Ha csúszóra kapod az árut, és lebuksz, szarban vagy

• A Majka által kirobbantott kokainbotrány egyetlen fogyasztóról, Curtisről szólt, de ezúttal a nagykeresedőkre fókuszáltunk.
  
• Több olyan magyar bűnöző él külföldön, aki nagyon komolyan benne van a nemzetközi kokainkereskedelemben, tonnányi árut mozgat, fedővállalatokat üzemeltet. 
• Idehaza viszont csak idézőjelbe tett magyar kokainbárók ténykedtek, de még ők is milliárdokat kerestek, luxusverdákat törtek rommá az M7-esen.
• Ám egyszer fent, egyszer lent: ma már a heti 1-2 kiló kokaint felszívó hazai piacot azok az albán és szerb nagykereskedők uralják, akik mindig is jelen voltak a pályán. 
• Alvilági figurákkal és volt kábítószeres zsarukkal beszélgettünk a kokóbizniszről.  

A magyarországi kokainfogyasztásról kevés adat van, bár a Majka–Curtis-botrány még azoknak is nyilvánvalóvá tette, hogy a fizetőképes közegben népszerű drogról van szó, akik eddig a Holdon éltek.

Anélkül, hogy nagyon mélyen belemennénk a kokainfogyasztás hazai történetébe, az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy kokaint már a múlt század harmincas éveiben is használtak Magyarországon, a fővárosban. Amikor 1935-ben felállt a Kábítószereket Ellenőrző Központi Szerv, az első év nyilvántartásában szereplő 109 drogfogyasztó mindegyike kokaint tolt. Később ugyan nem bontotta le a nyilvántartás, hogy a fogyasztók milyen drogot használtak, de azt igen, hogy mi a foglalkozásuk. Többségük orvos, prostituált volt. Vagy éppen író. Tehát az elit vagy az azzal érintkező réteg.

A harmincas évek után hosszú évtizedekig semmit nem lehetett tudni arról, kik használnak kokaint Magyarországon. A rendszerváltás után is csak néhány apróbb újsághír jelent meg a témában.

a Los Angeles-i magyar „maffia" néven hírhedtté vált bűnözői kör néhány tagja bizonyosan már ebben az időben hozott haza kóstolót a fehér porból, ezt korabeli rendőrségi dokumentumok is igazolják, és ezt erősítette meg az Indexnek több, akkoriban aktív betörő is. 

A nyolcvanas években elsősorban török és jugoszláv bűnözők utaztak a csempészetben: emberek és fegyverek mellett természetesen drogot is csempésztek (igaz, nem kokaint), a török csempészek pedig szoros kapcsolatban álltak a török Szürke Farkasok nevű terrorszervezettel. Ezeket a kapcsolatokat ezért akkoriban a magyar állambiztonság követte nyomon. 

Nem lakossági drog

A kilencvenes években a felső tízezer köreiben használták csak. Politikusok, gazdag vállalkozók, aranyifjak, ügyvédek, menedzserek, topbűnözők, luxuskurvák engedhették meg maguknak, amolyan státuszszimbólumként jelent meg ez az anyag. 1994-ben újsághír lett abból, amikor a Nyugati pályaudvar közelében 48 gramm, akkori értékén nagyjából másfél millió forintnyi kokainnal megfogták egy volt miniszter, későbbi MÁV-vezér fiát, ahogy abból is, hogy – micsoda meglepetés – szabadlábon védekezhetett.

A kilencvenes években Magyarországot a hatóságok a délkelet-ázsiai heroin és cannabis fő átrakodó központjaként, míg a dél-amerikai kokain tranzitútvonalaként tartották számon. Ekkortájt már a Magyarországon tartózkodó nigériai bűnözők szervezték a kokaincsempészetet: Dél-Amerikából repülőn hozták be Európába a drogot, sokszor magyar futárokat alkalmazva erre a feladatra. 

