Móric
14 °C
15 °C

31 millió forintot keresett egy álmagánnyomozó egy eltűnt családtagját kereső családon

2018.09.04. 09:27

Előzetes letartóztatásba helyezte a szegedi bíróság azt a szegedi férfit, aki magát magánnyomozónak kiadva csalt ki 31 millió forintot egy eltűnt családtagjukat kereső családtól.

A sértettek hozzátartozója Ausztriában dolgozott, majd 2013 szeptemberében eltűnt, és sem az osztrák rendőrség, sem alpinisták, sem pedig önkéntes keresők nem találták meg. A hatóságok eredménytelen munkáját követően a család magánnyomozókat bérelt fel, így jutottak el végül a szegedi férfihoz 2014 tavaszán.

A szegedi férfi azonban nem rendelkezett magánnyomozói képzettséggel, és a megbízást követően sem végzett valódi magánnyomozói munkát. Megtévesztésből azonban 2018 májusáig különböző nyomozati cselekményeket adott elő a családnak. A valótlan előadások között szerepelt, hogy az eltűnt személyt Olaszországba vitték, majd az, hogy Romániából keresték meg, valamint hogy váltságdíjat követelnek érte.

A gyanúsított a valótlan nyomozásokért, kiutazásokért, költségekért négy év alatt, több részletben 31 millió forintot vett át az eltűnt személy édesanyjától és testvérétől.

A szegedi ügyészség kétrendbeli, jelentős kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult eljárás miatt tett indítványt a korábban többszörösen elítélt férfi letartóztatásának elrendelésére, aminek a bíróság egy hónapra helyt adott. A gyanúsított és védője azonban fellebbezést jelentett be.