A HM fontosnak tartotta tudatni, hogy Demeter Márta iratokba nézett bele
További Belföld cikkek
- Orbán Balázs szerint Magyar Péter angolnákat meghazudtoló módon igyekszik kibújni a vita alól
- Döbbenetes látvány Magyarországon, a házaktól méterekre hömpölyög a víz
- A terézvárosi Airbnb-tiltás gyorsan átragadhat a többi kerületre is
- Mol Csoport az Indexnek: van gondunk, de az árvízi helyzet nem befolyásolja a finomítókat
- Jól megverte, Bora Borán hagyta nejét, újra magyar bíróság elé áll a koreai férj
Érdekes közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium azzal a címmel, hogy Hivatalos honvédségi iratokba tekintett be Demeter Márta. A közlemény arról szól, hogy az LMP-s képviselőnő hétfőn közel 3 órán keresztül tanulmányozta a minisztériumban az általa kért ügyiratokat. A tárca nem felejtette el ennek kapcsán megemlíteni, hogy mennyire segítőkészek voltak, ami egyébként nem jelent mást, minthogy a törvényeknek megfelelően jártak el:
A Honvéd Vezérkar főnöke - jogkörénél fogva, Demeter Márta kérésének megfelelően - rendelkezésre bocsátotta az Alelnök Asszonyt érdeklő témakörökkel kapcsolatos, a jogszabályi előírások értelmében általa is megismerhető valamennyi iratanyagot. Ennek megfelelően a dokumentáció tanulmányozása során az előzetesen megjelölt témakörök tekintetében széleskörű tájékoztatást kapott a tárcától.
Megkerestük Demeter Mártát. A politikusnő meglepődött azon, hogy a HM közleményt adott ki arról, hogy ő náluk járt és iratokba nézett bele.
Demeter az Indexnek azt mondta: egyelőre az olvasottakat értékeli ki és a témában majd csak ezután tud nyilatkozni érdemben, így most azt sem árulta el, milyen iratokról van szó.
Azt viszont elmondta, hogy szerinte szégyen a HM-re nézve, hogy ki kellett erőszakolnia az iratbetekintést egy olyan témában, aminek már rég a honvédelmi bizottság napirendjén kellett volna lennie. Demeter szerint a tárcának nem az iratbetekintés tényéről szóló közlemények írásában kellene ilyen aktívnak lennie, hanem gondoskodnia kellett volna arról, hogy ezeket az iratokat a bizottság tagjai megismerhessék.
Megjegyezte, a honvédelmi tárca nyitottságának korlátait jól mutatja, hogy pert kellett indítania azért, hogy kiderítse mennyiért vették a két Airbus kormánygépet.
Demeter Márta egyébként nagyon aktívan kutatja a különös ügyeket, neki köszönhető, hogy kiderült néhány pikáns részlet a Pharaon-ügyről, legutóbb pedig a szír elnök pénzemberének magyarországi letelepedéséről tudott meg érdekességeket.
Borítókép: Demeter Márta az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. szeptember 16-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI