A bagolykalács adott esélyt a bányatelepi nőknek

– Ezt elrontottam?

– Nem, de még hagyni kell.

– Nem könnyű azért forgatni ezeket a vaslapokat, hogy közben össze kell fognom.

– Ó, ha láttad volna a nagyobbakat, anyám, az de nehéz volt!

Na, velem is csak többen vannak, gondolom magamban, miközben Ilonka útmutatása alapján próbálom tartani a lépést a többiekkel a molnárkalács-gyártásban. Míg én egyet megsütök, alkalmi munkatársaim legalább kettőt készítenek el. A fotós kolléga is azzal heccel, hogy alkarra még erősödnöm kéne. Nagy a nevetés, de a csapat legidősebb tagja, Anikó néni legalább a védelmébe vesz. Az elején nekik sem ment ilyen könnyen, sokat próbálgatták, mekkora lángon, hány percig kell sütni a tésztát, hogy ne égjen oda, de ne is maradjon nyers a forró vaslapok között.

A környéken csak bagolykalácsnak becézett ropogtatni való a boltok polcairól jól ismert sajtos tallérokhoz hasonlítható leginkább, csak puhább és vastagabb a tésztája. És persze finomabb is mint a bolti: Ilonkáék sajtos és chilis ízben készítik, de van édes változata is. A végén még felvesztek, jegyzem meg önkritikusan a kevésbé jól sikerült darabokat látva. Hát, én nem úgy látom – vágja rá nevetve Suha László, a Szúcson berendezett sütöde főnöke, ezért inkább félreteszem a még nyers tésztagolyókat, és megkérem, mesélje el, hogyan vágtak bele a kalácssütésbe.

A külvilágtól elzártan élnek

Minden azzal kezdődött, hogy három éve a Heves megyei Szúcs-Bányatelepen német állami támogatással elindult az Autonómia Alapítvány és a Katona József Színház közös,

Ebből nőtte ki magát az Autonómia Alapítvány másik projektje, az Aktivizáld a közösséged!, ami a felnőtteket célozta. A Soros Alapítvány támogatásával összesen kilenc helyszínen futó projekt elsősorban hátrányos helyzetű, többségében romák által lakott településeknek vagy településrészeknek szól.

Ilyen az alig 150 fős Szúcs-Bányatelep is: hatalmas problémát jelent a munkanélküliség, a falubeliek évtizedek óta szinte a külvilágtól elzárva élnek, az alapítvány megjelenése előtt alig volt közösségi élet, sorolja a kihívásokat Suha László, a helyi koordinátor.

Egyik falubelinél több mint 20 éve nincs áram, de nem is akarja, hogy bevezessék, mert a TV és a rádió csak költség lenne, mesélte. Mindkét program legfontosabb célja, hogy erősítsék a helyi közösségeket és a romák integrációját, de legfőképp csökkentsék a szegregátumban élők kirekesztettségét mind fizikai, mind mentális értelemben.

Kimondott cél az is, hogy mindezt a helyi közösség bevonásával, aktív részvételével valósítsák meg. A helyiek alakítottak egy csoportot, kéthetente rendszeresen összeülnek, és közösen átbeszélik, mit történt a faluban, min lehetne javítani. “Mi úgy tudunk segíteni és támogatókat szerezni, ha ők megfogalmazzák, hogy mi a probléma és hogyan lehet megoldani”, magyarázza Suha László. Egy alkalommal 2,4 millió forint támogatást kaptak a Prezitől. A csoport döntötte el, hogy mire költsék el a pénzt, mire van leginkább szüksége a falunak. Így újították fel az addig romos buszmegálló.

Aztán kialakítottak egy klubhelyiséget, ahol a felnőttek kikapcsolódhatnak kicsit, biliárdozhatnak és dartsozhatnak. Erre is nagy igény volt, mert több kilométeres körzetben nincs semmilyen szórakozási lehetőség, nincs se diszkó, se kocsma. Suha kiemelte, hogy a csoport tagjai nemcsak kitalálták, hogy mi legyen a pénz sorsa, hanem maguk is részt vettek a munkálatokban: vakoltak, falat festettek, hordták a sittet.

Maguknak dolgoznak

Ugyanígy a csoport kezdett el azon gondolkodni azon, hogyan tudnának munkát adni a falubeli nőknek. A közeli egercsehi bánya sok családnak adott munkát, de az még a kilencvenes évek elején bezárt, azóta jószerivel csak a közmunka van. Sokan alkalmi munkákból élnek, az erdőbe járnak makkot szedni vagy gombát gyűjteni. A gyerekes nők még nehezebb helyzetben vannak, mert még közmunkára sem jutnak be, panaszolja Renáta, akinek három gyereke van. Ilonka összesen nyolc gyereket nevel: a három sajátját, illetve öt másikat a rokonságból fogadott be. Ezért mindenképpen olyan lehetőségben gondolkodtak, amit a gyereknevelés mellett is tudnának csinálni, hogy otthon tudjanak lenni, mire megjönnek az óvodából vagy az iskolából, merthogy helyben egyik sincs.

