Magyarország nem éhezteti a menekülteket, mert nem is menekültekről van szó

2018.09.03. 16:27

Parádés interjút adott Bayer Zsoltnak Kovács Zoltán kormányszóvivő, a beszélgetésben pedig kitért arra, hogy a hírek szerint a menekültek éheznek a magyar határon, mert nem kapnak ellátást.

Magyarországot betámadták azért, mert úgymond éheztetjük a menekülteket. Ez a klasszik mondat, ugye. Idézőjelben éheztetjük a menekülteket. Egy, biztos, hogy nem menekültekről van szó, hiszen elutasított menedékkérőkről van szó, akiknek nem, hogy Magyarországon, sehol a világon nem jár ellátás. Akik jogi eljárás alatt vannak, azokat mindenképp ellátunk.

- mondja ezt Kovács Zoltán a 444 által észrevett adásban.

Kovács ezután arról beszél, hogy jogi útvesztőkkel és jogértelmezésekkel próbálnak minket túszul ejteni, legyen szó emberi jogvédőkről, nemzeti intézményekről, hatóságokról, az Európai Unió bíróságáról vagy az Emberi Jogi Bíróságról. A kormányszóvivő szerint az egész azért történik, hogy ne lehessen visszaküldeni az országukba az illegális bevándorlókat.