Névrokonokkal is küzd az ellenzék Miskolcon
További Belföld cikkek
- Reagált a kormány az Orbán Viktor elleni feljelentésre
- Tovább nőtt a Fidesz-KDNP előnye a Tisza Párttal szemben egy új közvélemény-kutatás szerint
- Újabb pert indítana a Jókai utcai házomlásban életveszélyesen megsérült balettművész
- A BYD nem tündérmese, inkább egy stratégiai lehetőség – állítja a szegedi közgazdász
- Hivatalos: módosították a Büntető törvénykönyvet és Magyarország Alaptörvényét is
Hiába tűnik tét nélkülinek a vasárnapi miskolci időközi önkormányzati választás egyetlen képviselői helyért, mégis sikerült olyat nyújtania, ami miatt a kampánya különleges lett.
Klónok támadása
Először is azzal, hogy elindult rajta a művésznevén, Rokker Zsolttiként ismert humorista, azaz Erdei Sándor, méghozzá lényegében az összes, mérhető ismertségű ellenzéki párt támogatásával: mögé állt a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd.
Aztán azzal, hogy „Rokker Zsolttinak”, váratlan ellenfele akadt: Erdei Sándor, Nyékládházáról. Utóbbi hét évvel fiatalabb, így a szavazólapon csak születési évük jelzi a különbséget a két független jelölt között. „Rokker Zsoltti” így a lapon Erdei Sándor (1976) lesz.
Aztán megjelent egy harmadik jelölt aki nem Erdei eredeti, hanem a művészneve miatt jöhetett jól vele szemben: Molnár Zsolt. Akár csak a nyékládházi Erdei, Molnár sem volt ismert aktív helyi politizálásáról, társadalmi tevékenységéről. A kampány alatt sem váltak ismertebbé, az ismeretlen Erdei Sándor sem akart nyilatkozni a sajtónak, a megkeresésekre nem reagált, de Molnár Zsolt sem árasztotta el saját terveivel a választókat.
Nem maradt viszont szótlan a negyedik jelölt: a munkáspárti Fülöp József Istvánné az elmúlt bő húsz évben észrevétette magát helyi aktivitásával. Indult már korábban is, például 2006-ban Miskolc polgármesteri posztjáért. Akkor 0,55 százalékig jutott, 362 szavazattal.
A kampányban a fideszes vezetésű önkormányzat lapjában is megjelent vele interjú. Ebben a legfontosabbnak azt tartotta elmondani, mennyire nincs rendben, hogy a baloldal a Jobbikkal összeállva támogatja Erdei Sándort, „nincs igazi baloldali jelölt”. Valóban, a 2010-ben még Fideszre szavazott Erdei "Rokker Zsoltti" Sándor maga is hangsúlyozta, inkább a Jobbikot érzi magához közelebbinek, de nem utasí A Fideszről – amely a miskolci önkormányzat többségét adja, és fideszes volt a Győri kapu városrész képviselője is – nem tett említést a megjelent cikk alapján.
Láthatóan nem a Fidesz hivatalos jelöltjének dolgát nehezítik meg a Rokker Zsolttin kívüli jelöltek. Márcsak azért sem, mert Molnár Zsolt a Fidesznek dolgozott aktivistaként, és az áprilisban parlamenti képviselővé lett Hubay Györggyel van közös fotója. Hubay áprilisban lett parlamenti képviselő, az ő megüresedett önkormányzati képviselői helye miatt zajlik az időközi választás.
A Hvg.hu a nyékládházi Erdei Sándor és a Fidesz között is megtalálta a kapcsolatot: a lap úgy tudja, hogy Tállai Andráson, a fideszes NAV-elnökön és Nyékládháza fideszes polgármesterén át vezetett az út Erdei Sándorhoz, aki ismerősei körében sem nagyon hangoztatta miskolci indulását. Nyékládházán a lap szerint a 35 éves Erdei indulása előtt Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója is megfordult állítólag.
Az viszont biztos, hogy Erdei a héten közölte: feljelentést tesz a kamujelöltnek tűnő jelöltek ellen, csalást gyanítva. A Hír Tv-nek azt is elmondta, hogy beszélt is Molnár Zsolttal, aki szerinte „legszívesebben már visszalépne, ha hagynák. De nem engedik. Úgyhogy ő most 2 hétre külföldre utazott. Nincs is otthon a választási időszakban. Aggódtam is a kampányáért, hogy mi lesz vele. Egy darabig tartottuk vele a kapcsolatot, de már le vagyok tiltva. De ő elmondott mindent, töviről hegyire. Neveket említett, hogy miről szól ez az egész. ... elhangzott ott Kubatov Gábor neve, Csöbör Katalinnak volt az aktivistája” - mondta Erdei Molnárról.
De miért ne nyerne simán a Fidesz?