Ekkor jött a képbe a sütés: Suha László egyszer mesélt nekik a molnárkalácsról, amit egy fesztiválon látott. Ez megtetszett a csoport tagjainak, és mivel amúgy sem állt tőlük távol a sütés-főzés, elhatározták, hogy belefognak az ötlet megvalósításába.

Az indulást a Badúr Alapítvány segítette, az ehhez szükséges indulótőkét pedig az egyik kereskedelmi banktól kapták, ebből vették meg többek között a sütőket, a helyiséget viszont az önkormányzattól bérlik. Ilonkáékkal együtt összesen öten dolgoznak a sütödében, de nem közmunkásként, mindannyian rendes fizetést kapnak a napi négy órás munkáért. Nagyjából annyit keresnek így, mintha nyolc órában közmunkában dolgoznának.

Ugyanakkor a sütöde betéti társaságként működik, amiben a dolgozók a tagok, akár a profit is az övék lehet, ha úgy döntenek. Kiszámolták, hogy havonta stabilan egymillió forint körüli bevételre lesz szükségük, hogy önfenntartó legyen a manufaktúra. A munkaügyi központtól kapott kezdeti támogatás hamarosan lejár, ezért azután az eladásokból kell kigazdálkodniuk a béreket, a bérleti díjat, az anyagköltséget és a rezsit.

“Gyakorlatilag maguknak dolgoznak. Rajtunk fog múlni, hogy működik-e majd ez az egész”.

Egy műszakban körülbelül 150 kalácsot gyártanak, a nők maguk keverik a tésztát és csomagolják az elkészült termékeket.

A tervek szerint elsősorban Budapesten, a bulinegyed kocsmáiban fogják árulni a sós süteményeket, csomagját nettó ötszáz forintért. Több próbasütésen vannak már túl, majdnem hat hónap idő kellett ahhoz, hogy összeálljon a végső termék. Az első kóstolói visszajelzések kifejezetten jók voltak, legutóbb a Kolorádó Fesztiválon tartottak bemutatót. Már csak a NÉBIH-től kell beszerezniük a szükséges engedélyeket és élesben is beindulhat a sütés. Suha szerint a sütődével rácáfolnak arra a kialakult felfogásra, miszerint aki nem dolgozik, az nem is akar.

“Ha ezek az emberek esélyt kapnak, akkor igenis dolgoznak.”

Van, akinek életében először van rendes munkája. Anikó néniék pedig szívesen dolgoznak a sütödében; jó hangulatban telnek a munkaórák, a magnóból folyamatosan szól a zene, megy a pletyizés. “Fiúk, el kell mondjam, mi nagyon szeretjük ezt a munkát, meg értékeljük is”.

Önjárónak kell lenniük

Még egy érdekessége van a faluban működő közösségfejlesztő programnak, mégpedig a Dél-Amerikában kifejleszett CAF-módszer (Comunidades Autofinanciadas, azaz Önfinanszírozó Pénzügyi Közösség) alapján működő önsegélyező pénztár. Jelenleg tizennégy tagja van a “közösségi banknak”, ők dobták össze a pénztár tőkéjét, ami most 30 ezer forint körül alakul. Mindeki annyival szállt be, amennyivel tudott. Szabály, hogy csak a tagok kérhetnek kölcsön a pénztárból, erről mindig szavazással döntenek. Ha valaki például ezer forintot kér a banktól, akkor egy hónap múlva tíz százalékos kamattal kell visszafizetnie a pénzt. (Értelemszerűen a befizetett kamat is a közösségé marad.) Legtöbbször gyógyszerre vagy élelmiszerre szoktak kérni a tagok, 2-3 ezer forintokat, de volt, hogy valaki a fia születésnapja miatt kért kölcsön, mondták el a sütödések. De mi nem ebből élünk ám! – mondták. Arról is voksolással döntenek, hogy ki léphet be a csoportba.

Ezzel is a demokratikus döntéshozatalt igyekeznek erősíteni a pénzügyi tanításon túl: az alapszabályok ugyan adottak voltak, de azok tartalmát (például mekkora legyen a maximálisan felvehető összeg) már a tagok közösen határozták meg. Nem tudnak mindenkit motiválni, mondták felvetésünkre, miért nincs több tagja a csoportnak. Így is a csoport majdnem lefedi a falu családjainak felét.

Az önsegélyező pénztár lényege, hogy ne kelljen máshoz fordulniuk, ha hónap végén esetleg megszorulnak, mondja Suha László. Hosszú távon is az a cél, hogy önjáróvá váljon a csoport, az önsegélyező pénztár és a sütöde. Nem tudja előre megmondani, melyik faluban lesz végül sikeres a program, és melyikben nem. Az eddigi tapasztalatok szerint tíz faluból 3-4-ben tudtak tartós változást elérni, volt, ahol azonnal bedőlt a koncepció. Ami működik ebben a faluban, nem biztos, hogy három kilométerrel arrébb is működne, mondta a koordinátor.