A futárok rendszerint az „öszvér módszert" alkalmazták: kokainnal teli kapszulát nyeltek le, és ha szerencséjük volt, akkor nem a hatóságok előtt kellett kiszarniuk. Máskor duplafenekű bőröndben hozták az árut. De a futárkodás veszélyes, ráadásul a futár a drogkereskedelmi lánc legalján van, ezért beáldozható. És be is áldozzák, ha kell. Nem egy palira vett magyar futár végezte valamelyik dél-amerikai börtön erőszakos poklában. (Az Index erről néhány éve egy nagyobb videóriportot is forgatott, de  egy futár sztoriját Magyari Péter a 444-en is részletesen megírta.)

Ebben az időszakban az Európába szállított kokain romániai és bolgár kikötők raktáraiból, illetve Hollandiából, Németországból és Ausztriából került Magyarországra. Tipikusnak számított az Ecuador–Amszterdam–Budapest útvonal. 

Közhely, de kokó mindig az elit drogjának számított, bár mára már a középosztály drogja is. Ellentétben például a marihuánával, az amfetaminnal vagy éppen a heroinnal, a rém olcsó pszichoaktív buheradrogokról már nem is beszélve, a kokain drága. A kilencvenes években grammja 14-17 ezer forint körül mozgott, ma is 16-25 ezer forint körül van a jó minőségű kokain grammja, de az ár erősen függ attól is, hogy mennyire beszerezhető az adott időszakban. A minőség is változó, mert mire a fogyasztóhoz kerül, több emberen, díleren keresztül megy és ilyenkor „felütik", azaz hígítják más szerekkel, ezzel-azzal. 

„A pasasok nem aranyat keresnek, itt a kokain az, ami most fizet" - énekelte 1999-ben Majka akkori egyik nagy kedvence, a Ganxta Zolee és a Kartell. De ez csak félig-meddig igaz, mert ahogy később látni fogjuk, a kokainpénzt mindenhol, így az aranyüzletben is szívesen megforgatták a kokainkereskedők.

Lamborghinis Árpi és a többiek

A kilencvenes évek végén, majd a kétezres években hosszú ideig három nagyobb magyar „kokainbárót" tartottak számon a magyar hatóságok, na és persze az alvilág. Az idézőjel nem véletlen: bár ezek a srácok is forintmilliárdokat kereshettek a droggal és más alvilági bizniszekkel, nemzetközi viszonylatban mégis kispályásoknak számítottak. Valójában ők inkább nagyobb terjesztők voltak egy olyan magyar piacon, ami eleve kicsi a többi ország piacához képest,

Több, az alvilágban jártas figurát kértünk, hogy nagyjából rangsorolják, kik számítottak nagy halnak idehaza. Ezek azok a terjesztők, akik közvetlenül a külföldi nagykereskedőktől vették meg az árut, hogy aztán a saját hálózatukon keresztül szórják szét a cuccot, leginkább elit budapesti szórakozóhelyeken.

Az első számú „drogbáró", F. Tibor még a kétezres évek elején bukott meg. Ismerősei szerint ő ésszel, nem erővel játszott. Úgy nyomta, akár egy sakkjátékos. Alvilági körök szerint Tibor bukásában szerepet játszott fő riválisa, a második számú „drogbáró", Árpád. Miután Tibor bebukott, a helyét jobbkeze, J. Péter vette át.

J. Péter elég sokáig tudta gondtalanul űzni az ipart, ám 2011 januárjában olyan forró lett a lába alatt a talaj, hogy le kellett lépnie az országból. Megtehette. A drogbizniszből ekkora már milliárdokat keresett, ma már bottal üthetik a nyomát. Hagyott ugyan hátra egy helytartót, akit azzal bízott meg, hogy az ügyeit vigye tovább, de a biznisz már messze nem fut olyan jól, mint régebben – állítják az alvilágban. 

