szerinte miért utasította el a képviselő-testület fele a támogatást. Sári szerint racionális okot ugyanis nehéz találni arra, miért ne lett volna jövedelmező a falunak akár az egyik, akár a másik pályázat.

“Akárhogy is nézem, minimum 5 ingatlant vásárolhatott és újíthatott volna fel az önkormányzat, amik így a falu vagyonát növelték volna”

– magyarázza irodájában ülve. Ezzel is próbált érvelni a pályázat elindítását ellenző képviselőknek az említett testületi ülésen, ahová annak a miskolci székhelyű pályázatíró cégnek a képviselője is eljött, akit a pályázat összerakásával megbízott az önkormányzat.

Ahogy Ópályiban, úgy itt, Kerecsenden is fontos szempont volt, hogy a hátrányos helyzetű roma lakosságon kívül mennyiben támogatja a falu más lakóit. Magyarán: mi hasznuk nekik ebből az egészből?

Erre a kérdésre azzal készült Sári és a pályázatíró cég képviselője, hogy a szociális lakások kialakítását érintő pályázat engedi a támogatás tíz százalékát sportklubok vagy közösségi terek kialakítására vagy felújítására, bővítésére fordítani.

“Ezt a falu focipályájára költöttük volna, ahol most olyan alapvető dolgok hiányoznak, mint az öltöző, pedig a pályát rendszeresen használja a falu”

– magyarázza Sári László.

A legfőbb érv: túlárazott

A pályázattal kapcsolatos egyeztetések azonban elmaradtak, az önkormányzat a pályázatíró cégre hagyta, hogy kidolgozzák az összesen 400 milliós deszegregációs pályázat első részét, ami egy csomó “puha” elemet tartalmazott volna: egészségügyi felméréseket, jogi tanácsadást, pszichológust, szociális munkásokkal együttműködve egyéni fejlesztési tervek kidolgozását a segíteni kívánt családokkal.

Amikor elérkezett a pont, hogy a megnyert pályázat elindításához az önkormányzatnak támogató nyilatkozatot kellett volna eljuttatni a pályázattal foglalkozó államtitkársághoz, a képviselő-testület akkor szembesült a pályázat tartalmával, és leszavazta a megvalósítását.

“Az egész pályázatot rendkívül túlárazottnak tartom”

Ez volt – a jegyzőkönyv szerint – a deszegregációs pályázat egyik ellenzőjének, Prokaj Milánnak a legfőbb érve arra, miért szavazott nemmel a projekt elindítására, amit a keddi képviselő-testületi ülésen ki is fejt: azt mondja, utánajárt az egyes projektelemek piaci árazásának, és sokkal alacsonyabb tarifákat talált, mint amennyit a pályázat szánna ezekre. Egyik példának a jogi tanácsadást hozza fel, ami a pályázatban óránként 25 ezer forintért szerepel, míg a piaci ár 10 ezer forint – mondja.

A másik nemmel szavazó képviselő, a falu iskolájában hittant tanító Simon Szilvia a testületi ülésesen elmondja: szerinte Kerecsenden remek szakemberek dolgoznak már most is a családokkal, gyerekekkel: az iskola, az óvoda és a családsegítő mellett a jelenleg is működő tanodában és a korai fejlesztésre fókuszáló Biztos Kezdet Klubban (ennek a továbbgondolása lett volna a Biztos Kezdet Gyerekház).

Szerinte a pályázat azon része, ami képzésekből, tanácsadásokból és szociális munkából áll, nem valódi segítség: miért lesz az jó a kerecsendi romáknak, ha workshopnak nevezett elődásokat hallgathatnak, amelyek megtartásáért a pályázati pénz jó része nem is az idevalósi emberekhez kerül majd? – teszi fel a kérdést, magyarázva döntését.

De Simon Szilvia – igaz, nem a mostani, hanem az ominózus május 9-i testületi ülésen, a jegyzőkönyv szerint – azt is felhozza érvként, hogy “azok a családok, akik szeretnének haladni, azok haladnak is”, azok a családok azonban, “akik nem akarnak fejlődni, nem akarnak kilépni”, rajtuk hiába akar bárki segíteni. “Van lehetőség, mégsem haladnak.”

Ezek azok az emberek – folytatja -, akik “ki is szeretik használni, hogy ne kelljen nekik tenni semmit, mégis kézhez kapják a dolgokat”. Ilyen embereknek biztosítani lakóingatlanokat – érvel később Prokaj Milán, azok számára lenne “degradáló”, akik ezért évtizedeket dolgoztak.

A jegyzőkönyvben ezután a Simon Szilviától még egy mondat elhangzik:

Hát, ha a szegregátumból költöztetünk ki családokat, a település egyéb részeire, akármennyire is szépen hangzik, hogy önkormányzati tulajdonba kerül, de nagyon nem vagyok benne biztos, hogy annak a környék, a szomszédság örülni fog.

Abszurd egy ilyen segítséget visszadobni

“Ha bizonytalanok voltak a döntésben, miért nem kérdezték meg a területhez értő szakembereket: óvónőket, védőnőket, szociológusokat, a kisebbségi önkormányzatok vezetőit, vagy másokat? Ők mind elmondták volna, hogy

ez az a program, amire régóta várnak a hátrányos helyzetű települések

– szólal fel a keddi ülésen Elek István közíró, az Magyar Demokrata Fórum és a Lehet Más a Politika egyik alapítója, aki feleségével együtt szintén kerecsendi lakos.

