Iskolások a barlang mélyén – Magyarországon 53 éve történt egy tragikus eset
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
A thaiföldi barlangban rekedt gyerekek története bravúros mentéssel zárult. Az egész világ aggódva figyelte a gyerekeket. A helyszínre érkező helyi és külföldi segítők önfeláldozásával talán túlzott pátosz nélkül mondhatjuk, hogy a veszélyes kirándulás kiváltotta összefogással kicsit jobb hely lett a világ.
53 évvel ezelőtt Magyarországon is történt egy barlangszerencsétlenség, akkor három gimnazista fiú az életét vesztette egy szilveszteri barlangtúrán. Az egyik elhunyt, Brückner Emőd a nagybátyám volt, így a történeteket részben családi emlékek, részben az interneten fellelhető írások, elsősorban Rill Attila itt olvasható visszaemlékezésének segítségével idézzük fel.
A pannonhalmi barlangászok
A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban 1960-ban alakult meg a Rómer Flóris Barlangkutató Csoport. Vezetője Pászthory Valter bencés szerzetes tanár, képzett barlangász volt, akit a visszaemlékezések szerint kifejezetten erős egyéniségnek írtak le, sok diákja, így a fiatal barlangászok rajongtak érte, mások ugyanakkor kicsit önfejűnek tartották.
A barlangkutatók év közben is sokat gyakoroltak hétvégenként, elsősorban a Bakonyban, több járatot is a csoport fedezett fel. Pászthory Valter a gimnáziumtól jóval távolabb eső aggteleki vidékre először 1964-ben szervezett táborozást, akkor mindenféle gond nélkül zajlott le a tábor.
A tragikus 1965
Az 1965-ös, négy-öt naposra tervezett Baradla-táborozás december 28-án kezdődött és január 2-án ért volna véget az eredeti tervek szerint. Bár egy szilveszteri barlangi táborozás elég cudarul hangzik, valójában a barlangban nagyjából azonos körülmények vannak télen-nyáron, a visszaemlékezések szerint a hőmérséklet 10 fokos volt, a bizonyos járatokban csörgedező patakok pedig 9-10 fokosak. Bár a társaság magját gimnazista fiúk alkották, de egy öregdiák és három gimnazista lány is csatlakozott a csoporthoz. A túrázók gumimatracokon, hálózsákokban aludtak, a lányok sátrat is használtak.
Az első napokban több túrát is tettek a fiatalok,
a december 31-i, utolsónak tervezett „csúcsesemény” egy veszélyesebb, vízzel teli járat, a Styx-ág bejárása volt.
Ezen eleve nem mindenki vehetett részt, csak a gyakorlottabbak, a lányok például a táborhelyen maradtak, csak a gyakorlott barlangász vezetőjük, Szemlér Mária indult el a többiekkel.
A célpont
A kor lehetőségei szerint megfelelő volt a csapat felszerelése, bár 53 évvel ezelőtt ez még nem profi, vízhatlan barlangászruhákat jelentett, de volt velük réteges ruházat, az oxigénhiányt is jelző karbidlámpa, a vezetőnek pedig fejlámpája is volt.
A túrán elöl haladt Pászthory Valter a vezető, utána libasorban a diákok.
A kirándulás célpontja a magyar–csehszlovák határ volt, amelyet a kor viszonyainak megfelelően még a föld alatt is vastag rács jelölt ki.
A visszaemlékezések szerint ebben az évben a korábbi túrához képest valamivel magasabb volt a vízszint.
Abból, hogy a túrán később nagyjából egyszerre rosszul lett szinte mindenki, és többen az eszméletüket is elvesztették, arra lehet következtetni, hogy a magasabb vízállás miatt a járatban vagy nem volt elegendő levegő, vagy vélhetően a barlang alján folyó Styx-patak vizébe olyan vegyület kerülhetett, valamilyen méreg, amelyre a túra résztvevői eltérően reagáltak, de többeknél súlyos rosszullétet okozott.