A sokáig második számú nagykereskedőként elkönyvelt Árpád sorsa sem alakult túl jól. Még 2007-ben egy egymással őrült módon versenyző Lamborghini és Porsche ütközött az M7-es autópályán. A Lamborghini roncsaiból Árpádot szedték ki a tűzoltók. Később nyomozás indult ellene és akkor 69 éves édesanyja ellen. Az anyuka korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal (ma Alkotmányvédelmi Hivatal) polgári állományában dolgozott. Azt nem tudni, hogy ez mennyiben segítette Árpád alvilági karrierjét, de tény, hogy ha egy ilyen közegben mozgó figuráról mások elhitték, hogy jó hatósági kapcsolatai lehetnek, akkor az már önmagában előnyt jelenthetett neki.  

De a jóvilágnak vége lett. Árpád és édesanyja szentendrei otthonában éppen akkor csaptak le rájuk a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, amikor az anyuka megérkezett egy hollandiai beszerző körútról. A kocsiban 21 fekete csomagot találtak rejtekhelyekre dugva, tele amfetaminnal. A házban pedig kokaint. Dílerek dolgoztak nekik, és rendszeresen jöttek a szállítmányok Amszterdamból. 

Az öreg Laci

Alvilági körökben igazán nagymenő figuraként nem is az említett három magyar férfit, hanem egy negyediket említenek, de ő sincs már a piacon. Az idősebb magyar gengszterek is csak „Öregként" nevezték azt az egykor Belgiumban élő D. Lászlót, aki a szervezetével 2008-ban bukott meg, Németországban fogták meg. Az akkor 60 éves magyar állampolgárságú férfi által irányított hálózat szintetikus drogot és kokaint csempészett.

László tényleg nagyban utazott: az ő kokainja közvetlenül Dél-Amerikából származott, azt a Holland Antillákról Hollandiába, majd onnan Magyarországra, elsősorban a fővárosba és a Balaton környékére vitette a hálózatával. 

Futárjai egyrészt teherautókban, bútordobozok közé dugták a drogot, vagy autókban, preparált whiskysüvegekben, kerékpárbelsőkben, gumikesztyűkben csempészték be az országba. A szervezet kokainon kívül heroint, ecstasyt, speedet és marihuánát is szállított. Azok a kamionosok, akik a drogot Hollandiából vagy Belgiumból tovább szállították, tényleg nem tudtak róla, hogy mit rejtettek a rakományukba. 

D. László egyáltalán nem volt ismeretlen a magyar, a holland és a német rendőrök előtt,

Még az amerikai Kábítószer-Ellenes Ügynökség, a DEA is nyilvántartotta. Ő és szervezete 2006 és 2008 között legalább egymilliárd forint értékű drogot szállított Magyarországra. 

D. László nevével már találkozhattak az olvasók. Az A csempész, a kém és egy gyilkosság című cikkemben is szerepelt a kalandos életű férfi, aki 1976-ban, testvére útlevelével hagyta el Magyarországot Jugoszlávián keresztül, majd telepedett le Belgiumban. 

László azért juthatott fel a csúcsra már a kilencvenes években, mert külföldön nagyon jó kapcsolatai, vonalai voltak. Ez pedig fontos dolog, ugyanis a kapcsolat a kulcs a nemzetközi drogbizniszben: megtalálni a forrást, ahonnan minél tisztább minőségű kábítószert lehet beszerezni, lehetőleg olcsón. Minél közelebb kerül a kereskedő az előállítóhoz, a drog annál tisztább. És minél tisztább, annál nagyobb haszonkulccsal lehet megpörgetni azon a piacon, ahol végül terítik.

Az alapítványos

A kétezres évek közepén szintén a „kokainbáróként" emlegettek egy másik öreg rókát, igaz, inkább csak a zsaruk nevezték kokainbárónak. U. Gáborról van szó, aki a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején orgazdaként tagja volt annak a budapesti betörőhálózatnak, amely ellen még fiatal rendőrként Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter is nyomozott.

