Dúró Dóra kilép a Jobbikból, és követik is páran
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Távozik a Jobbikból a párt egyik ismert politikusa, Dúró Dóra. Ezt maga a politikus mondta az InfoRádiónak. Dúró Dóra ezt azután jelentette be, hogy Toroczkai Lászlót kizárták a Jobbikból. Férje, Novák Előd is távozik.
Dúró lépése nem meglepő, ugyanis korábban jelezte, hogy támogatja Toroczkai László platformáját, mire a Jobbik kizárta a parlamenti frakcióból. A parlamenti helyével minden képviselő maga rendelkezik, senki nem hívható vissza hivatalosan, de a jobbikosok korábban egymás között esküt tettek, hogy ha a közösség többsége úgy dönt, visszaadják önként a mandátumukat.
Dúró azt mondta most, hogy a parlamenti mandátumának sorsát a Toroczkai László által június 23-án megalakítandó platformon történtek alapján fogja eldönteni.
Toroczkai László Facebook-oldalán már szerepel egy meghívó, amelyből kiderül, hogy június végén Dúróval közösen zászlót bont.
Toroczkai Lászlót, a párt volt alelnökét az etikai és fegyelmi bizottsága csütörtökön egyhangú határozattal zárta ki.
Az egykor bajtársias közösség darabjaira hullik
Dúró a Facebookon azt írta: "véget ér egy korszak, lezárul egy hosszú időszak: sok bajtársammal együtt kilépek a Jobbikból, mert nincs hova hátráljunk, s vétkesek közt cinkos, aki néma". Többesszámban fogalmazva azt is írta:
úgy érezzük, erkölcsileg most már a kilépés a helyes döntés.
"Életem első szervezete volt, amelyben 13 évet töltöttem, barátokra leltem, szerelmet találtam, majd a néppártosodásnak nevezett folyamat során, a párt lelkének elvétele miatt ez az egykor bajtársias közösség darabjaira hullik" - írta Dúró Dóra. A politikus szerint hiába tett meg minden tőle "telhetőt a békéért és az egyben maradásért, nem sikerült, mert sok vezetőnknek sajnos a belső tisztogatás volt a fontosabb".
"Keserűségemet csupán az oldja, hogy emelt fővel, tiszta lelkiismerettel és egy erős közösséggel együtt tekinthetek a jövőbe, ami bizakodással tölt el. Június 23-án Ásotthalmon zászlót bontunk Pongrátz Andrással. Csak a nemzet!" - zárul az üzenet.
További kilépők is vannak
Szintén a közösségi oldalon jelentette be távozását Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, aki a "mai vállalhatatlan etikai döntésetekre", és a Dúró Dóra elleni "aljas támadásra" hivatkozva lemond a Baranya megyei elnökségről és a bólyi szervezet vezetéséről is, jelezve, hogy az utóbbi feloszlatja magát.
Szégyen, hogy csak azért, mert valakinek a tiétektől eltérő véleménye van, ki kell zárni!
A Facebookon jelentette be kilépését Fazekas Gabriella is, aki 2010-ben a párt terézvárosi polgármester-jelöltje volt. "A tisztújítás előtti sokszor erőszakos agitáció, - főleg azok irányába, akik nem rejtették véka alá a véleményüket - Toroczkai László előre levezényelt eltávolítása, Dúró Dóra elleni, az 50-es éveket idéző koncepciós eljárás, mellyel kizárták a frakcióból és mandátuma visszaadására szólították fel, a pohár túlcsordult."
Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke szintén a Facebookon közölte, hogy kilép a Jobbikból. Wass Albertet idézte: "Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj."
Novák Előd is bejelentette, hogy távozik a Jobbikból, amely szerinte menthetetlen.
Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.
(Borítókép: Bődey János / Index)