Elöntötte az ár a nemlétező Vihar-szigetet

2018.09.28. 17:10
Óriási felhőszakadás volt Dunaújváros közelében, ennek hatására teljesen elöntötte az árvíz a Vihar-szigetet, ahonnan egy kismamaotthon lakóit, egy csomó kutyát, valamint egy diszkó teljes bebombázott közönségét kell kimenteni – ez volt a forgatókönyve annak a katasztrófavédelmi gyakorlatnak, amit a Magyar Vöröskereszt szervezett a Duna-parton, a Szalki-sziget mellett.

A gyakorlaton háromszázhúszan vettek részt, köztük hét szomszédos ország vöröskeresztesei, katasztrófavédelmisek, katonák, mentősök, segélyszolgálatosok, valamint a Telenor katasztrófa-térerőért felelős szakemberei. A helyszínen darvadozott negyven fő kiképzett sérültimitátor is. A mentés részleteibe pénteken a sajtó is betekinthetett 11 és 14 óra között.

A vízimentők ekkor hozták ki (kitalált nevű) Vihar-szigetről a kismamaotthon terhes lakóit. A kismamákat alakító 16-17 éves lányok nagyon meggyőző alakítást nyújtottak. Egyikük olyan átéléssel üvöltötte, hogy fáj a hasa, hogy a tudósító volt a talpán, akinek nem remegett meg a kezében a toll.

Mint megtudtam, az önkéntes imitátorok kemény, negyven órás kiképzést kapnak, mielőtt bevetnék őket a gyakorlaton. Az elsősegély mellett megtanulják azt is, hogy az általuk kiválasztott sérülés milyen fizikai és pszichikai tünetekkel jár, és ha a mentők hibáznak, akkor azt nekik jelezni kell.

Az egyik 18 év körüli, lábsérültet imitáló fiú például sebének megfelelő apátiában üldögélt, ám amikor az egyik mentő "fájó" lábánál fogva akarta felemelni, éktelen kiabálásba kezdett. Az imitátorok a gyakorlat előtt hosszas sminkeléssel készítik el néha horrorfilmbe illő műsebeiket.

Fiatal koruk ellenére az imitátorok nem billentek ki a szerepükből. Állítólag nem is szabad nekik egészen addig, amíg a szerepjáték végét jelző jelszó – egy korábbi esetnél például ez a szó a Ropi volt –, el nem hangzik.

A sajtó a kismamamentés után még egy állatmentést tekinthetett meg. Füge kutya embereket megszégyenítő hősiességgel és nyugodtsággal tűrte, hogy megmentői ide-oda pakolgassák a parton. 

Sajnos az esti mentőakciót, amikor a szigeti diszkó bódult állapotban lévő fiataljait fogják kimenteni, a sajtó már nem tekinthette meg, lévén péntek délután lejárt a sajtómunkási munkaidő.

A nagyszabású éves gyakorlatot egyébként ötödszörre rendezte meg a Magyar Vöröskereszt. Mint elmondták, ezeken elsősorban a különböző szervek közötti koordinációt gyakorolják be, hogy egy esetleges katasztrófánál már tényleg gördülékenyen menjen a mentés.