Előírták a nemzeti nevelést az óvodákban

2018.08.06. 10:06

Szeptembertől a nemzeti identitástudat erősítése és a keresztény kultúra megismertetése is hangsúlyosabb feladatuk lesz a magyar óvodáknak. Az Óvodai nevelés országos alapprogramját legalábbis így módosították július végén, hívta fel a figyelmet a Népszava.

Az alapprogram határozza meg az óvodák pedagógiai munkájának alapelveit, hasonló tehát a Nemzeti alaptantervhez, amely az iskolák számára foglalja össze az alapelveket.

A július 25-én kiadott Magyar Közlönyben az szerepel, hogy szeptembertől az óvodák feladata a következőkkel bővül:

Ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja.

Az óvodában a 3-7 éves gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodóan „a népi – népmesék, népi hagyományokat felelevenítő mondókák, rigmusok, a magyarság történelmét feldolgozó mondavilág elemei, meséi –, a klasszikus és a kortárs irodalmi műveknek egyaránt helye van".

Emellett a hazai óvodáknak a határon túli magyar óvodákkal is erősíteniük kell majd kapcsolataikat. A módosítás szerint „a Kárpát-medence magyar nyelvű intézményei közötti oktatási tér kialakítása érdekében az óvoda a külhoni magyar óvodákkal kapcsolatépítésre törekszik, és – lehetőségei szerint – szakmai kapcsolatot tart fenn."

A Népszavának több érdekképviselet vezetője is azt nyilatkozta, nem egyeztettek velük a módosításokról. „Nem vagyok túl optimista, mert nem értjük a változtatás okát" – mondta a lapnak Bakonyi Anna, a Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztályának elnökségi tagja.

A módosítások nem igazán indokoltak, hiszen a nemzettudat kérdésköre eddig is jelen volt az óvodákban, ahogy a népmesék, népdalok is fontos szerepet kaptak a pedagógiai programokban.

Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke azt mondta: „Semmi gond nincs azzal, ha ismerik a nemzeti jelképeinket, vagy tudják, melyik nemzeti ünnep miről szól. De minderre eddig is figyeltünk. Az viszont, hogy mindezt rendeletbe adták, azt valószínűsíti, hogy még többször elő kell majd vennünk ezeket a témákat.”

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt mondta a Népszavának, hogy a módosításokról egyedül a Nemzeti Pedagógus Karral egyeztettek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

14 perce

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófaforgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófaforgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszerdrágulásról nem a kereskedők tehetnek.

36 perce

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

4 órája

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

2 órája

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

5 órája

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

5 órája

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Címlapon
Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be

Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be

Nagy István ismertette a korlátozásokat.

37 perce

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Címlapon
Genetikai betegség, ami majdnem tönkretette a bámulatos ikerpár karrierjét

Genetikai betegség, ami majdnem tönkretette a bámulatos ikerpár karrierjét

Erről is szól az új francia produkció.

1 órája

  • Címlapon
Kényszeresen meg akarnak felelni, közben öngyilkos fegyverré válik kezükben a pénz

Kényszeresen meg akarnak felelni, közben öngyilkos fegyverré válik kezükben a pénz

A financial fawning kártékonyságából csak a határok felállítása jelenthet kiutat.

59 perce