A rácstól visszafelé
A társaság még eljutott a szilveszteri túra tervezett végcéljához, a határhoz, ahol a visszaemlékezések szerint a csapat elénekelte a magyar himnuszt, egy-egy korty pálinkával ünnepelt, majd visszafordult.
Ekkor következett be a tragédia. Sorra, egyre többen rosszul lettek, Brückner Emőd, Haader Pál és Wettstein Antal az eszméletüket is elvesztették. A vezetők és a jobb állapotban levő túrázók cipelték őket, de egy ponton a két túravezető úgy látta, hogy a csoport a maga erejéből nem képes kijutni és az eszméletlen társaikat kimenteni, így Pászthory Valter és Szemlér Mária kiindultak segítséget hívni.
Érkezik a segítség
A vezetők el is jutottak nagy nehezen az aggteleki turistaházhoz, ahol szilveszteri ünnepség zajlott. Némi zavart okozott, hogy a részlegesen szintén bódult állapotban levő Pásztory Valtert először ittasnak nézték, de végül előbb a bulizó társaság, így a közeli laktanyából határőrök is, majd Ózdról bányamentők is a helyszínre érkeztek.
A mentésben résztvevők sajnos már csak azt tudták megállapítani, hogy Brückner Emőd, Haader Pál és Wettstein Antal már nem él.
A többiek között volt, akit eszméletlenül hoztak ki a mentők, mást elég volt kitámogatni a saját lábán.
Vádak
A halál pontos okát meggyőzően nem állapították meg, „boncolás” mindössze a helyszínen történt, a nem kórházi körülmények között végzett gyors vizsgálatot aligha lehetett szakszerűnek tekinteni. A halál közvetlen okának a kihűlést jelölték meg, a mérgezés kivizsgálása talán azért is kellemetlen lett volna, mert az eset a magyar–csehszlovák határon történt, így a baráti népek között is bonyodalmat okozhatott volna.
A kor hivatalos politikája nem volt éppen támogató az egyházi iskolákkal, így a korabeli cikkek, például a Kék Fény műsorvezetőjeként később országosan is ismertté vált Szabó László bűnügyi írásai sokféle vádat megfogalmaztak a túravezetővel szemben. Például azt, hogy a diákok nem kaptak megfelelő ellátást, mert szándékosan aszkéta életet éltek a táborban, és így legyengültek, a himnuszéneklés a határon irredentizmusnak tűnt fel a cikkekben, de a fő vád a megfelelő segítségnyújtás elmulasztása volt.
Az ítélet
Pászthory Valtert végül utóbbiért, vagyis cserben hagyásért ítélték el. A visszaemlékezések szerint a korabeli bíróság viszonylag alaposan járt el, valóban meghallgatott szakvéleményeket, és az 1966 nyarán már zajló tárgyalás során eleinte úgy tűnt, hogy akár a túravezető felmentésével is zárulhat a per.
Ám a közhangulatot, a sajtót biztosan, de talán a bíróságot is jelentősen befolyásolta egy újabb zavaros eset. Pászthory Valter a következő nyáron az egyik baradlai barlangászfiú nővérével a Balaton közepén csónakázott, amikor óriási viharba kerültek. Végül szerencsére mindenki megmenekült, de az északi partról induló lány végül a déli oldalon ért partot,
Pászthory Valter az újabb eset tükrében már notórius „fiatalveszélyeztetőként” tűnt fel, akit három évre ítéltek.
Szabadulása után a pannonhalmival egy rendbe tartozó győri bencés iskolába került, de már nem taníthatott, így a rendház felújítási munkálatait vezette, csak a kilencvenes évek elején egy budapesti bencés általános iskolában taníthatott újra, majd hamarosan elhunyt.
Az 1965-ös tragédia hosszú évekre visszavetette a hazai barlangászatot, a szomorú esemény után egy éven belül Magyarország összes ifjúsági barlangkutató csoportja feloszlott.
Borítókép: www.phbences.hu
1965. december 31-én egy szilveszteri barlangtúrán Magyarországon is diákok rekedtek egy barlangban, sajnos az az eset tragédiával zárult.
716 · Jul 11, 2018 07:11am Tovább a kommentekhez