Kiengedte Sztojkát: ezzel próbálja lejáratni a kormánysajtó az OBT következő elnökét
Júliustól fél évig Szabó Sándor tölti be az Országos Bírói Tanács soros elnöki tisztét. A szombathelyi Törvényszék büntetőbírája még át sem vette a stafétát, az egyik kormánypárti lap máris teljesen alaptalan lejárató cikkel próbálja ellene hangolni a közvéleményt.
Az OBT az a bírák választotta testület, amelyik felügyeli a bíróságokat igazgató Országos Bírói Hivatal elnökét, Handó Tündét. A januárban megválasztott új OBT elődjénél jóval komolyabban veszi a feladatát, törvénysértések sorozatát állapította meg, és komoly konfliktusba került Handóval.
A Pesti Srácok ( Ennek a bírónak köszönhetjük... című cikkében) azt rója fel Szabónak, hogy a törvényszéken az általa vezetett büntetés-végrehajtási csoport döntött a 2009-es Cozma-gyilkosság harmadrendű vádlottja, a 13 évre ítélt Sztojka Iván idő előtti kiengedéséről. A 9,5 évet ült Sztojkának a bíróság döntése értelmében azért nem kell kitöltenie a 2022-ig szóló büntetését, mert a börtönben nem volt rá panasz, rendezett a családi háttere, biztosított a lakhatása, így jó esélye van visszailleszkedni a társadalomba.
Túl azon, hogy az erőszakos bűnözőknek is jár a törvényes és méltányos bánásmód, a lapot valaki, akinek a Pesti Srácok szerzője vakon hitt, megvezette. Szabó ugyanis nem vett, nem is vehetett részt a Sztojka kiengedéséről szóló döntésben: az Index megkeresésére elmondta, hogy július 17-e és 30-a között a szabadságát tölti, az ügyről, amiben amúgy is az érintett bíró maga döntött, egyáltalán nem is tudott.