Aztán egyszer csak jött fentről az utasítás, hogy le kell állnia

Ha tömeges fogolyszökéstől nem is, egyéni szökési próbálkozástól mindenképpen tartani lehet a jövőben – figyelmeztet a Terrorelhárítási Központ legutóbbi folyóiratában írt dolgozatában az Alkotmányvédelmi Hivatal egyik munkatársa. 

A szerző, a hazai börtönök nemzetbiztonsági aspektusait vizsgáló Kiskopárdi Zsolt János szerint hiába túlzsúfoltak a magyarországi börtönök, a fogvatartottak többsége elégedett az elhelyezés körülményeivel. Ahogy azt is tudják a rabok, hogy egy esetleges tömeges fogolyszökés, börtönlázadás leverése után sokat csorbulnának az eddig kivívott jogaik és kényelmi szolgáltatásaik.

Az AH munkatársa éppen ezért a külföldi, komoly fajsúlyú bűnözők esetében tartja fokozottabbnak ezt a veszélyt, mivel nyugat-európai bűnözői körökben több pénz forog. Ráadásul, ahogy a szerző fogalmaz,

a számukra elmaradottnak vélt és tapasztalt bv-s infrastruktúra nem jelent akadályt egy komolyabb akció véghezvitelében.

Az, hogy a nyugati bűnözőknek több pénzük van erre, mi sem bizonyítja jobban, mint az, ami a hétvégén Franciaországban történt, amikor egy csúcsbűnözőt helikopterrel szöktettek meg állig felfegyverzett társai egy francia börtönből. 

Magyarországon évente csupán 2-3 fogolyszökés van. Legutóbb június végén szökött meg két rab a márianosztrai börtön mellett működő gazdasági területről, de őket néhány órán belül elfogták. 

Példaként említ egy esetet, ami 2015. október 18-án, a tököli börtönben történt. Ezen a vasárnapon egy húszéves, lopásért jogerősen elítélt férfi reggel sétán volt, amikor kihasználta, hogy az épület felújításakor már nem használt és felhalmozott eszközökkel felmászott a belső kerítés tetejére. A társai által csak Pókembernek nevezett elítélt ezután a "lősávban" elhaladva elhaladt az akkor egyébként üresen álló (!) őrtornyok alatt, majd az egyik torony aljában lévő "kutyaindítón" keresztül felmászott az őrtoronyba. 

Mindezt úgy csinálta, hogy közben a biztonsági kamerák vették. Az őrök észre is vették ezt, a szolgálati kutyás járőr elindult az autójával a börtönt körülvevő szolgálati úton. Csakhogy azt az őr sem tudta, hogy amikor befordult a műútról a bástyafal sarkánál, és elhaladt az őrtorony alatt, a Pókember felülről figyelte őt. Amikor az őr elhaladt alatta, az elítélt leugrott és elfutott. Két nap múlva tudták csak megfogni. 

„Mivel az említett intézetben – az esetet megelőzően – évekig különböző pozíciókat láttam el, az akkor fennálló hiányosságok előttem is ismertek voltak” – írta a szerző. Szerinte 2008 előtt a szökésnek ez a fajtája kivitelezhetetlen lett volna, mivel akkor még mindhárom toronyban biztonsági felügyelők teljesítettek szolgálatot, és rögtön feltűnt volna az ott levőknek egy, a lősávban rohanó fogvatartott.

A szerző szerint a létszámhiány, a hibás szolgálatszervezés és a szolgálatban lévők logikátlan elhelyezése miatt kellett kiüríteni a tornyokat. Így történhetett, hogy a szökést a kamerák miatt ugyan látták az őrök, de nem tudták megakadályozni. „Tanulságként levonható, hogy a szökések többsége feltöltött alkalmazotti létszámmal, az élőerő helyes elosztásával és megfelelő feladatszabással megelőzhető lenne” – írta a szerző.

De nemcsak egy olyan, nyilvánosságot korábban nem kapott belső incidens hátterére világít rá a tanulmány, hanem egy másik jelenségre is: a börtönön belüli korrupcióra. Azt a szerző sem titkolja, hogy ez bizony egy elhallgatott téma. „A tanulmány egyik legkényesebb részében egy létező, de mindenki által elhallgatott jelenségről esik szó” – írja a korrupcióról szóló rész elején. 

A börtön egy speciális, zárt közeg, ahol az informális hálózat sajátos hierarchiarendszert alakított ki. A közvélekedés szerint a börtönben a vagyonosabb elítéltek mindent megszerezhetnek. Hogy ez így van-e vagy sem, a szerző nem foglal állást, de leírja a személyes tapasztalatát. Eszerint az új, még a fogvatartottak számára ismeretlen, esetleg kezdő felügyelőt az elítéltek próbára teszik, azaz „bekóstolják”. Először kis értékű „ajándékok felejtődnek” a felügyelő asztalán, például csoki, cigi. Ezután figyelik a reakciót, mit tesz a vizsgáztatott, elteszi, otthagyja vagy kidobja a szemetesbe.

