Tanítani lehet szenvedélyből, de fényképezőgépet varázsolni ők sem tudnak

További Belföld cikkek
-
Ne gazdagítsd az ördög Putyint! – ismét üzent Orbán Viktornak a világhírű jazzgitáros
- Ruszin-Szendi Romulusz ebben látja a hasonlóságot Orbán Viktor és Magyar Péter között
- 444: együtt érkezett haza a Maldív-szigeteki családi nyaralásról Orbán Sára és Jászai Gellért
- Iránytű Intézet: a Fidesz veszített bázisából, a nyugdíjasok és a legszegényebbek mégis rá szavaznának
- Gyurcsány Ferenc beköltözik egy lakókocsiba
Másfél millió a cél
A FreeDoc egy misszió
Csoszó Gabriella saját fotós blogja, ahol szabadon felhasználhatóvá tesz fényképeket a forráshiánnyal küzdő, demokráciáért dolgozó csoportok számára. Az elmúlt tíz évben számos akciót, demonstrációt fényképezett végig.
Az úszók egy általuk meghatározott összeget igyekeznek összegyűjteni, a vállalt távokat pedig szombaton a Kőér utcai uszodában teljesítik. A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA) szervezésében összesen hat civil projektért folyik a kampány. Csoszó Gabriellát már tavaly is felkérték úszni, akkor az Utcáról Lakásba! Egyesület úszó csapata a mobilház-programhoz 4 millió forintot gyűjtött össze.
Idén a csapat másfél millió forintot szeretne összekalapozni a ferencvárosi gyerekek fotóoktatásához, eddig több mint egymillió forint érkezett a számlájukra.
A felajánlók között van Nádas Péter Kossuth-díjas író is, aki 100 ezer forinttal támogatta az egyik fiatal úszót, a felajánlást egy személyes szakmai kapcsolatnak és Nádas Péter fotós múltjának köszönhetik.
Az úszó „nagykövetek” jól példázzák, hova lehet eljutni a fotóval
Csoszó Gabriella 15 fős csapata többnyire jelenlegi és volt tanítványaiból áll össze, akik közül sokan maguk is fotósok lettek. Szándékosan válogatta így össze a csapatát, mert az ügynek, amit képviselnek, az egyik leghitelesebb reklámja, ha a sikeres tanítványai, sok esetben hasonló helyzetből indult fotósok is az ügy mellé állnak.
Nem a levegőbe beszélek, amikor azt mondom, hogy a fotográfia sorsokat, életeket változtat meg
– jegyzi meg Csoszó.
Ugyanakkor tudja, hogy a fotózás egy rögös pálya, szükséges, hogy legyen egy támogató közeg (például szülők, tanárok), amely segíteni tudja a pályán való elindulást.
A csoport szerdán egy „örömkiállítást” mutatott be, ahol az úszóik képeiből állítottak össze egy olyan válogatást, ami a víz szeretetével kapcsolatos, vagy éppen a felkészülést dokumentálta.

Egy profi úszó versenyzőjük is van a Swimathonon, aki profi fotós is egyben.
Rozovics Évát ugyanolyan segítségre szoruló kisgyerekként ismerte meg a Mosoly Alapítvány által, mint akiket majd most szeretnének tanítani.
Csoszó szerint Éva már tízévesen is nagyon tehetséges és lelkes volt, és már a legeslegelején kijelentette, hogy fotóssá szeretne válni. Azt gondolták, hogy „úgyis ki fogja nőni”, de olyannyira nem így történt, hogy elvégezte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakát, Csoszó pedig visszahívta tanítani abba a fotóiskolába, ahol annak idején gyerekként tanult. Már fotósként, Évát felkérték egyszer egy víz alatti rögbimérkőzés fotózására, ahol annyira ügyes volt, hogy azóta profi versenyzővé vált, és válogatott kerettag is lett.
Nekem a víz és a fotográfia lettek az életem, és mivel kisgyerekként Gabi segített elindulni a pályámon, most én is szeretnék segíteni gyermekeknek
– írja a bemutatkozó szövegében Rozovics Éva.
Olyan dolgokat mutatnak meg, amit más fotóriporter soha nem fog tudni
Van egy olyan képzésünk, ahol hajléktalan és nem hajléktalan emberek közösen tanulják a fotózást. A képeknek nagy szerepük van a hajléktalan aktivistáknak a lakhatásért való, kormányzatokon áthúzódó küzdelmében. Fontos lépés, hogy a hajléktalan emberek saját képeikkel tudják képviselni a problémáikat.
Kovács Gábor, A Város Mindenkié csoport hajléktalan aktivistája is vállalta az úszást, bár az egészsége erősen megromlott, de annyit úszik, amennyit az orvos enged neki.
Ő tanulja még a fotográfiát, egy olyan géppel, amit már a saját keresetéből vásárolt meg.

