Zavartan viselkedő férfi miatt ürítették ki az egyik ferihegyi terminált
Imádkozni kezdett egy utas a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljában, a beléptető pultnál, amire reagálva a hátizsákját levetették és vizsgálni kezdték, a többi embert pedig kiterelték a terminálból ezekben a percekben - tudta meg az Index szemtanúktól.

Megkerestük az ügyben Hardy Mihályt, a Budapest Airport szóvivőjét, aki azt mondta: zavartan viselkedett egy férfi, ezért a mentőszolgálat vitte el az illet. A szóvivő szerint "nem közbiztonsági, hanem egészségügyi" esetről van szó. A történtek hét járatot érintettek, de arról a szóvivőnek nem voltak információi, hogy bármelyik járat késett volna emiatt.
Frissítés 13:50-kor: A rendőrség közlése szerint
a férfi adatainak ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy ellene garázdaság és kábítószer birtoklás miatt körözés van érvényben.