Közvetlen Prokaj Milán és Simon Szilvia érveire reagálva magyarázza, azért áll értetlenül a döntés előtt, mert csak üdvözölni lehetne, hogy a kormány végre megértette, hogy csak komplex módon érdemes segíteni a rászorulóknak: egyszerre próbálni segíteni lakáshelyzeten, ismereteket átadni és egyéni szinten, családi szinten fejleszteni.

“Végre egy program, ahol nem azt mondják, hogy a gyereket kiemelem, hanem tudják, hogy a gyerek egy közegben él és a szülőt is okítani, segíteni kell, hogy együtt tudjon működni a település intézményeivel, hogy ellássa azt a feladatát, ami ahhoz kell, hogy a gyerek például tisztán menjen iskolába. Erre szolgált ez a pályázat első része”

– sorolja Elek.

“Rendben van, elviszik a pénz 50 százalékát olyan szakértők, akik azért kapnak pénzt, hogy itt dolgozzanak. De még erről sem lehet azt mondani, hogy az csak az ő pénzük: az a szakértelem, amit itt kifejtenek, mikor oktatják, gondozzák, pátyolgatják a helybelieket, az mégiscsak itt hasznosul! És a másik fele, ami biztosan itt hasznosul, az a 250 millió titeket nem érdekel?”

Elek szavait hangos taps fogadja a teremben, az ülés helyszínéül berendezett Közösségi Házban, ahol a két tömbbe rendezett széksorokon láthatótan külön oldalon foglalnak helyet romák és nem-romák. Egy-két kivétel töri csak meg a szabályt.

Elek Istvánon kívül három nem-roma kerecsendi szólal még fel a gyűlésen, mindhárman inkább egyetértenek az önkormányzat döntésével. Ketten azon az alapon, hogy a törekvő, igyekvő roma családok enélkül a segítség nélkül is boldogulnak: lásd, mennyi roma költözött már el a telepről, és lakik már amúgy is a falu központibb részein. A harmadik felszólaló pedig azon a ponton adott igazat a testületnek, hogy a pályázatból biztosan nem a falu profitált volna a legtöbbet.

Vannak korábbi rossz tapasztalatok

A történethez az is hozzátartozik, hogy nem a mostaniak lettek volna az első pályázatból, kifejezetten hátrányos helyzetű romák számára felépített szociális bérlakások a faluban. Több mint tíz éve egy másik integrációs pályázat keretében két szociális bérlakást vehetett igénybe néhány rászoruló család, és a mostani pályázat ellen érvelők gyakran felhozták az ezzel kapcsolatos rossz tapasztalataikat is. Többek között a lelakást és a felhalmozott több százezres rezsitartozást, ami aztán az önkormányzatra hárult.

“Igaz, hogy voltak, akik lelakták ezek a házakat, de voltak jó tapasztalatok is, ezt is hangsúlyozni kéne”

– magyarázza Szajkó Mária, egy helyi, roma szociális munkás, aki az estén a kerecsendi romák egyik fő szószólója volt. Felemlegette, hogy volt, aki tudta ugródeszkának használni a bérlakás adta segítséget, és nem sokkal később sikerült a faluban saját otthont vennie. Szajkó szerint sok házban túlzsúfoltan él együtt több család, nekik nagy lehetőség lett volna, ha a pályázat megvalósul.

A korábban megvásárolt két lakásból most már csak egy az önkormányzaté, egyet eladtak, mikor a falu megszorult. A megmaradt házat most egy környékbeli cég bérli, ami ukrán és kárpátaljai magyar vendégmunkásokat szállásol el a faluban.

Jelentkező pedig temérdek lett volna

“A legtöbb ember, ahogy lehet, menekülne innen”

– mondja a 18 éves Dávid, egy kerecsendi, Dankó utcai roma srác, miközben a biciklijét tolva sétál mellettünk a patak melletti járdán. A fiataloknak sem perspektíva itt rostokolni, Dávid abban reménykedik, központifűtés-szerelőként összeszedhet majd annyi pénzt, hogy egyszer majd elköltözhessen innen. Egyelőre még Egerben tanul.

Dávid és egy ponton hozzánk csapódó cimborája elárulják, a drog az egyik legnagyobb probléma most a szegregátumban, főleg az újfajta pszichoaktív szernek számító kristály terjed gyorsan – különösen a kamaszok és a fiatal felnőttek körében.

A jó öreg alkohol persze továbbra is szedi áldozatait: rendszeresen előfordul, és a helyiek azt beszélik, hogy pár napja – ittasan -megint megfulladt valaki a legtöbbször csak térdig érő Laskó-patakban.

A bebukott pályázattal már nem nagyon lehet mit csinálni, hiszen a határidők már lejártak. Ha a képviselő-testület úgy dönt, Sári László polgármester maximum megpróbálkozhat engedélyt kérni a minisztériumtól a szükséges papírok határidőn túli benyújtására. Erre volt is javaslat a felszólalók egyikétől, de erről a testületi ülésen végül nem született döntés. A hasonló célra pénzt nyert másik száz település közül egyedül Kerecsend állt el a megvalósítástól. Az ülésen az is kiderült, a visszautasított pénz több, mint amennyit tavaly egész évben – összesen 17 pályázattal -nyert a falu.