
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Beadtam lemondásomat a miniszterelnök úrnak és a köztársasági elnök úrnak, október 12-i határidővel
- nyilatkozta Nagy Anikó, egészségügyért felelős államtitkár, ezzel megerősítve a korábbi sajtóinformációkat, írja az MTI. Így tehát nem a közvetlen főnökének, az EMMI-t vezető Kásler Miklósnak nyújtotta be a felmondását, hanem Orbánnak és Ádernek.
Azt mondta, inkább gyermekgyógyászként szeretne tovább tevékenykedni, és eddigi tapasztalatával segíteni a kormánynak a demográfiai helyzet javítására irányuló törekvéseit, de főigazgatóként szeretne visszatérni a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe.
Egy keddi korábbi Népszava cikk arról ír, hogy Nagy Anikó és Kásler Miklós miniszter viszonya megromlott, feszültté vált, és a miniszter már többször átnyúlt a nő feje felett.
Az EMMI vezetője ugyanis a kormányváltás után kisöpörte az egészségügyi ágazat vezetőit, újakat azonban nem nevezett ki. Miközben a területet lényegeben személyes irányítása alá vonta - kihagyva az államtitkárt. Így például a szívsebész ügyében. Az elbocsátott orvos még december közepéig megoperálhatta volna műtétre váró betegeit, amit Nagy Anikó támogatott is, de a miniszter személyesen tiltotta meg a kórház főigazgatójának, hogy visszalépjen az azonnali hatályú felmondástól, írja a Népszava egy másik cikkében. Így pedig mintegy száz beteg sorsa bizonytalan a kardiológiai osztályon.
A miniszter az egészségügyért felelős államtitkársághoz tartozó háttérintézményeket is irányítása alá vonta, de még a gyógyszerhatósághoz is főigazgató helyett tanácsadó testületet delegált. Ezt a testületet a róla szóló jogszabály szerint felelősség nem terheli az általa hozott döntésekért, javaslatokért, viszont tagjai hozzáférhetnek számos titkos, a gyógyszerpiacot befolyásoló adathoz. Az EMMI ezt egy nyilatkozatban egyébként csúsztatásnak nevezi: azt mondják, nem igaz, hogy Kásler Miklós az államtitkár megkerülésével nevezett volna ki egy ötfős irányítótestületet az OGYÉI élére, írja az MTI.
Nagy Anikó azt mondja, büszke arra, amit az elmúlt négy hónapban elvégeztek az államtitkárságon, mert szerinte komoly munka folyt számos olyan területen, amely szerinte előre viszi az egészségügyet. Továbbra is fontosnak tartja, hogy növekedjen az emberek egészségben eltöltött éveinek száma, hiszen ez elengedhetetlenül szükséges a gazdaság versenyképességének fenntartásához. Ezért is készült el az öt nemzeti népegészségügyi program. Úgy hiszi, ha ezeket sikerül megvalósítani, akkor nagyon komoly lépést tud tenni az ország ahhoz, hogy kevesebben legyenek betegek, és ezzel csökkenjen az ellátórendszer terhelése.
A sürgősségi ellátórendszerrel kapcsolatban szerinte sikerült olyan szakmai programot összeállítani, amely remélhetőleg segíti a következő időszak munkáját, jelentős szakmai előrelépés történik a kórházi fertőzések tekintetében, és fontos lépésnek nevezte a tisztiorvosi szolgálat megerősítését is. Kiemelte, a szakdolgozók számára olyan programcsomag-tervezet készült, amely munka-, tanulási, lakhatási körülményein és bérezésükön is kíván javítani. Azt mondta, sok egyeztetés folyt az elmúlt időszakban ezekről, és pozitívan fogadták ezt a csomagot az érdekképviseletek, és reméli, hogy ezen előterjesztéseknek is lesz látható eredménye.
Büszke vagyok arra, hogy szolgálhattam, még ha rövid, de tartalmas időre is az országot
- mondta Nagy Anikó.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
23 perce
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
tegnap, 20:34
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.
25 perce
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.
24 perce
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
A vád szerint egyikőjük gyermeke ölte meg az állatot.
12 perce
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
tegnap, 18:28
21 perce
tegnap, 15:34
tegnap, 14:34
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38