Javított a Fidesz, jön föl a Kutyapárt

2018.08.30. 15:41
Erősödött a Fidesz és a Kétfarkú Kutyapárt, stagnál a Jobbik, az MSZP és az LMP, gyengült a DK - ezek a legérdekesebb eredményei a ZRI Závecz Research Intézet augusztus közepén, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának.
  • Az elmúlt hónapokhoz képest erősödött a Fidesz, a választások óta folyamatosan 33 százaléknyian támogatták a pártot, most 35 százalék sorakozik fel mögéjük. 
párt
  • A Jobbik korábbi visszaesése megállt, akárcsak júliusban, most is 10 százalékos. Az MSZP is tartja szavazótáborának méretét, 6 százalékon. 
  • A DK legutóbb 5, most 4 százalékot ért el. 
  • Az LMP-nek változatlan a támogatottsága, a választókorúak 3 százalékára számíthat. Ugyanekkora a Kétfarkú Kutyapárt tábora is.
  • A Momentum 2, a Párbeszéd 1 százalékos. 
  • A pártnélküliek aránya 35 százalék.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz-KDNP 56 százalékos. Jobbiknak ebben az aktív csoportban 14 százaléka van, míg az MSZP-nek 10. A Demokratikus Koalíció az elkötelezett választópolgárok között 7, az LMP 5 százalékot tud magához vonzani. Ebben a hónapban a Kétfarkú Kutyapárt 3 százalékos, a Párbeszédre és a Momentumra a biztos szavazók 2 százaléka voksolna.

A Fidesz minden társadalmi csoportban a legerősebb párt, de néhány helyen az ellenzéknek is számottevő támogatója van. A kormánypárt beágyazottsága viszonylag egyenletes, nincsen olyan réteg, ahol 30 százalék alatti támogatottsága lenne, és sehol nem emelkedik 40 százalék felé. 

Az ellenzéki pártok közül a Jobbik sokat veszített a fiatalok és a diplomások körében, emiatt a korábbi karakteressége eltűnt, minden társadalmi csoportban átlag körüli a támogatottsága 

Az MSZP az életkor emelkedésével egyre több támogatót vonz: a skála a harminc év alattiak körében mért 3 százaléktól a hatvan év felettiek 11 százalékáig tart. A párt országos támogatottsági átlagának másfélszeresét (9-10 százalékot) éri el Budapesten illetve az alapfokú végzettségűek körében. 

A Demokratikus Koalíció szavazói karaktere életkor szerint hasonló a szocialistákéhoz, csak alacsonyabb szinten. A húszas korosztályban 1 százalék áll mögöttük, a harmincasok-negyvenesek között 3-4 százalék, az ötvenesek és náluk idősebbek körében 6-7 százalék.  Az is egyértelmű, hogy a DK a városokban kedveltebb, mint a falvakban: Budapesten 5, a vidéki városokban 4, a falvakban 3 százalékos. Az MSZP-tábortól annyiban különbözik a DK-é, hogy inkább a középfokú végzettségűek körében erős (6 százalékos), mint az alacsony képzettségűeknél (ahol 3 százalékos).

Az LMP táborának korábbi jellemzői, miszerint főképpen nagyvárosiak, értelmiségiek és fiatalok tartoznak oda, némileg változott. Az elmúlt hónapok kutatási eredményei azt mutatják, hogy hogy fővárosi dominanciáját megtartotta az LMP, itt 6 százalékon áll. A vidéki városokban 3, a falvakban 1 százalékon áll. Az iskolázottsági és életkori különbségek viszont eltűntek, az egyes csoportokban közel azonos arányban támogatják őket.

A választás utáni havi mérések összesítése alapján elég nagy statisztikai bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a Momentum, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutyapárt ugyanabban a társadalmi közegben talál magának támogatókat: a legnagyobb városokban, a 30 év alattiaknál és a diplomásoknál. 

Az adatfelvétel ideje: 2018. augusztus 10-18. A megkérdezettek száma: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. A kérdezőbiztosok minden hónapban más-más 1000 főt kérdeznek meg, személyes megkereséssel, kiválasztásuk az ún. kétlépcsős rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnőtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.