Nem ijesztgetni, gyilkolni akart a sörétes puskás támadó

2018.09.11. 06:16

Tíz órával a lövöldözés után a TEK és a Vas megyei nyomozók összehangolt akciójának köszönhetően hétfő éjjel elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn délben többször is rálőtt egy vállalkozóra a 8-as főút melletti erdős területen.

A 112press információi szerint a huszonéves fiatal egy munkásokat szállító kisbuszon ült, amikor a TEK lecsapott a járműre, mely félúton volt a lövöldözés helyszíne és az orvosi rendelő között, ahova a meglőtt üzletember menekült. Az elkövetőről és tettének indítékáról egyelőre semmilyen információt nem közöltek, a lap csupán annyit ír: a munkásbusz alapján feltételezhető, hogy Vas megyei lakos.

10938623365b9664087bc2d
Fotó: 112press

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, sörétes fegyverrel rálőttek egy 62 éves, bútor- és dísztárgykészítéssel foglalkozó vállalkozóra Vas megyében, a 8-as főút melletti erdős területen. Az üzletembert azzal csalták ki a helyszínre, hogy  kb. 80 kiló agancsot kínáltak neki eladásra. A megbeszélt találkozóra a feleségével együtt, gépkocsival érkezett; itt már várta őket a támadó, aki azonnal tüzet nyitott az autóból kiszálló férfira, és legalább hat lövést adott le rá. Az autóban ülő feleség még időben le tudott bukni a műszerfal mögé.

Az arcán, nyakán és hátán sérült férfi autójával el tudott menekülni a helyszínről és egy közeli település, Kám orvosi rendelőjébe sietett.

Dőlt a szájából a vér, mikor odeért, és csak annyit mondott a segítségére siető nőnek: meglőttek.

Testvére szerint bátyján életmentő műtétet hajtottak végre, az állkapcsába csavar került, a fején több helyen, a mellkasán, illetve a vállánál érte a golyó és a sörét. A testvér egyébként maga is beszélt a feltételezett támadóval, vasárnap ő vette fel a telefont, amikor az először kereste a bátyját.  A vállalkozónál több százezer forint készpénzt sejthetett a támadó, de a testvér szerint

nem megijeszteni, hanem kivégezni akarták