Ez a betörőkből álló kör, amelyben U. Gábor már akkor irányító szerepet játszott, a Los Angeles-i magyar „maffiával" is kapcsolatban állt és sokáig a gerincét adta a magyarországi szervezett bűnözésnek. U. Gábor a rendszerváltás előtt orgazdaként profitált a betörésekből, majd a hazai alvilágban amolyan úttörőként belevetette magát a kokainkereskedelembe. 

Okosan csinálta, szürke eminenciásként mindig a háttérben maradt, miközben súlyos alvilági emberekkel, köztük az 1999-ben egy pesti presszóban kivégzett D. Györggyel, alias Csontkezűvel is üzleti kapcsolatban állt. Ügyelt rá, hogy soha ne legyen nála annyi kokain, ami miatt drogkereskedelemmel vádolhatnák, személyesen csak a legmegbízhatóbb dílereinek adott el árut. A látszatra is adott, alapítványt hozott létre drogfüggők megsegítésére, befolyásos kapcsolatokat építgetett ki, akik ha kellett, közbenjártak az érdekében. Az ezredfordulón egy szolnoki droghálózat felszámolásakor képbe került, néhány évig előzetes letartóztatásba került, de mindig megúszta komolyabb büntetés nélkül, a zsaruk pedig azt látták, hogy fogva tartása alatt is ugyanúgy ment a biznisze, mint korábban. 

Több eljárás is indult U. Gábor ellen, a kétezres évek közepén házának kerítésébe rejtve találtak kokaint, de igazából sosem tudták a zsaruk annyira nyakon csípni, mint amennyire akarták. Alvilági körökben azt állítják: U. Gábor valójában csak kis hal volt a többi „kokainbáróhoz", így például D. Lászlóhoz, vagy a fiatalabb generációhoz, F. Tiborhoz, Árpádhoz vagy éppen J. Péterhez képest – ami valószínűleg így is van. Mégis, egy rendőrségi forrásunk váltig állítja: U. Gábor annyiban mindenképpen nagy halnak számított, hogy kifejezetten jó kapcsolatai voltak komoly külföldi nagykereskedőkhöz, alájuk tartozott, végső soron nekik dolgozott. 

A drogpénz más okosságokban kamatozik

Amíg aktívan működtek a magyar piacon is a korábban említett magyar "drogbárók", elképesztő vagyonokat kerestek, az így megkeresett milliárdokat pedig a dörzsöltebbek mindenben megforgatták, amiben csak tudták.

Ingatlanokat vettek, építőiparban lettek érdekeltségeik, volt, aki a nemesfémüzletbe szállt be, de áfacsalásos bulikban is utaztak. Alvilági pozíciójukat erősítette, hogy mindig tőkeerősek voltak. A rejtekhelyeiken, általában az általuk építtetett ingatlanok garázsaiban kialakított mini széftermeikben hatalmas mennyiségű készpénzt tároltak, de a pénzen kívül magát az árukészleteket is, jóllehet a drog tárolására általában külön raktárakat, depókat tartottak fent.

Ha az alvilágban híre ment egy-egy okosságnak (így nevezik azt az általában nem túl legális üzletet, amiből sok pénzt lehet szakítani), akkor ezek a drága villákban élő, luxusverdákkal furikázó nagymenők voltak azok, akik hamar be tudtak szállni befektetőként a buliba, hiszen bármikor elő tudtak teremteni készpénzt. Bár megesett, hogy valamelyik kemény legény kirabolta valamelyiket, a magyar alvilág közismert nehézfiúi nem nagyon mertek ujjat húzni velük. Megesett, hogy az egyiküknél bepróbálkoztak, de nem sokkal később már nekik kellett tejelniük, hogy szabadon távozzanak, miután a "drogbáró" értesítette itt élő külföldi barátait. Olyan is előfordult, hogy egy drogbiznisztől távol álló ismert bűnözői család próbált túljárni külföldi, de Budapesten tanyázó drogkereskedőkkel, aminek szintén csúnya vége lett, a magyarok rovására. 