Nagyon fontos neki, hogy a gyerekekért és a jövő nemzedékért úszhasson. Ezzel ő visszaadhat a jövőnek abból, amit kapott
– idézte őt Csoszó.
Nem csak a lájkvadászat a fotózás célja
Nem hisz a tehetségmítoszban
Csoszó Gabriella képzett pedagógus, az általa képviselt speciális módszertan a sok részvételi és kritikai pedagógiából összegyúrt sajátos keverék: egyenrangú és nyitott, problémaközpontú oktatási rendszert támogat, nagyon sok humorral és őszinteséggel. Hisz a felszabadító pedagógiában, ami nem nyomja az emberre azt a terhet, hogy valami „mágikus és megugorhatatlan tehetségmítosznak” kellene megfelelni, a fejlesztés a legtöbb, amit megtehet – mondta a fotográfus.
Csoszóék szeptemberben kezdik el a toborzást Ferencvárosban, a fotózás iránt érdeklődő, hátrányos helyzetű (12–20 év közötti) fiatalok között, és a szervezet segít majd a válogatásban.
A fotós körülbelül 10-15 gyermekkel tervezi a program elindulását, ahol megtanítják őket, hogy a kép nem ér véget a kattintással, és nem csak a lájkvadászat lehet a célja, hanem erősebb képviseletet is jelenthet. Egy turnus 12 hetes lesz, Csoszó abban reménykedik, ha elég támogatást szereznek, akkor nemcsak egy, hanem két turnus erejéig is együtt tudnak dolgozni a gyerekekkel.
Egy használható gépparkot hosszabb távon is tudnak hasznosítani, így nemcsak a ferencvárosi fiatalok, hanem sok-sok rászoruló csoport tud lehetőséget kapni arra, hogy taníthassák őket a jövőben.
Ez a legnagyobb gond, tanítani lehet kevesebb pénzből is, szenvedélyből, de fényképezőgépet varázsolni mi sem tudunk
– összegezte Csoszó a helyzetet.
Az összegyűlt pénzből egy projektorral és laptoppal is felszerelt kis médialabort szeretne kialakítani, mert a rászoruló gyerekeknél nem várható el, hogy a hónuk alatt notebookokkal szaladgáljanak, és úgy jöjjenek a képzésre – tette hozzá a fotográfus.
A képek bekerülnek a helyi iskolába
A részvételi technika alapja, hogy a gyerekekkel együtt rakják össze a menetrendet, olyan témára épülnek fel a feladatok, amiket ők javasolnak. Csoszó szerint a leghatékonyabban és leggyorsabban úgy tudnak a gyerekek tanulni, ha a saját képeiken keresztül tanítja meg például, hogy milyen perspektíva, megvilágítás szolgálja azt adott témát a legjobban. Helyszínspecifikus témákra is ráirányítják majd a figyelmüket, amikor azzal a környezettel fognak foglalkozni, ahol élnek. Az alkotói szakaszt kiállítások követik, amikor nemcsak a kortárs galériákban, hanem a fiatalok iskoláiban is sor kerül kiállításokra, vetítésekre.
Ha úgy gondolja, szívesen támogatná az úszó „nagykövetek" egyikét, azt itt teheti meg.
(Borítókép: Hermann Ildi)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
36 perce
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
2 órája
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
3 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
4 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
5 órája
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz ebben látja a hasonlóságot Orbán Viktor és Magyar Péter között
A volt vezérkari főnök a luxusvilla-ügyről is beszélt.
3 perce
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
39 perce
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
5 perce
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
5 órája
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba
A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.
3 órája
- Címlapon
Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
Érdemes kerülőúton közlekedni.
3 órája
- Címlapon
Donald Trump levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől – küszöbön a béke?
Az amerikai elnök szerint Moszkva határozottan jelezte, hogy kész a megállapodásra.
4 órája
- Címlapon
Benyújtottak egy törvényjavaslatot, hogy Donald Trump arcképe szerepeljen az amerikai 100 dollároson
Csaknem 100 év után lenne újra portrécsere egy címleten.
5 órája
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát
Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.
február 26., 13:23