Háromgyerekes anyát szúrt le egy exrendőr Inárcson
Adósságok miatt szúrtak le tegnap egy hivatali ügyintézőt Inárcson. A Bors szerint a 61 éves férfit hiteltartozásai miatt ki akarták lakoltatni és a gyerekeit is elveszítette volna. A lap úgy tudja, hogy Cs. Attila biztonsági őrként dolgozott, családi házukat nemrég építették a Pest megyei településen. A Blikk szerint az elkövető korábban rendőr volt.
Egy településen élő szerint Cs. Attila nehezen viselte, ha nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy eltervezte. Állítólag a családsegítőben dolgozó áldozat V. Andrea is többször próbált segíteni neki. A Bors szerint a leszúrt hivatali dolgozó három gyermek édesanyja volt.
"Édesanyám félt, mert bántották verbálisan. És így is bement dolgozni, szeretettel és türelemmel, rendíthetetlen hittel, hogy egy jobb dolgot vihet ma végbe" - írta róla legnagyobb lánya a Facebookon.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.