A szerbek és az albánok egyeduralkodók lettek

Bár a 2011-ben olajra lépő J. Péternek maradt az országban helytartója, ma már nincsenek pályán a magyarok, még idehaza sem. Mármint a menők között. A piacot a szerb és az albán gengszterek uralják, de szerte a nagyvilágban elég aktívak a románok is.

Az albánok és a szerbek régen is jelen voltak, sőt, a magyar piac nagy részét mindig is ők uralták, ma pedig már mindet, most már csak kisebb falatok jutnak a magyaroknak. Úgy tudni, az elmúlt években már nem Magyarországra szállítják az árut, hanem Hollandiába, Spanyolországba, Belgiumba, esetleg Ausztriába és a magyar üzletek is ott köttetnek meg. 

Ha bárók már nincsenek, sok kisebb-nagyobb kereskedő azért akad. Egy rendőrségi forrásunk szerint a korábbi évekhez képest két új fejlemény is van: nagyon sok kokain érkezik már Románián keresztül, mivel a román kikötőket nem annyira ellenőrzik. A legnépszerűbb kokainkikötő Konstanca.

Másrészt a nagykereskedők elkezdtek átköltözni az internet sötét bugyraiba, a darknetre, onnan látják el a terjesztőiket. A darkneten is a tapasztalt kereskedők dolgozhatnak, mivel oda nem elég csak úgy regisztrálni, elég komoly referencia kell ahhoz, hogy ott valaki működhessen, és megbízzanak benne. 

Azt, hogy az online kereskedés egyre jobban pörög, egy tanulmány is megerősíti. „A becslések szerint az uniós beszállítók a 2011 és 2015 közötti »darknetes« kábítószer-eladások közel felét jelentették. Az online értékesítés aránya a tiltott kábítószerek piacának egészéhez képest jelenleg csekély, de növekvő tendenciát mutat" – olvasható a 2018-as Európai Kábítószer-jelentésben. 

A hazai kereskedők, ha nem a darknetről szerzik be a kokaint, akkor jelenleg általában kétféleképpen juthatnak a kokainhoz, feltéve ha már felvették a kapcsolatot a külföldön élő kapcsolataikkal, vagy azokkal a Magyarországon ténykedő külföldiekkel, akiké a magyar piac. Egyrészt úgy, hogy kiutaznak Hollandiába, Belgiumba és a saját pénzükön vásárolják meg az árut, amit aztán ők maguk hoznak vagy hozatnak be futárral az országba. Ilyenkor azokkal a szerb, albán klánokkal kell üzletelniük, akik szintén Magyarországon székelnek, de az üzletet velük is odakint ütik nyélbe.  

Keleti oldal, nyugati oldal

A másik megoldás, hogy a külföldre kiutazó magyar kereskedő „csúszóra" kapja meg a drogot. Ez azt jelenti, hogy a külföldi nagykereskedők meghitelezik neki az árut, amit aztán a magyarországi forgalmazó az eladás után fizet vissza nekik, majd újabb „csúszóra" viszi el a következő szállítmányt. De ez több szempontból is rizikós. 

Ha csúszóra kapod az árut, és lebuksz, szarban vagy

– magyarázta az Indexnek egy, a piacot testközelből ismerő alvilági figura. Ha ugyanis egy kereskedő lebukik az áruval, akkor az adósa marad a külföldi bűnözői körnek. Akkor is, ha egyébként a „matematikába" a bukás is bele van számolva, tehát a nagykereskedők amúgy nem dőlnek a kardjukba, ha odavész egy-egy szállítmány. De az albán, szerb arcoknak nem jó tartozni.

