Eufrozina, Kende
4 °C
15 °C

Két villanyszerelő és a szomszédasszony eltűnéséhez is köze lehet a győri férfinak

2018.08.24. 19:38 Módosítva: 2018-08-24 22:57:53

Megszólalt annak a férfinak a felesége, aki az idén tavasszal tűnt el rejtélyes módon, és az RTL Fókusz műsorának nyilatkozott az eltűnt meggyilkolásával gyanúsított férfi felesége is. Az 52 éves Mácsik Zoltán március 31-én tűnt el azok után, hogy találkozóra indult É. I. győri építési vállalkozóhoz, aki azt ígérte neki, rendezi tartozását, kifizeti az elvégzett munkájáért járó díjat.  

Az eltűnés után a családtagok a rendőrségre mentek, és egy abdai benzinkútnál telepített kamera felvételei alapján azonosították azt a férfit, akivel utoljára beszélhetett.  É. I. előzetes letartóztatásba került, emberöléssel gyanúsítják. Később kiderült, hogy a férfinak három évvel korábban egy másik villanyszerelővel is elszámolási vitája volt, és az a férfi is eltűnt, sőt a férfi korábban a birtokszomszédjával is vitába keveredett, mert a szomszédasszonya nem akarta neki eladni a földjét.

A nő is eltűnt, a telek meg valahogy É. I. tulajdonába került.

Az RTL Fókusz műsorában az eltűnt villanyszerelő felesége azt mondta, amikor se a magyar, sem az osztrák számán nem tudták elérni, "abban a pillanatban a lányomat egy nagyon rossz érzés töltötte el, apuval valami baj van." 

A Fókuszban megszólalt É. I. felesége is, elmondta, a három évvel ezelőtt eltűnt villanyszerelőt ő is ismerte. Tudott arról is, hogy a férfi eltűnt: "Hát akkor is a rendőrség ugyanúgy a férjemet gyanúsította az ő eltűnésével."

A rendőrség a napokban egyesítette a két ügyet, az RTL szerint a gyanúsított több vallomást is tett, de tagadta, hogy ő ölte volna meg Mácsik Zoltánt, bár Mácsik Zoltán személyes tárgyait megtalálták nála.

A férfi ügyvédje, Bagó Ottó szerint, hogy ügyfele annyira megijedt, hogy sokkos állapotba került azon az éjszakán, és nem is tudta, hogy mit tesz. Ezért próbálta a hátramaradt személyes használati tárgyakat és gépjárművet "biztonságba helyezni".

Az ügyvéd azt mondta, hogy a bírósági végzésben - amit szerdán kapott kézhez - az áll, hogy védence a poligráfos vizsgálaton megbukott, amikor arról kérdezték, hogy milyen módon végzett áldozatával. A férfi kezén lőszerre utaló nyomokat is találtak.

A férfinak Ikrényben van birtoka, ott tűnt el rejtélyes módon a telekszomszédja. "A férfi akarta a nő telkét, de az nem adta. Majd a telek valahogyan a férfi tulajdonába került. A szomszédok elmondása szerint a nő egy hétig lakott a kocsijában. Majd rejtélyes módon ő is eltűnt" - hangzott el a Fókuszban.

Az ügyvéd szerint azonban nagyon sok eltűnt személy van Magyarországon, és nem gondolja, hogy minden eltűnt személyhez az ügyfelének lenne köze.

É. I. felesége szerint a férje a légynek sem tudna ártani, nagyon jó lelkű ember. Hisz férje ártatlanságában. A férfi további előzetes letartóztatásáról októberben döntenek.