Úgy kaparnak, mintha nem lenne holnap

„Régen a horoszkóposat vettem, meg a pörgentyűt, de mióta van ez az új, a Fáraó kincse, azóta mindig ezt választom” – mondja az újpesti Árpád út egyik lottózójából éppen kifelé tartó idős, vékony nő. Pont akkor csípjük el, amikor a kis fekete ridiküljébe próbálja betuszkolni a sorsjegyeit. Azt mondja, ő legfeljebb ezer forintért vesz kaparóst, többet nem ad érte, de amikor van fölös pénze, akkor általában erre költi. “Hogy mennyit kaparok? Hát, nagyon sokat” – vallja be.

A legtöbb, amit eddig nyert, tízezer forint volt, de az is csak egyszer fordult elő. Gyakoribb, hogy visszanyeri a 300 vagy 500 forintos sorsjegy árát, ilyenkor veszi is íziben az újabbat. Lottózik is, de ahogy nevetve meséli, eddig nem sok sikerrel. Mindig otthon játszik, együtt a gyerekekkel, mert ők is szeretik a sorsjegyeket.

Évente közel százmilliárd forintért vesznek a magyarok kaparós sorsjegyeket – derül ki a Szerencsejáték Zrt. éves beszámolójából, ez fejenként majdnem tízezer forintot jelent. A számok pedig egyre csak nőnek: tavaly több mint 16 százalékkal nőtt a sorsjegyek bevétele, ennél nagyobb növekedést pedig csak a TippmixPro és a Joker tudott produkálni.

Az egyik, sorsjegyeket is árusító kocsma eladója azt mondja, rengetegen játszanak, ő úgy látja, hogy azok, akik korábban a nyerőgépekbe dobálták a pénzüket, most úgy kaparnak, mintha nem lenne holnap.

Rákospalota egyik buszmegállójában álldogál Rozika, a földön három szatyor, bennük élelmiszer és gyógyszerek, táskájában pedig szintén a Fáraó kincse. Hetente egyszer vesz sorsjegyet, akkor is az olcsóbb fajtából, általában az ötszáz forintosokat, de ennél többet még nem is nyert soha. Mielőtt megszólítottuk, pont egy sorsjegyet kapart le, amin 500 forint volt a nyeremény, azt mondja, egyből vett is helyette egy másikat, de azzal már nem volt szerencséje. “Lottózom is, de minek? Sose nyerek” – nevet. De nem csak az ő társaságát kerüli el a szerencse, azt mondja, nincs egy olyan ismerőse sem, aki valaha nyert volna bármelyik ilyenféle szerencsejátékon. A kérdésre, hogy akkor miért csinálja, azt feleli, hogy azért bízik benne, egyszer mégiscsak beüt valami jó is.

Klaudia eladóként dolgozik egy plázában, hetente egyszer-kétszer vesz sorsjegyet, általában a barátjával együtt, de akkor 3-4 darabot is, főleg a drágább fajtákból. Azt mondja, így havi 30 ezer forint körül költenek erre. “Volt olyan, hogy hétezerért vettünk sorsjegyet, de nyertünk is az egyikkel tízezret. Ebből kb. nyolcezer forint elputtóztunk utána” – meséli. “Miért kaparunk? Közös program, bízunk a nagy nyereményben, arról álmodom, hogy veszünk egy házat majd, vagy elutazunk”.

A legtöbbször a helyszínen kaparják le, de olyan is van, hogy meglepik a sorsjegyekkel a másikat, volt már, hogy karácsonyra is azt vett neki a barátja. Közös megegyezés, hogy egymás nélkül nem kezdik el a játékot. Sokszor érez csalódottságot, amiért nem nyer, ilyenkor arra gondol, hogy kidobott pénz az ablakon. Ha kijön új sorsjegy, mindig azt veszik, szerinte a régieket ugyanis nem érdemes, azokból ugyanis nagy valószínűséggel már kifutottak a nyerő darabok.

A már nyugdíjas Ica és férje az egyik bevásárlóközpont lottózójából tart kifelé, amikor megállítom őket. “Szigorúan havonta egyszer játszunk” – mondja, “ez egyfajta passzió, kérem szépen” – teszi hozzá a férje. A házaspár mindig a legújabb fajtát veszi, mert Ica szerint is azzal lehet nyerni. Arra a kérdésre, hogy ezt mire alapozza, nem tud választ adni, “csak egy megérzés”. A legújabb most éppen a Lottóláz nevű sorsjegy, ebből egyből kettőt is vett, biztos, ami biztos. “Balról a harmadik, én mindig így húzok” – árulja el tippjét Ica, a módszer volt, hogy tízezer forintot hozott a konyhára. “Én csak úgy hívom ezt, hogy a hülyék adója. Hülyék vagyunk, hogy játszunk, de mit lehet tenni? Én lottózom is, amióta megszületett a fiam, a 3-as számot mindig megteszem. A fiam már 51 éves” – mondja, majd elindulnak a férjével laktózmentes tejet venni.

Egy csömöri lottózóban vásárolja meg éppen havi egyszeri sorsjegyadagját Mihály, amikor összefutunk. Mindig a Bukszát veszi, nem csábítják el az új sorsjegyek. Eddigi beszélgetőpartnereink közül ő a legszerencsésebb: azt mondja, nyert már egyszer 50 ezer forintot is, de megállta, hogy újabb sorsjegyet vegyen belőle. “Elvitte a megélhetés és a mindennapok, jól jött”. Ő is azok közé tartozik, aki ha pont annyit nyer, amennyibe a kaparós kerül, akkor egyből vesz is egy újat. Van taktikája, ami alapján kiválasztja a szelvényeket, de azt nem árulja el nekünk. “Hogy mit szól a család ehhez? Hát semmit, biztos ők is kaparnak titokban” – mondja.

Gyakori, hogy kocsmákban árulják a sorsjegyeket. Az egyik ilyen duplafunkciós cinkotai vendéglátóhelységben találkozunk Sándorral, aki előtt egy üveg Arany Fácán és két Super Black Jack hever. Sándor nem adja alább, mint a heti négyszeri sorsjegyvásárlás, mellette puttózik és lottózik is, így egy gyors fejszámolás után azt mondja, nagyjából heti ötezer forintot költ el ilyesmire.

„Nem dohányzom, nem nőzöm. Végzem a munkával, bejövök ide, megiszom egy sört, meg kaparok egyet, mi van ebben olyan nagy dolog” – kérdezi, de választ valójában nem vár. Nála a felső limit ötszáz forint, “ezeket a drága szarokat nem veszem meg. Ezer-kétezer forintot én nem adok érte”.

A pultban álló nő azt mondja, kár, hogy most jöttünk, mert épp nincs itt az a vendég, aki rengeteget játszik. A legtöbb, amit nála egyszerre elköltöttek sorsjegyre, húszezer forint volt, az illető nem is mozdult addig, amíg mindet le nem kaparta. Ha valaki nyer, a pénzből általában egyből vesz is újat, “olyat nagyon ritkán látni, hogy valaki átveszi a pénzét, és szépen hazaballag vele”.