Fontos választáson derül ki, hogy áll most a Fidesz és az ellenzék

2018.07.08. 08:03

Vasárnap választ új polgármestert Józsefváros, miután az eddigi polgármester, Kocsis Máté parlamenti mandátumot szerzett, és a két posztot nem viheti egyszerre a törvény szerint. A VIII. kerületi időközin a teljes baloldali ellenzék (LMP, Momentum, Párbeszéd, MSZP, DK, Liberálisok, Szolidaritás) és a helyi civilek által támogatott, de hivatalosan független Győri Péter küzd meg Sára Botonddal, az önkormányzat fideszes alpolgármesterével. A Jobbiknak anyagi gondjaik vannak, így nem indulnak a választáson, sőt, nem is foglalkoznak vele a nyilvánosságban.

Az V. kerület is választ

A Belváros önkormányzatából a fideszes Böröcz László távozik a parlamentbe, az ő helyére választanak szintén most vasárnap egy képviselőt. Ő 2014-ben 50 százalékkal nyert  a kerületi 4. körzetből. Az korán kiderült, hogy az ellenzék össze akar fogni, de nem sikerült zökkenőmentesen a dolog: a liberális Szabadai Viktor állt ki májusban, hogy ő lesz a közös jelölt, majd kiderült, hogy mégsem, hanem Nagy Béla független jelölt, pedagógus. A Fidesz jelöltje Balla Valéria Emese, és ringbe száll a veterán kavarógép, Schmuck Andor is, nem is akárhogy.

Az új polgármester csak egy rövid ideig, a 2019-es őszi önkormányzati választásig tölti be a tisztséget, a választás egyfordulós, érvényességi küszöb nincsen.

A leköszönt polgármester, Kocsis Máté értelemszerűen alpolgármestere, a szintén fideszes Sára Botond mellett korteskedik, szerinte ő lenne a méltó utódja, és biztosíték “arra, hogy a megkezdett kerületi fejlődés ne torpanjon meg”. Kocsis szerint vele szemben a “magát függetlennek beállító”, egykori SZDSZ-es, liberális jelölt

csak a drogosokat vonzaná a kerületbe, hajléktalantanyává változtatná azt,

sőt még az illegális bevándorlással is szimpatizál - mondta kedden az éppen kampányra időzített Orczy téri megújulás bejelentésén.

Jogászból alpolgármester 

1979-es születésű, jogász végzettségű Fidesz-KDNP-s jelölt a kerület alpolgármestere. A pályafutását egy ügyvédi irodánál kezdte, ügyvéd. 2011 óta dolgozik Józsefvárosban, kezdetben jogi referensként, majd ő lett a Polgármesteri Kabinet vezetője. Kocsis Máté javasolta az alpolgármesterré való kinevezését. Amellett, hogy segítette a polgármester munkáját, ő irányította a Józsefváros Újjáépül programot. 2014 óta a Százados negyed önkormányzati képviselője. Életrajza itt érhető el.   

 

Sára Botond programjában - Kocsis mondataival egybecsengően - "az elkezdett fejlesztések folytatása" szerepel, és hogy "ne váljon újra drog- és hajléktalantanyává a kerület". A kampányban az alpolgármester egy óvodában is szétküldette a kampánylevelet a szülőknek, az aláírásukkal kellett igazolniuk, hogy átvették - írta a Mérce. A kerületiek emellett nem csak az Orczy tér megújítására kaptak ígéretet, júniusban derült ki, hogy strand és gyógyfürdő épülhet Józsefvárosban, aztán Sára a kampányfinisben, csütörtökön azt is bejelentette, hogy több mint kétszázmillió forintból fejlesztik a Szent Kozma Egészségügyi Központ eszközparkját.

Miért akarnék hajléktalantanyát?

Kocsis Máté hajléktalanos megjegyzésére Győri Péter ezt mondta az ATV-ben:

Én, aki évtizedeket töltöttem azzal, hogy csökkentsem a közterületi hajléktalanságot – több kevesebb sikerrel, nyilván ez nem egy emberen múlik –, miért akarnék hajléktalantanyát bárhova? 

Győri Péter azt mondta, több szociális bérlakást akar a kerületben, a rendőröket is az utcára terelné, visszahozná a tűcsereprogramot, együttműködne a hajléktalanokat ellátó szervezetekkel, az egészségi intézményeket pedig a betegekkel ellenőriztetné, nagyobb beleszólást adna a civileknek az önkormányzat ügyeibe, és iskolaszékeket hozna létre - derült ki az Abcúg interjújából. Aztán megígérte azt is, hogy megválasztása esetén nem ír alá kilakoltatási határozatot.

Az SZDSZ-es múltjára való támadásokat pedig már korábban úgy kommentálta, hogy büszke arra, hogy segíthetett a rendszerváltás veszteseinek.

A kampányban a Helyi Választási Bizottsággal gyűlt meg Győri Péter baja: első körben elmarasztalták, mert független jelöltként feltüntette az őt támogató pártok, szervezetek logóját is, a fellebbezés után viszont Fővárosi Választási Bizottság neki adott igazat, mert jogszerűnek találták a mögötte álló támogató szervekről tájékoztatni a szavazókat. A plakátjai lefújásának ügyében szintén ellene döntött a választási bizottság: nem tartották azt jogsértőnek azzal az indokkal, hogy azok nem váltak felismerhetetlenné.

A szociálpolitikus

Győri Pétert sokan a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány vezetőjeként ismerik. A 63 éves közgazdász, szociálpolitikus jelölt a nyolcvanas ével óta szociális ügyekkel foglalkozik.  Tudományos területen kezdte a pályafutását, 35 éve oktat az ELTE-n, 12 évig pedig az MTA kutatójaként dolgozott, a rendszerváltást megelőző lakáspolitikai és szociálpolitikai reformok előkészítésében is részt vett. A rendszerváltás után az SZDSZ fővárosi szakpolitikusa lett, majd 12 évig a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságának elnökeként dolgozott. 2018-ig a legnagyobb budapesti hajléktalanellátó szervezet, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgató-helyetteseként dolgozott, 12 éven át. Győri életrajziitt olvasható. 

  

2009 óta csak a Fidesz

Nem lesz könnyű dolga az ellenzéki összefogásnak a kerületben. 2009 novemberében az előző polgármester, az SZDSZ-es Csécsei Béla lemondása miatt tartottak választásokat, ekkor került Kocsis Máté a posztra, mégpedig fölényesen, bő 9000 szavazattal, miközben a második helyezett szocialista Komássy Ákos 2300 voksot kapott. A fideszes politikust 2010-ben 58, a legutóbbi, 2014-es polgármester-választáson pedig ismét nagy többséggel, 57,17 százalékkal választották újra. 

A részvétel a polgármesterválasztásokon hagyományosan nem túl nagy Józsefvárosban, a mintegy 58 ezer szavazásra jogosult közül négy és nyolc éve is 18 ezren voksoltak.

Az ellenzéki jelöltnek emellett az adhat némi reményt, hogy Kocsis az április 8-i országgyűlési választásokon, a budapesti 6. számú – Józsefvárost és Ferencváros egy részét magában foglaló – választókerületben 40,51 százalékát kapta a szavazatoknak, vagyis szigorúan véve a szavazatok kisebb részét szerezte meg. 

Kettejükön kívül indul még egy munkáspárti és egy független jelölt, Fehérvári Zsolt István és Pintér Attila.