Miskolc 28 tagú önkormányzatából 17 fideszes, a többség tehát akkor sincs veszélyben, ha Erdei "Rokker Zsoltti" Sándor nyerne. De miért nyerne, ha egyszer Miskolc 12. választókerülete a parlamenti választáson is a Fidesz jelöltjére szavazott, akit 2014-ben önkormányzati képviselőnek is megválasztottak?
A számadatok alapján a Fidesz nem mehet biztosra, egy szélesebb ellenzéki összefogás esetén: Hubay 2014-ben a 12. választókörzetben az önkormányzati választáson 38,7 százalékot szerzett, az MSZP-DK-Együtt-Lokálpatrióták közös jelöltje 25-öt, a Jobbiké 21,2 százalékot.
Idén áprilisban az országgyűlési választáson Hubay a 2. számú egyéni választókörben ugyanígy 38 százalékig jutott, az MSZP-Párbeszédtől Varga László 29,9, a Jobbiktól Pakusza Zoltán 28,5-ig.
A kormányközeli sajtóban horrorkoalíciónak nevezett Jobbik-MSZP választói tehát – feltéve, ha ezek a gyakorlatban is összeadódnak – jóval többen vannak, mint a Fideszé.
A névrokonok, megtévesztő nevű Fidesz-közeli jelöltek, baloldalt ostorozó baloldali ellenjelöltek tehát hasznosak lehetnek a kormánypártnak, még ha csak pár százalékot csippentenek is le az ellenzék közös jelöltjétől.
Keleten már ismerik
- Három azonos vezetéknevű jelölt is megjelent a szavazólapon.
- A mindenki által várt jelölt helyett az ellenzékivel azonos vezetéknevű jelölt indult.
Az előbbi példa Ukrajnában, az utóbbi Oroszországban jelent meg. (Igaz, Oroszországban már kvadrocsavaros duplafenekű ravaszságokról beszélnek, amikor maga a jelölt indíttat maga ellen azonos nevűeket, hogy aztán jól kompromittálhassa vele a hatalmat. Mindegy, hogy ez valaha bebizonyosodott-e, a lényeg, hogy van még mit tanulni a kompromat őshazájától.)
A jaroszlavli önkormányzati választás orosz példája egyébként is haladó fokozat, mert egyesíti az az ellenzéki jelölt szavazói megtévesztésére alkalmas névrokonságot a kamupárt névvel: az ellenzéki Vorobjov ugyanis az Orosz Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) jelöltje – azaz a rendszerkonform, de többé-kevésbé ellenzéki párté – a másik Vorobjov viszont a 2009-ben létrehozott, parlamenti hellyel nem rendelkező Oroszország Kommunistái párté.
Ukrajnában meg csak simán indult egymás ellen három Gyjatlev, máshol két Olekszandr Szemenjuk, vagy névrokona másnak, aki épp esélyes az adott körzetben.
Szereti a focit
Helyiek szerint az elmúlt egy évben a helyben lakó Erdei "Rokker" aktívan jelen volt a miskolci városrész fórumain, még mielőtt bejelentette volna, hogy indulna az önkormányzati választáson. Részt vett gerilla-virágültetésen, elmondta a véleményét a városrészt érintő problémák kapcsán a civil fórumokon.
Szórólapján írt elképzeléseiről, a parkolási gondokról, az ifjúsági ház megőrzésének fontosságáról. Legújabb szórólapja már inkább a Jobbikhoz való közelállást emeli ki, a szórólap alján jelezve, hogy a többi ellenzéki párt is támogatja őt.
A fideszes, miskolci születésű és szintén a városban élő Nagy Ákos ügyvéd viszont sokkal kevesebbet osztott meg a választókkal elképzeléseiről. Bemutatkozó sajtótájékoztatóját csak június elején tartotta. Ezen elmondta, hogy a közbiztonság erősítése és a nyomortelepek felszámolása az elsődleges célja, ebben a fideszes polgármester, és a Fidesz parlamenti képviselőjévé lett Hubay is támogatja.
Különböző önkormányzati programok biztosaként viszont megjelent a helyi sajtóban, így kevésbé volt égető szüksége a lakossági fórumokra.
A városrészben nagyjából ugyanannyi plakátja van Nagy Ákosnak, mint Erdei Sándor (1976)-nak, de az utóbbi napokban intenzívnek tűnt a Munkáspárt jelöltjének plakátolása is. Erdei Sándor (1983) és Molnár Zsolt viszont, akiket a sajtó nem tudott megszólítani, nem nagyon láthatók a plakátokon.
Azok szerint, a helyiek szerint, akik Erdei "Rokker Zsoltti" Sándort látnák szívesebben a testületben tudják, hogy az önkormányzat összetételében a számarányokat tekintve érdemi változást nem hoz a vasárnap, bármilyen eredmény is születik. A Győri kapu egyik lakója szerint „az ellenzék csöndben van, a választás tétje inkább az, hogy megjelenik-e az önkormányzatban egy olyan ember is, aki elmondja a véleményét és talán az országos sajtóhoz is el tud jutni.”