10 ezer lányos szülő mondott nemet tavaly a HPV-oltásra

2018.06.12. 08:00

A 2017-18-as tanévben 10 ezer leány szülője nyilatkozott úgy, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának - írta az MTI a Világgazdaság cikkét szemlézve. A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott adatokat.

A méhnyakrák vezető haláloknak számít Magyarországon, és az esetek 99 százalékánál kimutatható a HPV. Évente 1200-1300 magyar nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot, az érintettek fele életét veszti a daganatos megbetegedés miatt.

Az idén szeptembertől már kilenckomponensű hatóanyaggal oltják a HPV-fertőzés elleni iskolai oltási programban a hetedikes lányokat, a közbeszerzésen győztes cég 3,4 milliárd forint értékben 120 ezer vakcinát biztosít, valamint opcionálisan további 160 ezer oltóanyagot 2020 márciusáig a tizenkét évesek humán papillomavírus elleni védőoltásához - írta a lap.

Az önkéntes, térítésmentes HPV elleni oltás 2014 szeptembere óta a nemzeti védőoltási program része. A mostani tanévben a jogosultak csaknem háromnegyede (74,7 százalék) igényelte az oltást. Ez némi csökkenés a korábbi évekhez képest: a 2016-17. évi kampányban az átoltottság 75,7 százalék volt, 2015-16-ban a hetedikes lányok szüleinek 74,8 százaléka kérte a HPV-oltást, 2014-15-ben 77 százalék volt ez az arány - válaszolta a szaktárca a Világgazdaság kérdésére.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

2 órája

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

5 órája

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

1 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.

9 perce

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Az elkövetőket letartóztatták.

március 21., 09:38