„Másik ilyen próbálkozás, amikor szánalmat-sajnálatot próbálnak kelteni és ezzel plusz fürdési vagy telefonálási lehetőséget kísérelnek meg kicsikarni maguknak. Nem ritka, hogy a dohányzó felügyelőknél megszámolják a náluk levő cigarettaszálakat, mert előfordult, hogy több szállal hagyták el a körletet 12 órás szolgálat után, mint amennyivel felmentek oda” – írta a szerző.

A szerző szerint a megbukott és utólag kikérdezett körletfelügyelők kivétel nélkül mindig az alulfizetettséget hozzák fel mentségükként.

Ezúttal ismét egy tököli példát említett. 2007-ben „egy mindenki által becsült fiatal kollégát vittek el bilincsben a körletről” a belső elhárítás emberei. Mint kiderült, a körletfelügyelő építkezett, pénzszűkébe került, és úgy akart pénzhez jutni, hogy a körleten kereskedett: egy 20 ezerért vásárolt dominós mobiltelefont 35-40 ezerért passzolt el a raboknak. De nemcsak mobilokban utazott,  rivotril nevű nyugtatót, szeszesitalt és egyebeket is vitt be a rácsok mögé. Az ezekért kapott pénzt egy, a házához közeli kocsmában vette át.

A tanulmány szerzője szerint volt már rá példa, amikor a fogvatartottak szempontjából kulcsfontosságú pozíciót betöltő felügyelő, nevelő kapott az intézet parkolójában friss fotót saját családjáról, gyerekét az iskolába kísérő házastársáról. Könnyen lehet, hogy ilyen esetben nem minden őr fordul az elöljárójához vagy a belső elhárításhoz, hanem leszerel, vagy ami a rosszabb, teljesíti a gengszterek követeléseit.

Ráadásul a tanulmány szerzője szerint a statisztikai adatok nem mindig a valóságot tükrözik. Erre szintén egy tököli példát hoz. Az egyik zászlós rendfokozatú biztonsági tiszt éjszakai szolgálatokban a börtön épületein körül és a körleteken belül portyázva szedegette össze a tiltott kapcsolattartásra használt telefonokat. 

Magasan vezette az előtalálási statisztikát, „mobilzászlósnak” hívták a háta mögött a fogvatartottak. Aztán egyszer csak jött „fentről” az utasítás, hogy le kell állnia eme tevékenységével, „mert már az országos előtalálási statisztikában is az elsők között van Tököl, és ez azért mégsem vet jó fényt az intézetre!” Az említett zászlós kénytelen volt visszavenni a „tempóból”. Utána többnyire már csak a rendszeresített jelzőkészülékkel járkálva mutogatott kívülről a körleteknél, hogy hol használhatják éppen az illegálisan tartott mobiltelefont

- írta a tanulmányban a szerző.

A szerző szerint csökkenteni lehetne a tiltott mobilok számát, tehát javítani lehetne a statisztikát, ha a fogvatartottak legálisan többet telefonálhatnának és alacsonyabbak lennének a tarifák. Szerinte ugyanis a benti felhasználók nagyon magas aránya ténylegesen a rokonsággal tart kapcsolatot. (Az elítéltek irreálisan drágán, 93 forintos percdíjjal hívhatják fel hozzátartózóikat a börtönökből.)

Előfordult hogy az ellenőrzések ellenére néhány fogvatartotthoz olyan eszköz is bejutott, amely képrögzítésre, illetve internetes kommunikációra is alkalmas volt. Emlékezetes eset volt, amikor egy erőszakos bűncselekményért elítélt a Youtube-ra is felkerült videóban fenyegette meg egy kint lévő ismerősét, máskor pedig egy elítélt a Facebook-oldalára töltött fel fotókat és videókat a sopronkőhidai fegyházból. (Igaz, ez még kutyafüle ahhoz képest, ami az Egyesült Államokban zajlik. Az alabamai börtönből durvábbnál durvább felvételek kerülnek fel a netre bedrogozott rabokról, brutális verekedésekről.)

A telefonokat és SIM-kártyákat a legkülönfélébb módon csempészik be a börtönökbe:

• küldött csomagban, de itt a legnagyobb a lebukási arány, mivel a csomagot röntgenes vizsgálatnak vetik alá;
• beszélőkön, a rokonok adják át, de ez is veszélyes, mert a látogatókat is átvizsgálják, megmotozzák;
• beviszi az elítélt ügyvédje.

A telefonnál könnyebb becsempészni a SIM-kártyát, de ahogy a szerző fogalmaz:

Márpedig a telefonokkal tökéletesen és ellenőrizhetetlenül megszervezhető egy szökés. De a legérdekesebb a tanulmányban az alábbi megállapítás, miszerint "mivel nincsenek pontos statisztikák és látens jelenségről van szó, a bv. intézetekben levő illegális telefonok tényleges száma teljesen ismeretlen és felderíthetetlen".

Cikkünk megjelenése után a tanulmány szerző jelezte, hogy az általa leírtak a 2003 és 2007 közötti állapotokat tükrözik.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

(Borítókép: Ajpek Orsi/Index)