Ha nem is bukik le a magyar kereskedő, akkor sem jár a legjobban, ha hitelbe kapta az anyagot. Aki csúszóra kapja az árut, arra a külföldiek úgy tekintenek, mint a saját emberükre, aki ezáltal nem önálló, így függ is tőlük, a markukban van. Persze idehaza az a drogkereskedő is eljátszhatja a nagymenőt, aki csúszóra szerzi be az árut, és egy külföldi csoport embere, de valójában ő messze nem olyan kaliber, mint azok, akik a saját pénzüket fektetik be és saját maguk főnökei. 

Míg korábban két-három nagy magyar „drogbáró" tartotta rajta a kábítószerpiacon a kezét, a rendőrségnek is könnyebb dolga volt. A zsaruk könnyebben tudták belőni, hogy kik a nagy halak, még ha elkapni és bizonyítani nehéz is volt mindezt, és nem is mindig sikerült, lásd. U. Gábor esetét. Most már az a jellemző, hogy sok kisebb, egymással sokszor semmilyen kapcsolatban nem álló kereskedő működik, ezért a feltérképezésük is nehezebb. A darknetről nem is beszélve, ami remek lehetőséget nyújt a rejtőzködő eladóknak.

Ha a magyar piacon nem is, külföldön élnek olyan magyar kokainkereskedők, akik nagypályások. A kétezres évek elején Kolumbiában bukott le olyan társaság, amely kizárólag magyarokból állt. Több tonna (!) kokainnal kereskedtek, fedővállalatuk is volt. Ezek a bűnözők még a kilencvenes években költöztek külföldre és nőtték ki magukat, tojtak a magyar piacra. Amikor lebuktak, a kolumbiai hatóságok értesítették a magyar rendőrséget. De ez nem csak a múltban volt így – mondta a volt nyomozó. Jelenleg is több olyan magyarról tud a rendőrség, akik külföldön több száz kiló kokainnal kereskednek, miközben például legális szállítmányozó vállalatuk van.     

A művész úr, akit nem tudtak megfogni a zsaruk

Ebben az üzletágban sokszor nem is az alvilági kapcsolatok számítanak. Sokszor egyszerűen a vakszerencse az, ami valakiből pillanatok alatt sikeres kereskedőt csinálhat. Könnyen drogkereskedő lehet például egy olyan, nyelveket beszélő dörzsölt, simlis, de bevállalós ember, aki Nyugat-Európában vállal munkát és például egy olyan szórakozóhelyen, étteremben vagy bárban kezd el dolgozni, ahol kapcsolatba kerülhet külföldi drogdílerekkel és azokon keresztül nagykereskedőkkel.

Ha a nagykereskedőknek nincs magyarországi kapcsolatuk, de látják, hogy az illető megbízható, akkor ő lehet a magyarországi forgalmazójuk. Volt olyan eset, hogy egy egyszerű egyetemistának lett olyan dél-amerikai kapcsolata, aminek a révén hihetetlen jó minőségű drogot tudott becsempészni az országba. Igaz, ő a végén le is bukott. 

A Majka–Curtis-botrány kapcsán több, kábítószeres vonalon dolgozó rendőr arról beszélt az Indexnek, hogy vannak olyan, kokaint fogyasztó celebek, akik Curtisnél sokkal durvábban tolják, mégsem kerülnek zűrbe. Évekkel ezelőtt egy, a médiában is dolgozó ismert magyar művész került a nyomozók látókörébe egy droghálózat felszámolásakor. A zsaruk számára egyértelmű volt, hogy ő áll a nagyra nőtt hálózat mögött irányítóként. Az embereit, köztük ismert celebeket is, ugyan le tudott kapcsolni a Nemzeti Nyomozó Iroda, de a gyanúsítottak közül senki nem vallott a „főnökre", akinek ráadásul elég jó felső kapcsolatai is voltak. A rendőrök szerint ez is szerepet játszott abban, hogy ezt a művészt drogkereskedelem miatt nem tudták megfogni. 

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)